calacitra

Minden jel szerint a Chopra lányok otthon leültek beszélgetni az ebéd után, hogy azért mégse kéne már megnehezíteni egymás helyzetét, annyira nincsenek rosszba, tesókforevör.

Aminek aztán az lett az eredménye, hogy Priyanka Mary Kom-ja, és Parineeti Dawwat-e-Ishqje mégse lett bemutatva egy azon nap. Hogy is nézett volna ki na? Így aztán a DeI fogta menekülőre,

 bemutató csak 10 nap múlva. 

Viszont annyira meg nem lombozódtam le tőle, a hírtől, hogy azonnal nem futhatok el rá most, csak akkor. Mert valahogy nem izgultam fel rá ez idáig se, amin a Sajid-Wajidul pötyögö soundtrack, filmzenék se segítenek. Egyedül a Mannat húzza fel a szám szélét, ha közülük hallgatom, hogy ez, ez igen.

Sajnos a Jaadu Tone Waaliyan nem egy Mannat. A láttotak elviszik a hátán, és filmben akár még működhet, de azt is csak only dvd formátumban. 

Ahogy azt már írtuk, a Dr Cabbie nem a legindiaibb dalokról lesz híres. Így ehhez tartva magunkat már nem is lepődünk meg azon, hogy ilyen és ehhez hasonló filmzenékkel találkozunk Sidharth Shuaas tollából pl. 

Jóllehet most a Maula Mere esetében Mustafa Zahid legalább próbálkozik és küzd az elemekkel hősiesen, hogy valami desit is ültessen a fülekbe, ha már félig made in India a Salman Khan film, de kihagyja a ziccert, és ettől egyáltalán nem jön ránk a desi filing. 

Hat nap múlva Indiában volna lenni jó. Akkor mutatják be ugyanis Homi Adajania filmjét. Ami a Finding Fanny lesz, és olyan, amilyen még egy az idén biztosan nem. Már a trailer is ezt éreztette, de a dalelőzetesek (amik direkt plusz képkockákat nem fednek fel) csak még jobban, hogy itt valami egészen különös, páratlan utazásra van kilátás majd valahány percben. Picit amolyan Vishal Bhardwajos beütése van talán, de a fene se tudja, már nagyon nézetné magát. Most azonban a Mahi Ve pörög-forog a megszokott figurákkal. Veeeeeeee.

Az utószezonba illő, a nyárt visszahesegető dalokat mindig jó hallgatni. Amilyen a The World is our Playground. Kellemes, kényelmes, és nincs is túlagyalva. De már csak azért se, mert leánykorában még reklámzeneként volt ismeretes, egy Vodafone félében tűnt fel, ha minden igaz. Most meg teljes valójában, kiszerelésében MMcC már klippel dúsítva tornázza fel. Szeressük is. 

Mi sülhet ki abból, ha már az előzetes és legalább egy dalbetét is működik a bemutató előtt? 

Csak jó. Csak is az. Már ha a számítások céltáblát találnak. De a Bangalore Days nem hibázott. A malayalam filmművészet idei nagy dobása nagy is lett. Na jó, nem akkora, mint az OSO volt, az kerekperec az év indiai filmje, de azért ebben is ott van Nivin és Nazriya, akik Ranbir és Deepika malayalam alteregói, imádnivaló nézni őket együtt onscreen. Ha lehetne csilliónyi filmet megnéznék velük evör-konstans-végtelenítve.

Egy szó, mitn száz nézegessétek a Bangalore Dayst. Nagyon megéri, megérdemli. Itt pedig jöjjön egy romantikusabb dalbetét, azoknak, akik még vacilálnak ezek után is a megnézése okán.  

What A Rocking City Yaar