calacitra

Semmi sem tökéletes. A Nautanki Saala filmzene korongja se az. Bár igaz, hogy eddig mindig odáig és Indiáig voltam vele, de, de azért jó, hogy ezek, a gyengébb kreditek is felszínre kerülnek. Miért?

Mert abból, hogy egy albumon teszem azt kilenc számból ötre twistelek, és annak a seggén tolom fel szivárványt konstans és mindig, bármikor, az nem jelenti azt, hogy ez egy valóban minden képzeletet felülmuló zenei tétel lett bw fronton és az idén. Nektek se jó, meg nekem se, mert elhiszem, hisszük, hogy több van benne, mint ami. 

Verdikt. A Sapna Mera Toota is bőven elmarad azoktól, akikről csupa jót és csupa szépet elhadartam már. Persze ettől vagy azoktól elvonatkoztatva, szó sincs arról, hogy valami förtelmesen vállalhatatlan muzsika született volna meg Kausar Munirtól, többek között RFAK előadásában. Nem-nem. Csak azt, annyit, hogy legközelebb a filmben találkozunk, addig és azután pedig not.

Nem tipikus hétkezdő zene. Tudom. Inkább csak a múlt hétről maradt meg, szökött át ide. Elsősorban a látvány miatt, amellett nem lehetett elmenni poszt nélkül, de RFAK is jó. Viszont újra nem nagyon kéne, ahogy a Commandot se a zenéiért fogjuk szeretni, fakt.     

Régen is volt már január. Akkor, amikor Pritam utoljára filmzenével állt elő. Az volt emlékszünk az elég sikeresnek mondható, hogymi, nagyon is sikeres Race 2 korong. Azóta viszont nuku. És legközelebb is csak április végén hallhatjuk az ő bw dalait, Radhika Rao and Vinay Sapru közös rendezésében, az I Love NY című moziban.

Még szerencse, hogy ez bw, és a soundtrackek megjelenése mindig előrébb jár a vetítés, a premier időpontjánál. Van, amikor két héttel, van, amikor akár egy hónappal is korábban miénk lehet már a hivatalos filmhez tartozó muzsika-egyveleg. Az biztos, hoy az ILNY esetében erre még várni kell, másfélhó van vissza még, de addig is vannak betétek, dalpromók amik bár rövidek, és sokszor hazudnak, sejtelmesek, meglepetéssel, megannyi csalódással teliek, de hát ezért szeretjük őket.

A következő az Aao Na szép kisnagy utat járt be, amíg eljutott hozzám. Magyarul amíg megszerettem. Mert be kell vallanom férfiasan megszerettem. A refrénnel és Sonu Nigammal egyszerűen nem tudok betelni, de lassan ott tartok, hogy már az egész 'begyere'. A nagy örömben, imádatban már csak attól félek, hogy teljes hosszában nem lesz ennyire feszes. Ez azonban már a jövő zenéje.

Egyelőre velem van, most is, még mindig, tovább és előre. A rövidsége ilyenkor azért tud bosszantó lenni, már megerőszakolom a play gombot. Miközbe azt se felejtsem el még elmondani végszóval, hogy azért desinek is desi tetszik lenni, semmi extra, csilivili, túlragozás nincs benne, talán ezért is láv.      

Megint egy. De most a MDKM színészeitől, akik a film vetítésén danszolnak, ha ezt lehet vagy kell egyáltalán annak nevezni. Ram Kapoor azért nagyon adja. 

Az egy hó múlva érkező Commandot alapjáraton, élből, a trailer láttán, sokan lerambozták, hogy így meg úgy. De gondolom amióta látták ezt, azóta jól visszaszívták. Hiszen gondoljunk bele, hogy abban mégse volt dalos - táncosbetét Szilveszter részéről. Bezzeg a keményen szálkásított Vidyut Jamwal ezt is hozza, ezt is tudja vele szemben.

Ámbátor, az is igaz, hogy valamiért én szentig meg voltam győződve arról, hogy a Commando pont hogy nem fog, vagy csak kevés ilyen betétet fog magával hordozni. Egyrészt a vezértéma miatt, másrészről meg, hogy műfaját tekintve Indiában ilyennel eddig nem nagyon találkozhattunk, ami komolyan vette, vehette magát már amennyire, ennyire. De mint azt a mellékelt videó mutatja, hát nem volt igazam. 

Szépen táncolnak, a dal is szódával elmegy esete, de igazából nekem nem hiányozna, ha nem lenne. Ennek ellenére persze must-see a film még mindig.