calacitra

Mi sülhet ki abból, ha már az előzetes és legalább egy dalbetét is működik a bemutató előtt? 

Csak jó. Csak is az. Már ha a számítások céltáblát találnak. De a Bangalore Days nem hibázott. A malayalam filmművészet idei nagy dobása nagy is lett. Na jó, nem akkora, mint az OSO volt, az kerekperec az év indiai filmje, de azért ebben is ott van Nivin és Nazriya, akik Ranbir és Deepika malayalam alteregói, imádnivaló nézni őket együtt onscreen. Ha lehetne csilliónyi filmet megnéznék velük evör-konstans-végtelenítve.

Egy szó, mitn száz nézegessétek a Bangalore Dayst. Nagyon megéri, megérdemli. Itt pedig jöjjön egy romantikusabb dalbetét, azoknak, akik még vacilálnak ezek után is a megnézése okán.  

What A Rocking City Yaar

Dhanush és Anirudh legújabb kollabirációja felülírja mindazt, amit korábban felülírtak. Eszméletlen jó a páros, olyan, mint a borsó meg a héja. Talán külön-külön nem is érnek annyit, mint együtt. Hiszen ekkor vannak igazán elemükben, és úgy érezni, hogy kifogyhatatlanok, nem lehet őket megállítani.

A Velai Illa Pattadhariban pedig ugyancsak ez történik. És ott folytatják, ahol a Moonu és az Ethir Neechal (két szám volt közös ott, de az háháhá) után elköszöntek egymástól.

Nem mellesleg Dhanush színészi karrierjének 25. filmje ez a VIP, amit úgy koronáz meg, ahogy azt a legnagyobb se szokták, és nem is tudják. Az Udhangada Sanguról persze tudtuk, hogy dalban simán ott a helye az idei felsőtíz tamil filmzenék krémjében, írtunk is róla, de hogy a hozzá készült betét minden képzeletet felülmúlóra terjesztik fel, azt nem láthattuk előre.

Talán jobb is. Mert így szem nem marad szárazon, nyelni is elfelejtesz, és már csak ebből akarsz csak többet. És ezt úgy, hogy akár te is kipróbálhatod otthon, csak pár haver meg egy tető kell hozzá, ahol szét lehet veretni a veretést, pasztmek.

Shit that booty maama. Avagy meg lettünk sunnyleonozva ebben az évben. Mert ha már nem volt elég, esetleg hiányzott volna már, akkor most a köreinkben is nagy sikert aratott Baby Doll filmzene, Saree Wali Girl punjabi nóta után biza Kollywood felé vette az irányt a 'színésznő' és a Vadacurry egyik dalbetétjében tűnik majd fel. Aminek apró ígykészültje látható most itt nem sokat árulkodva. Amúgy Anirudh meg Andrea Jeremah a hangját adta hozzá, mármint a dalhoz. A látványvilágra meg holnap derül fény. Meglássuk.

Életerős, fiatalos, lendületes. Pontosan ilyen és még ehhez hasonló szavakkal illetik a kritikusok Anjali Menon új filmjét, amire már ez a trailer is rávezet, ha nagyon nem nézel mellé közbe, és akarsz többet vagy kevesebbet bele látni. Nyilván színes lesz, vibrálni fog, de azért COA is akar lenni picit, a mély tartalmat felszínre hozni. Nem rétegelve, viszont szerethetően, nem minden áron szerelemorientáltan. És ha ez utóbbi bejön, mint számítás, akkor már nyert ügye van a Bangalore Daysnek. Ergó arra fókuszál, amire a cím is hivatott, és egyszerűen csak kiragad néhány embert onnan, a városból, akiknek meg van a maguk kis életük, mint a többieknek. Hoznak emlékeket a múltból, megállnak a jelenben, és gondolnak a jövőre. 

Ugyan made in India ez is, de bw városi zaja már nem szűrődik be ide, az egész olyan olyan és mégis másmilyen.

A malayalam - nyelvű - filmekről már volt szó nálunk, viszont az is igaz, hogy többet érdemelne annál, az odafigyelésnél, amit kap tőlünk, bárkitől. Alulértékelt valahol, miközben azért megmutatja magát, hogy tud meglepetést okozni, ha kell.

A Neram és az Ohm Shanti Oshaana (jajdeimádtuk) után pedig már kemény harmadik malayalam filmre tesszük le a voksunkat időközben, a Banalore Daysra, aminek előzetese hamarosan elő is kerül a blogra, de előtte még az eksűvös dalját (amittrivedis dejavu) seringeljük világgá, meg kütöljük nagyonagyon, hogy még a focivébéért se hagyjátok ki.

Meg aztán egy jótanács: a London Thumakda mellett idén más mixtapet senki ne találjon már ki, ha éppen bekötnék a fejét, csak ezt a kettőt mashupoljátok, és kész is vagytok meg lesztek tőlük. Diszkók népe iszkoljatok hát!