calacitra

6 dolog, amiért ezt nem lehet kihagyni: mert bambi, rubik kocka, Kriti Sanon. És Kriti Sanon. Meg Kriti Sanon. Mahesh Babu meg monnyonle. 

A nagy sikert aratott Nenokkadine még nagyobb sikert aratott (nálam is) dalbetétje tavaly év vége óta tartja lázban az internetet. Mindenki azt akarja tudni, mi is az a átuzomokortá, mit jelent az, meg alapjáraton telitalálat lett a dal. A hidegben nyitott, és ahogy egyre melegszik egyre többet fordul meg a füljáratokban, és utánozzuk le a koreot, képzeljük el magunkat oda, pont oda, Kriti Sanon mellé. Király.

Meg Évzene. 

Még a klip, betét nélkül is olyanokat írtam róla, hogy most lány lenne, belepirulna, de hát azzal együtt, ami mostantól már publikus, hivatalos mindenki számára, válik igazán egyértelművé a tökéletessége ennek a tamil nyelvű kollywoodi filmzenének. Ami Harris Jayaraj érdeme, és amit az Endrendum Punnagai című filmben hallhatunk. Ó PRIJÁ. 

Ami Dhanush volt bwnak tavaly, az pont nem lett Ram Charan. Aki ugyancsak 2013-ban abszolválta első hindi nyelvű moziját. De a debütálása, a Zanjeer feldolgozásban nem igazán jól sült (bezzeg a Ranjhanaa) el és akkor szépen fogalmaztam. Talán, ha többet táncolt volna, talán. Persze nem ő volt a banánhéj, nem rajta csúszott el. Most azonban visszahajokázva a hazai vízekre, tollywoodba, a telugu nyelvű filmekhez megpróbálja ott folytatni, ahol anno még a bw kiruccanás előtt abbahagyta. Drukkolunk neki, bár nagyon nem kell, ez az ő igazi játszótere, szóval menni fog. A Yevadu lesz a címe. Ennek a dalbetétnek meg a Freedom. Sálálálá.

Ami Ágh a Vas Népének, az Anirudh nekünk. Detto. Mert ha csak tehetjük, akkor foglalkozunk vele. És tesszük is, erről pedig már ő tehet. Mármint ez utóbbi.

Aki bár még legújabb dalszerzeményeit nem osztotta meg a köz kívánatára, valamikor három hét múlva ilyenkor fognak nagyon durván elszabadulni az indulatok, és az Anirudh egy napra eső posztok száma, de szerencsére van kontent tőle, belőle, hogy addig se unatkozzunk különösöbben, vagy kellene hiányolnunk az életünkből. Nem mintha el telne nap nélküle, vagy akármelyik zenéje nélkül.

Egy a lényeg, Vivek Siva se bírt nyugton maradni a seggén, egy helyben ülni, miközben hallgatta ezeket a slágereket, azon belül is a Vanakkam Chennai filmzenéket (amiket mi egyesével másodpercről-másodpercre kielemeztünk becsesen), és összerántott a négyből egy mesápot, mert az és azt úgy illik hozzájuk, megérdemlik, meg miért ne, az úgyis sikk lett.

A végeredmény? Hát nem kérdőjelezem Vivek hozzá vagy nem hozzá értését ehhez a mashup szakmázáshoz, de hogy nem olvasta azt a könyvet, ami erről szól, arra mérget vennék. Legalábbis azt a fejezetet átugrotta, ahol a hogyan kezdjük el a mesápot témát boncolgatják, elég csak itt ebbe az első pár másodpercre belefülelni. Már-már szörnyű. Olyan, mintha el se kezdődne, vagy kezdődött volna igazán.

A folytatásban viszont egészen magára talál. Ergó ne hagyjátok annyiban, mert kezdi érezni az egésznek a miértjét. És mi is egyre jobban élvezzük. Persze ehhez a zenék is kellenek, amik olyanok, amilyenek. Anirudhosak, nagyon, jó értelemben naná. És a befejezésre meg már majdnem el is felejtjenénk honnan indult még anno, csak amikor újráznánk jövünk rá, hogy jaj.

Nem rossz szumma, de talán Higuainnak ajánljuk inkább, hátha akkor nem érzi egyedül magát, mert a Chievo elleni helyzete legalább akkora kihagyott ziccer volt és lett, mint amit Vivek bemutatott itt nekünk a Vanakkam Chennai mesáppal.  

Mert nem csak Anirudh indul Kollywoodban. Hiába toljuk fel a szivárványt a seggén, ahol és amikor csak tehetjük, hiszen azért a kollégák se ülnek ölbe tett kézzel a stúdióban a szitár előtt, hanem dalgyártanak amíg a csövön kifér. AR Rahmantól, Yuvan Shankar Rajan át, Harris Jayarajig bezárólag tényleg felsorolni is nehéz mennyi izgalmas, és szakértelemben, maszalázásban gazdag zenei rendező adja az áldást hiperszuper csudaklasszul tamil nyelven mostanság. Egy nap talán majd elfogynak, és mindenkire rákerül a sor, persze újak is vannak, voltak, lesznek. Aki még biztos kimaradt, vagy nem és akkor csak keveset beszéltünk róla, az G.V. Prakash Kumar, akinek tavaly egy pazar Raja Rani soundtracket köszönhettünk többek között. Erről is érkezik most a Hey Baby, de mondom a tesókat is érdemes megpróbálni, vannak ilyen jók, mint ez. Elég vegyes, színes, szagos, aki pedig látta a filmet az akár még nevetni is tud rajta egy nagyot, ha eszébe jutnak azok a képsorok, amik akkor pörögtekforogtak, mikor ez a dal ment a fülbe. Laza az egész, de szét nem esik. Dalmóka ez igaz?