calacitra

Abba az örök hibába, amibe a Gunday akarva-akaratlanul belepottyant, a Kill Dillnek már nem kell. Hiszen csak tanult valamit belőle. A trailer szerint tanult is. Mert komolyra venni nem fogja, gondolok itt az igaz történetek belefűzésére, amin elvéreztek korábban már sokan.

Persze ettől még Shaad Ali mozija nagyon egykutya az év eleji bromanceszel, féltestvére lehetne így első előzetes-ránézésre. Még Ranveer Singh is visszatér. Aki bár új játszótársat kap, az oviban is fegyver volt a jele, Ali Zafar személyében, de az ellen (Govinda) és a NŐ is Chopra, csak a másik.

Tudom előre butaság lenne kikiáltani egyiket a másiknak, és fordítva. Meg amúgy is eléggé stílusosnak fest a Kill Dill, néhány jelenet már a pazari magasságokat nyaldossa, és a SEL zene is befigyel a végéhez érve, ami több mint sziporkázó. A párbeszédek is hasítanak, a színek megbabonáznak, miközben nem estem annyira hanyatt tőle.

Viszont előzetesügyileg nagyon odarakták magukat YRF_ék, így bármi benne van, még lehet, az is, hogy moziban kötelezővé érne, amikor eljönne a november közepi premier. 

It's a kill or dill....   

Bármikor erre a filmre gondolok, egyből beugrik a Bismil. Persze ez fordítva is igaz, elválaszthatatlanok lettek na. Ami pedig a leggyönyörűbb az egészben, hogy pont egy ilyen adaptációban van indokolt helye.

Nem is kell a képzelőerőre bízni, mintha külön utakon járnának a történettel. Mert annyira egy húron pendülnek. Simán ráöntötték egész egyszerűen. Fura is lenne nélküle már a Haider. Jól betalált, kitalált, és odavaló.

Vishal képes volt csodát tenni. A dallal is, és a betéttel is. Nem győzzük újrahallgatni, most pedig már birtokunkba jutott az a felvétel is, ahogy készült.

Mit látunk? Ott vagyunk Kashmírban, rengeteg eleinte nézővel-később már statisztával, laptoppal táncoló koreográfussal (Shudesh Adhana), mesélő Vishallal, egy csipetnyi Shahiddal. Meg megannyi érdekes pillanattal, háttérmorzsákkal a képkockái alatt, ami megerősíti azon elméletünket, hogy ezt leforgatni volt iszonyat nagy meló és élvezet is egyben. Amolyan totális királyság.  

Úgy tartják, egy teasernek soha se de nem az az erénye, hogy történetbe menne bele túlságosan is. Inkább csak jó szokásához híven tereget valamit, de olyat, ami azért szemnek álló, megfog, és látsz benne potenciált, egy második esélyt a visszatérésre, amint a trailer megnézhetővé válik. Az I ezt a szabályt maximálisan betartja.

Bár Shankar se ma kezdte, és olyan filmekkel háta mögött, mint amilyen neki van, várható volt, hogy pl. egy atipikus szerelmi történethez ++++ máshoz lesz majd szerencsénk az ő új rendezésében. És így is lett.

Az I egy kicsit a nyugati és keleti világ kereszteződése, első blikkre nagyon markáns és vagány, bw össze is tenné a két kezét, akkor se tudna hasonlót megalkotni. Én maradok, érdekel mi sül ki ebből, pláne a soundtracket hallgatva, amivel AR Rahman visszakomponálta magát a szívembe. 

Arra jöttem rá, hogy

 Vishal Bhardwaj filmek > Vishal Bhardwaj filmzenék 

Ez lehet csak rám illik, de nekem képkockákban a rendező mindig erősebb volt. Jóllehet évzenékben is gazdag zenei pályafutás áll már maga mögött, és egyáltalán de nem hiáncikk az tőle, évente szállít egyet vagy kettőt, szóval nem kell félteni ilyen szempontból.

És lehet, hogy a Haider soundtrack elsőre nem lett az enyém, de anno pl. a Matru Ki Bijlee Ki Mandolaval is ez volt. Először csak legyintettem rá, majd egyre jobban megkedveltem mindegyiket, és nem csak azt az egyet, amit tényleg a kezdetektől az etalonnak tartottam. 

Bízom tehát a második hallásra szerelem elméletében. Ami már gyakorlatban is bevált. A Khul Kabhi se csúnya, de a Bismil ezt is leülteti mondván, hogy mit akarsz te. Amibe Arijit Singhnek sincs sok beleszólása, mert szép-szép, de nem különösebben zavar meg, és ragad meg, magával. 

Amikor minden egy film ellen szól, de az mégis ráderőszakolja magát. Hiszen a Jigariyaa tipikus bw film létére már közhelynek, unalmasnak tűnhet, nagy ígéretek nélkül, a meggyőzés legegyszerűbb eszközparkjával. Főleg azoktól, aki a Tanu Weds Manut készítették (nekem nem jött be), ismeretlenebb színészekkel a főbb szerepekben (hero: Harshvardhan Deo? heroine: Cherry Mardia?), meg igaz történet alapján megtervezve. Kész, vigyázz, melódráma relé kiakasztva. 

 Ez lesz a szegények Ram-Leelaja. 

De mégis abban erős, amiben kell, hiszen valahogy a szívhez közel férkőzik. A két perc annyira tisztességesen meg van csinálva, hogy nem lehet belekötni. Míg az egész puritánsága, indiacentrikussága, letisztultsága olyan, ami nagyon hiányzik már bwból. Elvégre mindenhol csak a tupír, a tuningolás megy, és indul, ahol meg nem, ott elveszik a varázslat, ami bw-ot bw-á teszi. Itt meg érzem ezt benne, a faktort, vagy legalábbis az esélyt, hogy lehet belőle egy jó kaliberű, márkájú romantikus film. Akár bé szinten, de szerintem többre is hivatott lenne.

Engem megnyert magának teljesen. Vevő vagyok rá. Szeretném szeretni a végén is majd, nem csak azért, hogy azt mondjam, igazam volt és nem meg mondtam. Bemutató október 10-én, addig meg a dalok is besurranak.