calacitra

A helyzet az, hogy a március végi hópotyogást próbálom elviselhetővé tenni valahogy. Valahogy így, az első negyedév egyik legjobb bw filmzene korongjával. Mit ne mondjak, máris jobb.

De kiről is van szó? Ő lenne az, nem más, mint a Sachin-Jigar által szerzett I Me Aur Main korong, és amiről most forogpörög személyre szabottan a hangfalakból egyenesen a fülembe a Darbadar.

Viszont azt mondom nézni is érdemes, hiszen teljes, fullos dalbetéttel együtt érkezett meg ez a muzsika a hét utolsó napjára, úgymond levezetésképpen. És tényleg örülök, hogy most nem hagytam meggyőzni magam, adtam egy második esélyt neki, aminek zeneszerelem lett a vége. Hurrá. Boldogságosság. 

U.i.: A fehérség meg monnyon le. A filmet pedig hozza, tojja meg a nyuszi, plíz.

Ahogy kezdtem miután kikerült. Nem. Nem. Nem. Nem nézem meg. Nem. Nem. 

Ahogy folytattam pár másodpercre rá. Aztaa de királyság. Mert igen, megnéztem.

Mi mást is mondhatnék? Nautanki Saala dalbetéttől hangos jó estét. Meg egy Evelyn Sharmat. Megzabálom. Zabáljátok ti is. Must watch.    

Minél többet hallgattam vissza az I Me Aur Main filmzenéit, rá kellett jönnöm, hogy a Sachin-Jigar ezzel se lőtt mellé, hiába is voltam meggyőződve erről, pont az ellenkezőjéről még az első körben, a soundtrack megjelenése után nem sokkal.

Mert teljesen jó, átlagos zenedarabok ezek, amik a film műfajához (romkom) legalábbis a betétek láttán pont passzolnak. Annyira, amennyire az el is várható. Beleolvadnak, szépen szólnak, még ha nem is világverők, évzenék éppen. Egyszerűen csak egyszerűek, korrektek.

A mozi egyébként leszerepelt a jegypénztáraknál és a kritikusoknál is egyaránt, de DVD-n akkor is kihagyhatatlan lesz.     

Kétszer is megpróbáltam, de nem volt szívem végignézni. Mert annyira jók, ötletesek, mókásak ezek a Nautanki Saala dalbetétek, promók, hogy úgy vagyok vele, maradjon valami a filmre is, amit nem láttam még. A történet egy dolog, lepjenek meg vele, de ezek a képkockák, snittek is rászolgáltak arra, hogy ismeretlenként az ismeretlenbe vigyen el magával, éljen.

Doom Doom Doom.

Ali Zafar meg jobban járt volna, ha éneklés helyett, vagy a mellett, saját maga szerezte volna ezt, vagyis egy másik dalt, mert a LPNY-ban megmutatta mekkora potenciál van benne. És kár is volt ezt, ezért a Sajid-Wajid miatt veszni hagyni. Remélem legközelebb már konkrétan tőle kapunk valami jóságot, még ha az nem is ebben, a Chashme Baddoorban lesz meghallgatható. Sajnálom, no, pedig szerettem volna. Mitöbb el is képzeltem már, hiszen ha Ayushmannak is sikerült a Nautankiban, akkor neki miért pont nem. Nincs akkora különbség kettőjük között akár énektudásban, akár dalszövegírásban, hogy ez ne csak álom legyen. Whatevs, így jártunk.