calacitra

Úgy hiányzott ez nekem, mint az edigital lefagyása fekete pénteken. Ergó itt áll előttünk egy olyan Prabhudheva vezérelte item number, ami nem jó. Pedig nem erről volt szó eddig. Nyilván Himesh is csak magát adta, mint mindig. Egészen rosszul hallatszik is, ahogy a Gangster Baby képzeletfelülmúlóan képes alulteljesíteni. Nagyon zsé, egyszerhasználatos, amihez mondom a képi világ is kezet ráz. Hiába a tűz benne, vagy rázza Manasvi Mamga, úgy ahogy se előtte, megmarad beváltatlan ígéretnek se. Elég is volt, féláron se venném. 

Köntörfalazhatnék, de minek, mikor úgyis annyira trú, hogy az már kiszúrja a szemünket. 

 Nargis Fakhri cant dance saala 

Nála ezt még Sunny Leone is jobban csinálja. És talán érdemes is lenne elgondolkodnia azon, hogy merre van a legközelebbi tánciskola. Mondom ezt úgy, hogy jómagam és a nagybetűs DANSZ skillem egyedül a caller tune koreográfiáig terjed bruttó se tovább. De hát mégis ő a sztár, a tétel közepe, akin ott a fél világ szeme, hogy aztán elkápráztasson minket a koreográfia mesterek által megálmodott lépésekkel és mozdulatokkal. Aztán meg oda se és rá se bírunk nézni, a Yaar Naa Miley-ben, a Kick dalelőzetesében.

Persze azért nem akarom csak az ő nyakába varrni ezt az item song vereséget, mert akad itt még homokszem akár a dalban, akár a koreoban, akár ebben a devil-oreintált hátteres-környezet témában zusammen. Hirtelen nem is tudom hova tenni, hogy ez most ennyire darkos lett. Úgy látszik bw-ot is elérte ez a dark is the a new cool front. Csak ettől most a mi fejünk fáj jobban. Mert azért lehet ezt ügyesebben is megoldani, ahogy azt az Awari megmutatta pl. Ami pont nem fáj, sőt. 

Igazából ülhetnék ezen egy hétig, de akkor se találnám meg benne azt a kis +++ tényezőt, amiért szeretni lehet ezt az item numbert. Ha a Kick valahol befürdik, akkor az ez lesz. Hiába a YOYO féle langyos dal, az se rúg seggbe, és hát a látottak sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Megnézni szabad. Szeretni megszeretni is ér. De nálam ez édeskevés.

Lehet nem szeretni bw-ot, hogy mivé fajul, változik át az évek alatt. Lehet nem szeretni a Meet Bros Anjjant, hogy 10 éves fejjel írja a dalait. Meg lehet nem szeretni Sunny Leonet, a múltja és jelene, ergó felnőtt filmes, pornó karrierje miatt és hogy annyira helyet követel magának (követelnek neki) a kortárs indiai filmművészetben.

De mégis a Pink Lipset ezzel együtt hatványozottan csak és csakis határozottan szeretni lehet. Avagy ilyen az, amikor minden valami ellen szól, még a csillagok együtt állása is, aztán bekopogtat, és te meg csak dőlsz hátra, majdnem hanyatt esett el tőle.

Persze az igazság az, hogy 

 A BABY DOLL JOBB ENNÉL. SOKKAL. 

És ezt most a zenére, meg a dalbetétre is értem együtt. Miközben ez item song-ish, az meg nem. De hát minőségbeli különbség is van. A Pink lips számomra talán a látottakban marad el sokkal a korábbitól. Mert a dal még csak-csak partyban van a Baby Dollal, viszont a szemünket most nem lehet rabul ejteni Sunnyval. Nyilván az ő jelenléte (nemtánctudása) sokat dob, és próbálják rátenni a terhet meg elvitetni vele a showt, eltűntetni a betét gyengeségeit. Fókuszálni rá amennyit csak kibír a játékidő.

A hiba viszont nem az Ön készülékében van. Mert a koreográfiát soha nem látott koreográfia hazavágja az élményt, amihez Sunny is partner sajnos. És hát a környezet sem tesz ki magáért. Miközbe sanszos, hogy nem egykét rúpiába került az alízcsodaországos témázás és hasonlók. Csak hát Sunny fizuja elvitte az ötleteket, a királyabb megvalósítást a készítők kezei közül. Így lett aztán a Pink Lips. Olyan és amilyen. A maga módján még élvezhető, de akinek nincs ínyére, azzal sem lehet nem egyetérteni.

És persze lehet ez túlmagyarázása, túlkritiziálása a dalnak, amit talán nem is kéne ennyire komolyan venni, de hát van előttünk példa, hogy lehet ezt úgy is, jobban csinálni. De a szemorgazmus az azért még van, és nem kell letagadni, vagy csúnya szemekkel nézni rá (ahogy ott teszik sokan), mert nem az a megszokott unalmas tételezéssel jöttek most made in India és bw.  

Pink lips dal > Pink lips dalbetét

Akinek nem gyere be, és nagy ívben elkerüli inkább az Awari féle item kezdeményezéseket, annak így legyen ötöse a lottón, hiszen most itt van egy olyan a Lovely Jind Wali személyében, ami aztán le sem tagadhatja mivoltát, apját, anyját, és hogy miért készült, készülhetett el egyáltalán.

A bökkenő az, és a szépséghibája csak annyi, hogy ez egy vérbeli b kategóriás item song, azaz a másodligában játszik, nem pedig az elsőben.

Sana Saeed is bármennyire szép, twisteli szét magát, még pályakezdő. Látszik is mennyire új hús ebben a világban, valahogy nem illik hozzá. Pedig meg tesz mindent, nem érheti rossz szó ezért.

Ahogy a dal is annyira konvecionális tételezés, amit direkt így kértek a zenét szerzőktől, hogy ennek annak kell lenni, nem másnak. És persze ez így van rendben, de megint csak nem robbantják fel a házat vele. Az erő hiánycikk. A fül otthon marad, a szövegnek sincs sok értelem, de mégis ez legyen a legkevesebb, ki figyel arra ilyenkor na?!

Mégis. Minden hibája ellenére, akár hiszitek, akár nem, még vállalható is személyre szabottan. Nem ugráluk örömömben, ha látom vagy hallom, viszont eléggé elfogadtam olyannak amilyen. És talán még úgy is lehet gondolni rá, mint kihagyott ziccerre, ami egy jobb koeroval, helyszínnel, item lédivel, zenével többre is lenne hivatott.

Bár mondom, így sem kell szemlesütve közlekednie, mert más sztárorientált, összemarketingelt testvérek a műfajban még ennyire sem képesek, mint a Fugly Lovely Jind Walija. Erős közepes. 

Talán Prachi Desai? Talán a Soch? Talán az Ek Villain? Talán mi? 

Na de komolyan, ki húzott nagyot, és ki nyert ezzel a különc item numberrel: az Awarival?

A válasz: mindenki.

A színésznő első tételezése mondjuk ki nagyon jól sült el. A remény szalmaszálába kapaszkodva mintha teljesen más világba csöppentem volna a nézése közben. Nem mondom, hogy nem akart nagyon bizonyítani, oltárit domborítani és megmutatni PD (hah overacting), hogy helye van a parketten, és bwban egyaránt, de ez most egyáltalán nem zavart. Mert jól tette a kereket (a koreo se egyszerű), gyönyörű itt, is, mint mindig, és a táncra se lehet fintorogni, ne is akarjunk. Amúgy én sokakkal ellentétben bírom Desait, és tök örülük neki, hogy ez most telibe talált. Neki. Nekem. 

Apropó más világ. Nem csak neki köszönhető ez az érzés. A pakisztáni banda legalább annyira, ha nem jobban, kiveszi a részét belőle. És ha a Saturday Saturdayt leszóltam, ekéztem amiatt, mert mert újrázni, akkor az Awarival is ezt kéne tennem. De nem tudom, hiszen ez másik liga. Felső osztály, az elit, a krémhez tartozik, ahova az SS nem kapott meghívót. Jobb is ha tanulnak, így kell ezt csinálni, feldolgozni, sőt átdolgozni, mert az Awari se így szólt mindig, pontosan így. A Soch a banda neve. Jegyezzük meg, a margóra, kis betűvel véssük fel, hogy lesz ez jobb is. 

A dal egyébként egyáltalán de nem item song. Amolyan anti item song (a készítők nem is annak tartják, mondják). Nem megy szembe az intézménnyel, vannak közös pontok, de azért túlzásba se viszi. És ezért most nem jár harag. Kellett ez, talán pont ez hiányzott, hogy felrázzák az állóvizet, amibe magát jutotta az item number különiskola. Találó hangulat, soft, rock, csettintések, szép hangok, ritná-ritná, mikor is hallottunk ilyet utoljára bwban? No ugye. De nyilván nem ezért lelkesedünk érte, hanem önmagáért teljes valójában. 

Az Ek Villain meg? Csak még jobban összezavartak minket, hogy most mi is lesz. Lehet direkt így akarták. Én azonban, és innen könnyű okosodni, kihagytam volna a filmjeleneteket egészben, és csak a tételre fókuszáltam volna. Áh de hagyjuk is, bravó, tapstaps, kötelező képkocka látnivaló. Nehéz leállni vele.