Tudom, olyan díjátadó nincs, ami mindenkinek jó és kedvez. Vagy azzal egyetért, akár jelölésben, akár végeredményben. És lehet levegőnek nézni, néhány filmburzsoá önkényes önkielégítésének, de a tényen nem változtat, csak megrendezik őket 7318. alkalommal és csak megnézik, megnézzük azokat újra és újra. Évről és évre.

A baj inkább azzal van, ott kezdődik, hogy legalább olyan belterjes az egész, mint az indiai filmipar, meg legalább olyan kiszámítható, mint egy maszálá befejezése. A mostani Filmfare jelöltek fele is inkább vicckategória, miközben értelmes választások is helyet kapnak a nevezettek között, csak hát azokat ilyenkor képesek vagyunk elfelejteni. Mert SRK vagy a Krrish 3 jelölése is húsba vágó, miközben nem akármilyen filmek, teljesítmények csúsztak le így a jelölésről, akik sokkal jobban megérdemelték volna. 

De hát ahogy mondottam volt. Nem kell túlságosan lehorgonyozni itt, mert ez szokás. Fura is lenne, ha nem így lenne. Na de hajtsunk tovább a szereplőkért, a kategóriákért, azon belül a jelöltekért. Amikről azért szólunk pár szót, és kikiáltjuk a mi győztesünket, meg azt, akit majd feltehetőleg a Filmfare választ majd. Lássuk.

BEST FILM
Bhaag Milkha Bhaag
Chennai Express
Goliyon Ki Raasleela Ram-leela 
Raanjhanaa
Yeh Jawaani Hai Deewani

Most vicceltek velem, Chennai Express? Azért ez picit erős. A többi még csak-csak adja magát. A BMB befutó lehet, de a Ram Leelat se írnám le. A YJHD-nak tudnék nagyon örülni itt igazán, teljes szívből, míg a Raanjhanaa a sötét ló esete. Csoda, hogy itt van, meg az is, hogy nem is. Ha nyerne, nem lepne meg.  

BEST DIRECTOR
Aanand L Rai - Raanjhanaa
Abhishek Kapoor - Kai Po Che
Ayan Mukerji - Yeh Jawaani Hai Deewani
Rakeysh Omprakash Mehra - Bhaag Milkha Bhaag
Rohit Shetty - Chennai Express
Sanjay Leela Bhansali - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela

A shettysztájl vagy mi, itt is bejátsszik. No kérem ennyire kell ezt az egészet komolyan venni akkor. Abhishek Kapoornak hatalmas tapsriszkept, a többiek meg azok, akik a filmet  is viszik, vinnék. Amúgy pedig nehéz ám esélytlatolgatni, mert most nincs Barffee vagy Kahaani, vagy ZNMD, ami annyira etalon lenne. Nem érzem egyikben se azt a pluszt. 

BEST ACTOR IN A LEADING ROLE (MALE)

Dhanush - Raanjhanaa
Farhan Akhtar - Bhaag Milkha Bhaag
Hrithik Roshan - Krrish 3
Ranbir Kapoor - Yeh Jawaani Hai Deewani
Ranveer Singh - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela
Shah Rukh Khan - Chennai Express

Ranveer-Dhanush-Farhan. Kábé ebbe a sorrendben. De ha visszafelé néznénk, olvasnánk, az se lenne hülyeség. És több mint valószínű, hogy a Filmfare ezt is teszi majd. Ami nem oltári vétek, csak az első kettő is nagyon megdolgozott azért a díjért. Tehát csak egy visz mindent. A téma pedig lehet eladja magától, miközben Farhan kurvajó színész, csak hát a sorstársak se csúnyák. Ja és Irrfan, Akshay, ARK nem hiányzik valakinek?

BEST ACTOR IN A LEADING ROLE (FEMALE)
Deepika Padukone - Chennai Express
Deepika Padukone - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela
Parineeti Chopra - Shuddh Desi Romance
Shraddha Kapoor - Aashiqui 2
Sonakshi Sinha- Lootera
Sonam Kapoor - Raanjhanaa

Deepika kétszer is. Sanszos is, hogy viszi. Parineeti meg felnőtt, a testvérét már lehagyta. Shraddha örülhet, én is örülök, de ettől még díj nem jön. Meg lesz az neki, csak nem most. Fiatal még. Sonam Kapoor talán soha se fog odaérni, hiába tette oda, amit oda kellett. Sonakshi meg a leg<3. Legalábbis az alakítása nekem.

BEST ACTOR IN A SUPPORTING ROLE (MALE )
Aditya Roy Kapur - Yeh Jawaani Hai Deewani
Anupam Kher - Special 26
Nawazuddin Siddiqui - The Lunchbox
Pankaj Kapur - Matru Ki Bijlee Ka Mandola
Rajkumar Rao - Kai Po Che
Vivek Oberoi - Krrish 3

Kiegyenlített a mezőny. Senki sincs biztonságban, vagy utazik előnyben. A második félidő csak most veszi kezdetét. Hátulról előlre. Vivek nem. Rajkumar nem. Pankaj talán, imádtam a figurát. Nawazuddin nem. Anupam akár. ARK nagyon nagyon. Ez utóbbit kérném ha lehet a Filmfaretől. Bár biztos nem akarják majd adni az igazságomat. És mással, más valakivel szúrják ki a szemem.

BEST ACTOR IN A SUPPORTING ROLE (FEMALE )
Divya Dutta - Bhaag Milkha Bhaag
Kalki Koechlin - Yeh Jawaani Hai Deewani
Konkona Sen Sharma - Ek Thi Daayan
Supriya Pathak Kapur - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela
Swara Bhaskar  - Raanjhanaa

Elsüllyedek, mint a titanic, szégyenemben, de ebből egyiket se tudom megfogni, hogy miért, minek, hova és hol. Pedig néztem filmeket tavaly, amennyit csak bírtam, de ez a női mellék kategória a kriptonitom. Ha szétszakadok se tudom erre vagy arra azt kinyögni, hogy na igen, az már piskóta. Szóval rácsapok a hasamra.

BEST MUSIC
Amit Trivedi - Lootera
Ankit Tiwari, Mithoon and Jeet Ganguly - Aashiqui 2
AR Rahman - Raanjhanaa
Pritam - Yeh Jawaani Hai Deewani
Sanjay Leela Bhansali - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela
Vishal-Shekhar - Chennai Express

Már megint a Chennai Express. Ez a halálomig kísé(t) majd úgy fest. Pedig az tényleg nem erről volt híres. Meg combos. Persze másról se nagyon. Kilőve. AR Rahman jó fogás lenne, de még ne bízza el magát. Amit Trividi okés, csak mégse nagyon fogtam fel mit is keres itt valójában. A maradék 2 közül, a Ram Leela vs YJHD házidöntőt szeretnék látni. Köszöntem.

BEST LYRICS
Amitabh Bhattacharya  (Shikayatein - Lootera)
Amitabh Bhattacharya  (Kabira - Yeh Jawaani Hai Deewani)
Mithoon - (Tum hi ho - Aashiqui 2)
Prasoon Joshi  (Zinda - Bhaag Milkha Bhaag)
Swanand Kirkire (Manja - Kai Po Che)

A szöveg az mindig lutri. Mert szeretem a dalt, annak a zenéjét, azt elsősorban. Lehet értem, nem értem, de az nem ugyanaz. Mithoon nagyon odarakta a Tum Hi Hot, de azért szentül nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez szövegügyileg is áldás. Szeretném, ha nyerne, ezt, a világ összes díját akár, de valamiért egy olyan megérzésem támadt per pillanat, hogy ezt Amitabh Kabiraja elhappolja előle. Ne legyen igazam azért. 

BEST PLAYBACK SINGER (MALE)

Amit Trivedi (Manja-  Kai Po Che)
Ankit Tiwari (Sunn raha hai na tu - Aashiqui 2)
Arijit Singh (Tum hi ho - Aashiqui 2)
Benny Dayal (Badtameez dil - Yeh Jawaani Hai Deewani)
Siddharth Mahadevan (Zinda - Bhaag Milkha Bhaag)

Mondjam vagy mutassam? Tudjátok jól. Nem is értem a többiek minek is indulnak. Csak hogy legyenek. Mert van három szó a szívemben. Meg egy név. És ez utóbbi tavaly kurvára megcsinálta. Arijit Singh.

BEST PLAYBACK SINGER (FEMALE)
Chinmayi (Titli - Chennai Express)
Monali Thakur (Sawar loon - Lootera)
Shalmali Kholgade (Balam pichkari - Yeh Jawaani Hai Deewani)
Shreya Ghoshal (Sunn raha hai - Aashiqui 2)
Shreya Ghoshal (Nagada - Goliyon Ki Raasleela Ram-leela)

Ha a Nagada nem lenne, akkor Titli. Ha Titli nem lenne, akkor Nagada. Így együtt azonban élet és halál és harc alakul majd ki közöttük a végső sikerért, annak elérése céljából. Shreya viszont egy hangyafasznyival előbb áll, a cél előtti utolsó kanyarban. Persze nem lennék meglepve, ha végül egyik se kapná meg végül, ami neki jár, de azért az úgy furán venné ki magát, még a megszokott filmfares sokkokat is túlszárnyallná.