Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az 57. Filmfare Awards 2012-ben - nyertesek

A mindent vivő film.

A Zindagi Na Milegi Dobara. Ő tarolt, összesen 7 díjat kapott. Köztük ott van a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb dialogok, a legjobb koreográfia, és a többi leglegleg még. Nekem ebből a sokból külön öröm pl az, hogy Farhan Akhtar nyert, de igazából az összesnek csak örülni lehet, mert megérdemelten zsebelte be őket a ZNMD. Ja, hogy van valaki, aki még nem látta? Azonnal tessék nekiesni. Nem, nem csak azért, mert ennyi meg annyi díja van, hanem mert szimplán tényleg jó. Amíg nem ott volt ott a neve mellett ez a sok filmfare, addig is azt mondtuk róla, hogy az év filmje, de így talán most már sokkal jobban hihető a rajongásunk feléje.

Ami meglepetés volt.

A Dirty Picture buktája valamennyire ennek nevezhető. Főleg azok után, hogy a legtöbb eddig megrendezett awardsos eventnél elég sokat nyert. Vitte sorban haza a rendezésért, legjobb filmért a díjakat, a zenéről nem is beszélve. Most meg csak hármat. A legjobb színésznőit, bár azt nem is kaphatta más Vidyan kívül. Aztán a legjobb kosztüm díját, ez is jogos, de az év jelenetével nem tudok mit kezdeni. Bár ők inkább a zenei díjakkal, díjazottakkal vannak, lehettek így.

Akkor jöjjenek is a zenék.

A Rockstar 5 díjjal büszkélkedhet, főként a zenés kategóriákban vitt mindent, meg a legjobb férfi színészt adta Ranbir Kapoor személyében (kvázi nem láncoltam magam semmihez). Az igazság az, hogy azért itt is többre lehetett talán számítani, végül azonban "csupán" AR Rahman seggén tolták fel a szivárványt, pedig. A plébek énekeseknél Mohit Chauhan nyerése volt a biztos (Rockstar), bár nem a Sadda Haq-ért kapta a díjat, de most ezen nem veszünk össze. A női énekeseknél vártam a Saibot, de nem jött. Habár nem is gondoltam komolyan, hogy megkaphatja ezért Shreya Goshal, mégis tapsoltam volna örömömben, ha megkapta volna. Így se voltam szomorú, Shreya Goshal azonban az volt, fact. Nem az előbb említett zene vagy nem is az Oh la la Oh la la miatt (ez a The Dirty Pictureben hangzik el), amit ő énekel és már agyondíjazták mindenhol, hanem pl Teri Meri miatt, ami az év zenéi között szerepelt több listában is, erre boom goes the dynamite filmfare faktor bumm, és a győztes Usha Utup a Darling című dallal. Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdemelte meg, mert jó szám az, szépen is énekli. Viszont meglepetés volt ez is.

Debüt kategória is van külön.

A Delhi Belly rendezője bizonyult a legjobbnak a jelöltek közül. Az megint más tészta, hogy Kiran Rao (Dhobi Ghat ) vagy Bejoy Nambiar (Shaitan) is megkaphatta volna, akár jelölve volt, akár nem. Delhi Belly egyébként ezenkívül még 3 díjat is összehozott, és így elég szépen zárta az évet, a filmfaret ebben a tekintetben. De azért nem érdemtelenül, mert sokan szeretik, szerették a darabot. Annak ellenére, hogy ez már csak képkockafoszlányaiban emlékeztet egy igazi bw darabra. A debüt színésznő Priyanka Chopra rokona lett, erre se kell rácsodálkozni nagyon. A férfit azonban a Force mozi egyik színésze kapta. Érdekes, de nem világmegváltó díjazás.

Fuckyeah mert sikerült nekik, és még ez sem elég

Akinek örülünk még Raninak a mellékért, és a Shaitannak de nagyon. Ez utóbbi simán megérdemelt volna többet is, de ne legyünk telhetetlenek. Ugye a Screenen már megmutatta magát, a Filmfaren meg csoda is lett volna a nyerése olyan kategóriában mint rendezés, zene, vagy operatőr, ilyen ez a bwilág na. De még így is sokkal, pozitívabb a kicsengése ennek az awardsnak, mint a röhejes oszkárnak a jelölésektől kezdve a díjazásig. Pedig lássuk be: azért Indiában a sztárok mellett még nehezebb befutni, díjig, díjakig vinni egy low budget filmnek, fiatal noname színésznek, ha senki nem karolja fel. Meg most is azok indultak, ahol a krém, a felső 10 vonult fel a filmekben, azokból vette ki a részét. Ám a lista még így is reálisabb, szimpatikusabb jóval egy oszkárénál. Talán mert tényleg a legjobbakról van szó. Nem a legcsöpögösebb, giccsesebb, modorosabb próbálkozásokról éppen. Na de hagyjuk a nyugatot, mert a kelet itt van, megérkezett.

Hova tűnt Damon Hill SRK?

Ez az egy fontosabb téma maradt még meg az idei filmfare puttonyban. Azaz a király korona nélkül zárta a filmfaret ebben az évben. Szomorú szmájlik, wow, jaj. Pedig van benne valami, abban, hogy 2011 egyszerűen nem az övé volt, és ennyi. Lehet róla szólt, tőle volt hangos, de ez nem elég, sokszor. Ahogy most sem. A marketing nem minden, talán ebből is tanul valamit Sharukh. Ezek után hiába csinált bármit is ebben az évben, szuperhősös mozit (ra.one) vagy izgalmas folytatásost (don 2), mert filmként, és színészi alakításokban is láttunk jobbat nála ennél. A tavalyi után nem jött össze neki, Ranbir Kapoor alakításával megette reggelire Dont. A rocksztár meg legyőzte a királyt. A fura az lett volna, ha ez fordítva sül el. Még úgy is SRK jó színész, csak talán majd erről a következő Chopra filmben fog többet mutatni, olyat, aminél jobbat majd tényleg nem lehet találni az évben.

Végére egy érdekesség. Az idei filmfaren átadták a 2500. black ladyt, amit pont AR Rahman kapott a legjobb zenéért. Pont. Hogy véletlen? Költői. Jöjjön inkább a lista a tovább mögött.

0 Tovább

Zee Cine Awards 2012

Ez is megvolt. Korrekt. Igazából sokat nem lehet hozzátenni. Bár van rajta pár érdekesség, nem vitatom, de azért továbbra is a Rockstar-ZNMD-TDP viszik el a főbb díjakat, mind-mind-mind megérdemelten. Itt a lista, ha mégis.  

Best Actor (Popular) – Ranbir Kapoor (Rockstar)

Best Actress (Popular) – Vidya Balan (The Dirty Picture)

Best Director – Imtiaz Ali (Rockstar)

Best Actor (Jury) – Shah Rukh Khan (Don 2)

Best Actress (Jury) – Vidya Balan (The Dirty Picture)

Best Film (Jury) – The Dirty Picture

Best Action Film – RA.One

Best Debut Female – Parineeti Chopra (Ladies vs Ricky Bahl)

Best Debut Male – Rana Daggubati (Dum Maaro Dum)

Best Story – Zoya Akhtar and Reema Kagti (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Debut Director – Siddique (Bodyguard)

Best use of Media – RA.One

Song of the Year – Chammak Challo (RA.One)

Lifetime Achievement Award – Jeetendra

Best Choreography – Ooh La La (The Dirty Picture)

Best Lyrics – Irshad Kamil (Rockstar)

Best Song – Ishq Sufiana (The Dirty Picture)

Best Singer (Female) – Shreya Ghoshal (Saibo from Shor In The City)

Best Singer (Male) – Mohit Chauhan (Jo bhi main from Rockstar)

International Icon Female – Katrina Kaif

International Icon Male – Farhan Akthar

Best Music – AR Rahman

Best Marketed Film – RA.One

Best Supporting Actor – Farhan Akhtar (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Supporting Actress – Swara Bhaskar (Tanu Weds Manu)

Best Sound Design – Resul Pookutty (RA.One)

Best Actor in a Negative Role – Prakash Raj -(Singham)

Best Cinematography -  Carlos Catalan (Zindagi Na Milegi Dobara)

Best Editing – Aarti Bajaj (Rockstar)

0 Tovább

18th Annual Colors-Screen Awards győztesek

Tippeltem rá anno. Vissza lehet lapozni. Nézem, voltak is telitalálatok szép számmal, ez mindenképpen öröm - nekem legalább is. Ami nem, hogy a legjobb film kategóriájában minek kellett ide két győztest hirdetni, komolyan, az teljesen felfoghatatlan (szokás, vagy mi). Remélem máshol azért nem ez lesz a forgatókönyv. Ami jól látszik, hogy a TDP az event nagy nyertese. Mellette a Shaitan (mondom én), a Delhi Belly, az Aarakshan büszkélkedhet sok-sok díjjal. De a ZNMD is kapott néhányat ámen (meg Srk mégis). So-so jó lista is lehetne ez, korrektül szólna, csak pont a legjobb filmnél remegett meg a kéz, így se olyan rossz persze. A tovább mögött a lista folytatódik még még és még.

Best Actor
Ranbir Kapoor - Rockstar

Best Actor (Female)
Vidya Balan - The Dirty Picture

Best Film
The Dirty Picture
Zindagi Na Milegi Dobara

Best Director
Milan Luthria - The Dirty Picture

Best Performer of the Year
Ekta Kapoor - The Dirty Picture

0 Tovább

18th Annual Screen Awards jelölések

A sok átadó közül az egyik. Nem a legnagyobb, de azért már a 18. lesz ez az életében, szóval felnőtté vált ilyen tekintetben. Valamikor január végén lesz az ünnepélyes event, ahol megkapják azt, a sárgás szobrot, azok, akik azt megérdemlik. A lista egyébként tök barátságos, bw filmbarát. Mentes ilyen Bodyguard, Ready, Ra One dolgoktól a főbb kategóriákban, és olyan jelölélesekkel él, amik ülnek, és teljesen jogosak (Shaitan, Shor in the City, Yeh Saali Zindagi). A továbbiakban pedig azok vannak aláhúzva, akiket szeretnénk ott látni nyertesként majd akkor a végén.

0 Tovább

Filmfare Awards. Az 57.

Amit tudni érdemes és kell róla, hogy a Filmfare Awards az ötvenes években jött létre. Ez az Oscarhoz hasonlóan a filmkiválóságokat, a minőséget értékeli és díjazza, mindezt egy hatalmas gála keretében. Ami így az év egyik legjelentősebb eventjei közé tartozik, és különleges helyet foglal el az indiai filmipar életében. Most a napokban jelentették is be egy sajtótájékoztató keretében, többek között Imran Khannal az élen, hogy az 57. Idea Filmfare Awardsra 2012 január 29-kén kerülhet majd sor, a tervek szerint. Ahol aztán a 2500. Black Lady is gazdára talál majd. Imran egyébként úgy nyilatkozott a díjról, az egész FA-ról az újságíróknak, hogy számára fontosabb, sokkal a nézői reakció. De ha valaki a munkáját így értékeli, megdíjazza, akkor azt természetesen nem utasítaná vissza. Aztán arról beszélt, hogy az utóbbi két évben Ranbirral közösen voltak a házigazdái az eseménynek, és most is szívesen elvállalná. 

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek