Azért a trailerek, képanyagok, daldarabok között jó olyat is látni, amit nem szoktunk nagyon, vagy amihez nem vagyunk hozzászokva bw berkeken belül. Ilyen és ide tartozik a Zanjeer eme próbálkozása, ami szerint belehallgathatunk pár másodperc erejéig a filmzenéibe. Persze ettől feltétlenül nem kell, tudunk zeneszerelembe esni első hallásra, de azért kóstolásnak megteszi, hogy mire is számíthatunk. Persze ilyenkor már változtani nem lehet a megváltozhatatlant.

Márpedig, ezek szerint, amit itt hallottunk, jó lenne sok esetben, hiszen annyira nem estek jól, hogy azonnal magamnak akarnám az egész dalt, a soundtracket, vágnám a centit, számolnám vissza a napokat, mikor is jelenik meg, kell, mert fülpornó.

Remélem, hogy csak a mézesmadzaggal babrálnak ki velem, és jobb lesz fullosan, sokkal jobb.

Ram Charan miatt nekem el ne szúrják, talán a dalbetétek is sokat dobnak majd rajta. Optimista vagyok akkor is, még így is.