Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

IIFA Awards 2012 - start

Az egyik legrangosabb, legnagyobb indiai díjkiosztót, az IIFA-t (a tizenharmadikat) rendezik meg a víkenden, mégpedig Szingapúrban.

A jelöltekről írtunk, azóta pedig már nyertesekről is tudunk beszámolni. A ún. népszerű kategóriával (ahol a közönség szavazatai számítanak) ellentétben ugyanis a szakma már odaítélte a szerintük legjobb sminkes, koreográfia, operatőr, vágó, akciórendező, látvány, vizuális effektek, kosztüm, dialog, hangmérnök (van még több is) kategória díjait. És ezt még nyilvánosságra is hozta. Győztesek tehát már győztesek, vannak, de a díjaikat ugyanúgy megkapják ott a gálán, csak ők már úgy mennek oda, hogy tudják nyertek.

Egyébként amit tudunk az idei IIFA-ról. Az az, hogy Shahid és Farhan fog hostolni, lesznek majd co-hostok is, és persze performanszok. Fellép az est folyamán: PC, Shahid Kapoor, Sonakshi Sinha, Bipasha Basu és Ranbir Kapoor is. Meg sokan mások.

A hivatalos honlapon végig lehet szambázni, hogy éppen mi történik. Az opening ceremony ezek szerint - videk is alátámasztják - megvolt már, és ahogy említettem világpremierben érkezik még ma, éppen most a Shanghai. De jó is lenne ott lenni, eh. A gálára vasárnap este kerül sor (bár az az idő nem ez az idő), hozzáteszem akkor ott, amit ha minden igaz nem közvetít senki és semmi élőben. De komolyan cáfoljatok rám.

Erről ennyit. Legközelebb már a további győztesekkel és magával a 'sóval' jelentkezünk. Hajrá midnenkinek, de a ZNMD-nak főként. 

0 Tovább

A 13. IIFA helyszíne: Szingapúr

A minden évben megrendezett, Filmfare után legnagyobbnak, legtekintélyesebbnek, legrangosabbnak számító díkiosztó az International Indian Film Academy, röviden csak IIFA az idén a tegnapi hivatalos bejelentés után (pletykáltak róla már) már biztosan Szingapúrban hostol. Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt már járt ott bw, e gála keretében, és most visszatér. Csak emlékeztetőül a múlt évben Kanadában, Torontóban zajlott le mindez. Akkor az NRIk, az ott élő jelentősebb számű indiai populáció miatt számított fontos és jó választásnak a helyszín. Azt most igazán nem tudom, hogy Malajzia, azon belül is Szingapúr esetében ez mennyire igaz, de nagy showt ígérnek a szervezők. Nem utolsó sorban kiváló alkalom, lehetőség a népszerűsítésre, és a két ország, nemzet közötti kapcsolatok szorosabb tételére.

Ami fontos még az időpont. Június 7-8-9 vikendjén rendezik meg az IIFA-t, akkor megy bw Szingapúrba, de előtte valamikor még nyilvánosságra hozzák a jelölteket is.

0 Tovább

Amikor a Filmfare lesz az új Oscar és fordítva

Az indiaiakat az Oscar nézése közben nem csak az foglalkoztatja, hogy nincs filmük, ami szerepelne, képviselné őket ott már évek óta, hanem az is, hogy a Filmfare mennyire nem hasonlít egy ilyen gálára, márpedig nagyon szeretnék, ha hasonlítana rá. Nem mindenki van így vele persze, de van egy réteg, akinek ez álom. Most ehhez mit szóljunk? A kettőt el-elnézegetve valahol megtudjuk őket érteni. Meg nem is.

0 Tovább

Az 57. Filmfare Awards - a show

Az eventre még január végén került sor. Akkor írtunk a nyertesekről, akik azóta már a címlapon is visszaköszönnek ugye. De most még mindezek mellé a show is megtekinthető. Ami az igazat megvallva, úgy egy-két hete már napvilágot látott, csak a sok bwhír mellett egyszerűen elfelejtődött. Nem azért, mert annyira rossz lett volna, de kegyetlen jó se. Gondolkodom, és tudom is mi hiányzott. Még-még és még performansz! Abból többet és jobbat is el tudtam volna viselni Shah "5078319. alkalommal vagyok host" Rukh Khan nézegetése és hallgatása helyett. Remélem jövőre új arcokat találnak már. A shownak is jót tenne, azt hiszem. A véleményemet meg egyszer már ide lekarcoltam, és tartom. Most jöjjön a show első 12 perce, na meg a többi tucat, ha rákattantál volna. 


57th Idea Filmfare Awards Main Event 19th... by shows2019

0 Tovább

Zee Cine Awards 2012

A nyertesekről már volt szó, magáról a gáláról még nem. Bár ezen se kell sokat csodálkozni, mert ottan az ilyen nem követhető élőben a tévében vagy streamen akárhol, segítségével, hanem csak hetek múlva kerül ki adásba, és fel ide, az internetre. Az okokat, a miérteket nem nagyon tudom, biztos van rá magyarázat, kell lennie, de végülis tökmindegy (tweeteren így is ment live kontent, csak az úgy nem izgi). A lényeg, hogy a tegnapi nap folyamán végre már megérkezett a gála teljes hosszában, így majd mindenki számára megnézhetővé vált. Nézzük is hát.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek