calacitra

Ami a Pehli Mohabbat lesz a karácsonynak, az lesz a Let's Celebrate a szilveszternek. Imran Khan meg akár maradhatna is. Hiszen első bw filmzenéje nagyon impresszív meg szuggesztív lett. És ezen az összképen a túl sok angolkodás, a háttérből beszűrödő nyugati elemek sem rontanak egy csöppöt se.

Kell ilyen is, persze akkor, ha aztán olyan jön ki belőle, mint amilyen ez. YoYo azért irigykedhet, míg Badshahnak is lőn félnivalója, mert ez lehet a kettőezertizenötösített Abhi Toh Party Shuru Hai, ha csak nem vág vissza, valamelyikük.

Betalált, na. Az alap az (igazán) killer. A betét meg még Arjunt is kimaxolja a komfortzónájából. És még Sonakshi is izgalmas tud lenni. Nem kiáltok évzenét miatta, de veretni rá megengedhető pótcselekvés, ha úgy hozza és alakul, hogy a levegőbe, füljáratokba kerül. Persze visszafogottan is megéri danszolni rá, úgy mint 1:47-nél. Az az. Welcome to partika.  

Mert tök véletlenül sikerült beleszaladnom abba a dalba, amitől hangos lesz az idei kari(m). A Pehli Mohabbat idejét megelőzve, már 23 nappal a nagy nap előtt érvényesítette akaratát, hogy igényt tart az ünnep slágere címére. És ezt már senki nem veheti el tőle. Amúgy az a Darshan Raval adja elő, aki bár update: nem nyerte meg a Raw Start, de ugyanúgy az ő nevéhez fűződik e mellett az idei legjobb mashup szerzemény is, írtunk róla korábban. De inkább hallgassuk. 

Ahonnan ki az ördög hitte volna, hogy majd igen. De pedig igen, ugyanis Darshan Raval egyszerűen összeénekelte idén a leglegleget ebben a különműfajban, úgy minden túllihegés nélkül. Az India's Rawstar közönségkedvencétől egyenesen itt van a bw-i szerelmi filmzenék maszálája. Megéri, megérdemli a kattintást, pláne, hogy hiánycikk az ilyen, ami jó egyrészt, meg más is azért a többihez képest. 

A Tevar meg beváltja az ígéreteket szépen sorban. Azokat, amik nem is voltak hozzá. És mint látható, hallható nem is lesznek, kellenek éppen. Mert az első dalbetétet követve a második is soványka. Nem leszünk így jóba. Hiába a bw idézés, és érezni azt rajta, amit egy ilyen filmen szokás, fülben alulmarad. Vesztesként távozik. A Sajid-Wajid újfent elvesztette a fonalat, jaj.

Teljes mell széleséggel megértem azokat, akiknek ezek a Peekay filmzenék jelentik a falatnyi levegőt, a piaci rést azokban az időkben, amikor mindent a nyugat és Yo Yo képvisel az indiai zene kultúrában, de az örömöm azért mégse annyira felhőtlen, mint nekik.

Mert jó-jó, ilyen a régi idők lenyomata, meg Shreya és Shaan bandázása minden másodpercet megér, viszont Shantanu Moitra a leggyengébb láncszem a történetben, igen pont a zenei rendező.

Hiszen a báj, a kedvesség nem mentőöv, az csak tűzoltás lehet pl. egy Barfi után, amire eléggé hajaz, csak ott Pritam ezt csúcsra járatta.

A Chaar Kadam kétség kívül filmbe való, a képkockák gyűrűjébe, de azon kívül már nem tud úgy érvényesülni.  

u.i.: SSR legalább feltűnt, ha már mi nem, mert elképzelem, ha nálunk forgatták volna...