A bollywoodi filmek alapvető részét képező dalok, daljelenetek azon kívül, hogy a történet megértését, előrehaladását segítik elő, érzelmeket is közvetítenek, ami az esetek többségében a szerelem érzékeltetését jelenti. Gyakran azok a drámai pillanatok, amikor megáll a cselekmény, s a főszereplővé előlépő dal árnyalja az érzelmi hatást – sokkal effektívebben, mint az bármely kimondott szó vagy begyakorolt mozdulat tenné. Ebben a filmes hagyományban az érzelmi azonosulás fontosabb a realizmusnál. A dalokban mondják el érzelmeiket, szerelmüket, bánatukat - sokszor közhelyes metaforákkal élve is - a színészek, például egy szerelem születését négy-öt dalban vagy kb. 30 percnyi játékidőben tudják vászonra vinni Bollywoodban.
Az esküvős és szerelmes filmek bevált gyakorlata az, hogy míg a film első felében a nagy Ő-vel való találkozásról, a szerelemről énekelnek, addig a második részben már a többszörös műfajúság és elbeszélés miatt bekövetkező szakításról, távolságról vagy hiányról szólnak a dalok. De azokban a filmekben, amelyekben nem egy szerelmi történet áll a cselekmény középpontjában, külön romantikus szálat dolgoznak ki azért, hogy a zeneszámokkal érzelmeket tudjanak kifejezni. Ennek az akciófilmek esetében van különösen fontos jelentősége, ahol a kevesebb melodrámai szcéna mellett kell alkalmazni dalokat. Az kijelenthető, hogy a szenvedély ábrázolásának egyik fő eszköze, de mára már például közhelyessé vált az olyan típusú jelenet, amelyben a szereplők esőben énekelnek és táncolnak. A mitológiában a termékenységgel és újjászületéssel asszociálódó eső erotikus, érzéki töltetet hordoz. Sokak szerint egy vizes szári nélkül nincs is igazi bollywoodi film, másrészről a zenék, táncok által lehet olyan érzéki tölteteket véghezvinni a filmben, amelyeket az amúgy szigorú cenzúra miatt nem lehetne másképpen egy ágyjelenettel megoldani, ahogy az a nyugati filmvilágban szokás. A dalokat intenzív érzelmek közvetítése és a testi intimitás jelzése mellett gyakran alkalmazzák az idő múlásának ábrázolására, valamint emlékek bemutatására: a gyermek egyetlen dal alatt felnőhet, és a dal visszaviheti a figurát életének egy korábbi szakaszába. A dal közvetett megszólítás egy eszköze is lehet: a figurák olyan gondolatokat és vágyakat fogalmazhatnak meg benne, amelyeket illetlenség volna prózában közölniük. Funkciók sora bizonyítja a dal bollywoodi filmben elfoglalt alapvető szerepét, de vajon honnan eredeztethető le mindez?
Általános nézet az, hogy a dalok - és a mozgáskultúra, az ősi indiai párszi színházból eredeztethetően teljesen összeforrtak a dráma műnemével, és a filmekben is beépülnek a narratív kontinuitásba. A klasszikus szanszkrit drámának, a népi és a párszi színháznak egyaránt szerves része a zene, a dal és a tánc. A színházi kultúra és hagyományok láthatóan nagy hatással voltak és vannak az indiai filmre, amelyekben meg is figyelhető néhányszor, ahogy a filmek történetében utalnak erre, vagy ahogy egy cselekmény épül fel köré. Ez utóbbi megjelenés tipikus darabja az Aaja Nachle (2007), ahol egy falu ősi szabadtéri színházát az illetékes szervek eldózerolnák egy bevásárlóközpont kedvéért, de a hazatérő táncosnő egy színdarabbal (Laila és Mainu regéje) bebizonyítja a helyi amatőr színészek segítségével, hogy a kultúra megőrzése szempontjából sokkal fontosabb szerepe, valamint közösségformáló ereje is van a szabadtéri elhagyatott, eladásra kínált szabadtéri színháznak. A film musical-jellege itt abban nyilvánul meg, hogy a színdarab a film végére elkészül és az előadás keretében kapunk egy majd' félórás, 11 színből álló mini-musicalt a filmben.
A színházi műfajból való építkezés, arra való reflektálás mellett, abból adódóan a dal jelentősége még abban rejlik, hogy a film megszületését és történetét is meghatározza. A jó dalok teszik a jó filmet, és a gyártási folyamat a dalokkal veszi kezdetét - mondják. A nyugati világban ez szentségtörésnek tűnhet, de Bollywoodban évek óta elterjedt gyakorlat, hogy a zenék formálják a filmet, úgy mint a nézők, ahogy azt a dolgozat korábbi részében már megállapítottam. A hindi filmek többsége a dalokból születik meg, a zenei rendező csak hozzávetőlegesen leírást kap arról a filmről, amelyen dolgozni fog. A dalszerzőt nevezik egyébként Indiában zenei rendezőnek, ezzel is érzékeltetvén a filmkészítők sorában elfoglalt szerepét. A zenei rendezők a dalaikhoz egy sor zenei hagyományból és stílusból merítenek, kezdve az indiai klasszikus és népzenétől egészen a nyugati popzenéig. Az indiai filmzene mindig is kölcsönzött a nyugati filmzene motívumokból és hangszerelésből, a „hibrid filmzenét” azonban a hindi formula teremtette meg.
Ez a gyakorlat kapcsolatot teremt hagyomány és modernitás jelölői között, méghozzá úgy, hogy kombinálja a nyugati és a hagyományos hangszereket. Sőt felismerhető populáris melódiákat kölcsönöz, olyannyira, hogy a közönség bizonyos része egy-egy filmes betétdal kellős közepén úgy érezheti, a dallam George Michael Faith vagy Michael Jackson Thriller című számára emlékezteti. Miután a filmrendező leforgatja a dalok képi illusztrációját, amelyek komoly költségvetéssel készülnek el – háttértáncosokkal, grandiózus díszletekkel, távoli helyszíneken, azután az elkészült részleteket levetítik a befektetőknek, hogy meggyőzzék őket, érdemes még több pénzzel beszállni a filmbe, és csak ekkor teremtik elő az anyagiakat a dalok közötti maradék jelenetek leforgatására. Ennek a folyamatnak a logikája mélyen az indiai népszerű színjátszás hagyományában gyökerezik, ahol csak a dalokat és a táncokat komponálják meg és gyakorolják be előre.
Végezetül érdemes még azt megemlíteni, hogy a filmzene a nyugati szokáshoz képest mennyivel megtöbbszörözi a film értékét, azzal, hogy a vetítés után nem csak a média által, hanem az emberek miatt is fennmarad hétköznapi slágerekként. A zenei rendezők hatalmas karriert futottak be mára, de a hazai mellett a külföldi piacot is meghódította, egy példa erre A.R.Rahman dalszövegíró, producer, playback-énekes személye és esete a Slumdog Millionaire-rel (Gettómilliomos, 2009), aminek filmzenéjét készítette el, majd nyert is Oscar-díjat érte. De mindent összevetve a zene könnyebben eljut a világ más tájaira, mint a bollywoodi film, amit sok országban - köztük van Magyarország - nem is vetítenek éppen. Zenei közösségi oldalak és a bollywoodi filmzenékre szakosodott portálokon keresztül mindenhonnan elérhetőek, mindenki által meghallgatatóak ezek a dalok, már csak a miatt, mert újabban a nyugati műfajokkal és hangzásvilággal párosulnak. Indiában nem kell ahhoz internet, hogy a filmzene eljusson az egyes otthonokba, a rádió filmdalokat sugároz, az indiai zeneboltokban bámulatosan széles választékban kaphatók filmzenék. De jelen vannak a dalok a televíziós csatornákon, koldusok éneklik az utcákon, esküvőkön szólnak, külön koncerteket, bulikat rendeznek ezekből a filmzenékből.
Utolsó kommentek