calacitra

Ahány indiai film, annyi koreográfia. És a mozdulatgazdag, innovatívbomba, már-már lekövethetetlen lépés sorozatok kombójától is el lehet csábulni, fakt, de van úgy, hogy nem kell túlspilázni, nagy dolgokra gondolni, csak a lehető legegyszerűbbet elővenni a szekrényből, ahogy a nők is szokták (NOT) a ruhákkal, mielőtt elindulnának, khm, elindultak volna már egy órája.

Legutóbb a Caller Tune vette arcpiritóan fapadosra, és rezsicsökkentősre a tánctémát, most pedig a dél-indiai vízekre evezve, a tamil nyelvű kollywoodi Vadacurry egyik dalának betétje kér ki magának többször visszajátszást, amire képtelenség vállat vonni. Képtelenség, mert fel és le és le és fel mozog az, mint a szinuszgörbe, ennyire ragadós dolog ez ám. Aki nem hiszi, járjon utána most itt rögtön.

Nyilván a kroeo egy adalék, viszont a beatek nélkül ez is csak félkarú rabló lehetne. A Vivek-Mervinnek jár is pacsi. 

u.i.: de azért nem csak én, ti is megijedtetek, amikor megállt levegőt venni a dal? 

Yvette elment, Barbi megjött, de a Sweety örök.

Bw meg mehet a levesbe, mert itt van Allu Arjun és azok a Race Gurram dalbetétek teljes kiszerelésben, köztük az általunk igen csak nagy népszerűségnek (és akkor még finoman fogalmaztam) örvendő csókos Sweety, amit bárhol bármikor bárkivel és bárhogyan.

Amúgy jól olvasod, szótlan vagyok, mert lassan tetézni a tetézhetetlent nem tudom, vagy hogy hova fel magasztaljam, mert olyan magasság már nincs. A Sweety elért oda, meg oda, hogy a szuperlatívuszok is csak aprócska fokozásoknak tűnhetnek. Amihez még a dalbetét egy adag tömör gyönyör, a teljes elélvezéshez vezet mindazonáltal. Annyira rendben van, annyira imádnivaló, annyira indiai, annyira allu arjun, annyira shruti haasan, de annyira. Pont ennyire. 

A nyár meg már kopogtat a szomszédban, még nem késő megtanulni minden egyes sorát. Mert ez lesz a himnusza az ideinek. És ehhez nem kell dábtep, kézfeltevés, twerkelés, szelfi sincs benne, csak zene az egész. ZenÉL.   

Ha 2013 legjobb indiai filmjeit (sorrendben a kannadai Lucia, a tamil Mariyan, a tamil Irandam Ulagam) veszem alapul szvsz, akkor kiderül, hogy bw hiába világraszóló, meg mindenhol ismert, a jó filmeket nem biztos, hogy csak és csak is onnan köszönhetjük.

Mert tavaly egy hindi nyelvű nem volt, aminek akárcsak egy icipici esélye lett volna a fent említett trió mellé, közé, vagy éppen elé beférkőzni. De ha továbbmegyek, akkor már a malayalam filmművészet is a nyakában lohol, és nem kispályázik.

Az elég sokból, amit ott készítenek a Neramhoz volt szerencsénk legutóbb, amit elsősorban a filmzenéi adnak el, de elég vállalható és fogyasztható volt ahhoz, hogy megbarátkozunk vele, meg a gondolattal, hogy lesz legközelebb, akarunk még találkozni malayalam filmekkel is.

És voálá. Kérésem parancs. Hiszen a Jude Anthany Joseph féle Ohm Shanthi Oshaana pont valami olyan, amire fizetnék, legalábbis dalbetétek alapján. De nem is kell több, nemde. Az meg csak hab a tortán, hogy a főszereplők, név szerint Nivin Pauly és Nazriya Nazim pont ugyanazok, akik a Neramban is voltak, és tök jók együtt. És tök jók lesznek itt is, megkockáztatom. Meg is nézem. 

Azt hiszem, Anirudh Ravichander fészbúk bejegyzései között találtam rá erre az eléggé új bandára, a NOBB-ra, akik most jól betörtek a tamil popbizniszbe. Már ha egyáltalán létezett olyan, még előttük, mielőtt ők úgy gondolták tényleg, hogy na majd megmutatják.

Ezt nem igazán tudom, de azt igen, hogy az első daluk, a meglehetősen szuggesztív című Cosmopolitan Kadhali (nehéz lesz elfelejteni) olyan laza, hogy már szétesik, és állatira kapós, nézeti meg hallgatja magát, velem, veletek is remélem. Hisz megérdemlik a fiúk az odafigyelést annyi szent. És talán nem is egyslágeres előadók táborát fogják erősíteni majd, ha úgy alakul. Mert ne. Nem kéne.

Én itt vagyok, támogatom őket, hajrá-hajrá. Nem hagyom magukra őket, de talán inkább ők nem fognak engem. Ezzel a dallal. Ami habkönnyű, filgúd, meg klassz. Szeretgessétek, osszátok, tapadjatok rá.      

Twitteren írtam, de ide se maradjon ki: a következő meg az azt következő életemben is Allu Arjun akarok lenni, köszönöm. 

És tudom igen, persze, hogy a zene megy a színészhez és nem fordítva, de most már 3 éve folyamatosan csak olyan telugu nyelvű filmet vágnak a képünkhöz, amikben ez lassan megcáfolodni látszik.

Mert egyszerűen egybeforrt az Allu Arjun név a királyságos filmzenékkel. Előbb gondolunk arra, hogy magas filmzenékben lesz részünk, mint hogy magára a filmre, vagy a színészre, az ő teljesítményére. Oké ez utóbbihoz se férhet nagyon kétség. De na, értitek, dörzsöljünk a tenyerünket már most, hogy mikor lesz legközelebb AA film.

Ez pedig nem ígéret, itt a bizonyíték rá, sorolom:

2012 - Chakkani Bike Undi (Julayi)

2013 - Violin song - aka Girl Just (Iddarammayilatho)

2014 - Sweety (Race Gurram) 

A tavaly és a tavalyelőtti is mind-mind ott volt az év végi legjobb nem bw filmzenék top helyezettjei között, a legjobb ötben, sőt 13-ban még nyert is a Violinnal, ami azóta is nagy szerelem. Bár ha a Sweety így folytatja, akkor még a végén leváltja, és befurakodik a legtöbbet hallgatott Allu Arjun dalok elé, meg úgy minden elé. Plusz a dalbetétet még nem is láttuk, sírok. SÍROK. Örömömben.

u.i.: a refrént meg légplébekénekelni már tudom úgy, ahogy Arijit Singh se tudná.