calacitra

Teljesen nem, de azért nagyvonalakban megnyugtatott most ez a trailer, hogy érdemes várni
rá, Shahid Kapoor új filmjére. Aki az R... Rajkumarra dobta a rendőrruhát, hála istennek, de a műfajt már nem, az megmaradt maszalának lenni.

Jóllehet az idei első filmje a Phata Poster Nikla Hero inkább tűnt romkomosabbnak, ez meg sokkal fűszeresebbnek, és akciódúsabbnak, de persze elég nehéz az egyiket megkülönböztetni a másiktól. Egykutya. Mégis van valami, ami indokolttá teszi, hogy mégse egy lapon említsük a kettőt. Ez pedig Prabhu Dheva. A rendező, aki mint azt már írtam képes kihozni az x faktort bármilyen színészből, miközben egy centit nem változtat a filmkészítési elvén. Ami miatt sokan unhatják már, van ilyen, de csak tudd valamit, ha még mindig annyian, és az ellentábornál is többen mellette teszik le a voksaikat, szavaznak neki bizalmat, hogy jó lesz.

Ha már minden Khan visszatér a gyökerekhez, akkor miért pont Saif Ali maradna ki. Nem is marad. Mert a romkomok útvesztőiből kitalálva, meg a zombikat (dead ppl) jól helyrerakva csak bevállalt ő is magának egy maszalát, vagy annak kinéző 'szerűséget'. Ha ezt Salman látná, csak nevetne. És nem azért, hanem mert. 

A Bullett Rajat, mert ez a címe, a tavalyi felfújt lufis Paan Singh Tomar (értsd: nem tetszett) rendezője rendezte, aki legalább annyit vállalt, mint maga SAK. Hiszen az életrajziságot, meg a based on true storyt cserélte le a legközkedveltebb, és populárisabb, és jövedelmezőbb műfajra most. Ahogy az általában lenni szokott ilyenkor. Mert oké, hogy PST is termelt, és díjakat is zsebelt, de elsősorban ez utóbbit, és azt is azért, amiért, akivel foglalkozott történetesen. Vili. 

De azért maga SAK is pálfordult egyet, jóllehet a helyére először még Irrfant Khant nézték ki, de ő nem ért rá. És igazából el sem tudom képzelni őt ide. De SAK-ot se. Még úgy is, hogy láttam a trailert, itt volt előttem. De valahogy nem passzolnak, vagy az én szemem szokott már hozzá ahhoz a SAK-hoz, aki romkomokban hülyül, és mókázik. Persze, ahogy a trailerből kiderül ebből, ezekől itt se lesz hiány, csak egyszerűen fura még gengszterként. Annak ellenére, hogy volt ő már kém, ügynök, meg minden a világon, amit csak el lehet képzelni, szóval nem lehet beskatulyázni szerepei miatt.

És aztán még az is lehet, hogy jól jön ki belőle. Bár Sonakshival nehéz lesz párt alkotnia, akinek fel van adva a lecke, hogy Akshay Kumar nélkül mire megy majd.  A Looterában pl. egészen szerethető volt, bár az jóval mástésztább ennél. Ez inkább dabanggos időket hozza vissza. Szurkolunk neki, annyi szent.

Valamint és nem utolsó sorban a zenei rendezőkre is érdemes kitérni, hiszen az idén először (ha jól matekozok) hallhatjuk majd a Sajid-Wajid zenei rendezők szerzeményeit bw filmekben. Ami azért elég kárcsú, számügyileg. Bár az meg jól kiolvasható belőle, hogy mennyire nem kelendőek. Persze közbe kiderült csináltak már többet is, legalább öt filmzenei albumot ezen kívül, és akkor írjátok fel az én számlámra. Vagy ne is, mert nem direkt volt, hanem ennyire súlytalanoknak tetszenek lenni, hogy már fejben sincsenek meg, ami elég szomorú eset. De hát ha most ők is megemberelik magukat, és előállnak valami egészen naggyal.         

Az előbb írt és említett Rajjonak a teljes ellentetje. A véglet másik oldala, amikor már túlságosan is pörög k+f+i téma bw berkeken belül. Mert ha az nem lett volna elég idénről, hogy megkaptuk a fejünkhöz az első hindi nyelvű zombis komédiát (lásd zomcom), most még azon is túltesznek, és talán olyat löknek, amihez foghatót elég régen láttam már. Nem is állok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy bwban ilyen még nem nagyon volt, mint ami War Chhod Na Yaar lesz. Egy háborús vígjáték.  

Úgymond: Warcom. Vagy éppen képregény-szatíra, ahogy a készítők szeretik írni és jellemezni a filmet, filmjüket. Amit az egy képkockára jutó legnagyobb hitelesség elérése érdekében a lehető legközelebb a háborús zónához forgattak. Mégpedig a sivatgban, Rajasthanban. Kvázi közel mentek a tűzhőz, persze nem égtek meg, bár az indiai-pakisztáni konfliktussal még akár az is összejöhet. Mert abból kiindulva, arra építve azért nem biztos, hogy jó lóra tettek. És igen, humor a legnagyobb fegyvere a fegyvereknek, de az se véletlen, hogy sokaknak zavarja a szemét ez a felállás.

Mi azért abban a helyzetben vagyunk, hogy el tudunk tekinteni ettől, mindattól, ami korábban is vanvoltlesz közöttük akármilyen szinten és kérdésben, de azt is megértem, ha valakinek ez picit bántja a gyomrát, a lelki világát ilyesmi. Jóllehet azért azt is látni kéne, hogy tényleg annyira veszi komolyan magát, mint amennyire komolyan veszi magát. Semennyire. Innen nézve pedig, talán jobb, ha nem akadunk fel már az alaphelyzeten, sztorin se, vagy azon, hogy kik is között zajlik ez a háború, és kik a részesei.

Ha meg már nem nagyon igazodunk ki senkin, semmin, magunkon se, akkor október 11-től lehet beülni rá, és kideríteni, hazárdírozni, hogy ez tényleg olyan vicces lesz, mint amilyennek mondja és mutatja magát. Persze ilyen romantikus verzék is befigyelnek majd, de ez csak természetes. Ami azonban nem, hogy én ott lennék e a bemutatón? De ha moziba nem is, dévédé formájában eléggé érdekelne, és fog is, hogy hogy lehet a háborúból viccet csinálni. Meg ha a Go Goa Gone-nak sikerült a zombikkal, ennek miért ne menne ugyanez csak katonákkal...  

Bw komoly visszaesőnek tekinthető. Abból a szempontból legalábbis, hogy soha nem nő fel. Van és lesz egy ilyen arca, ami azért jó is tud lenni. És képes olyan filmeket hozni, mint a Rajjo. Most, 2013-ban. Miközben a film valahol a 70-80-as években állná meg a helyét, elég csak az előzetest végigtekerni (hogy össze-lett-vágva), a történet meg a háttér önmagáért beszél. 

Nyilván a változástutálók, és maradiak, meg nosztalgiaharcosok most ennek láttan majd kibújtak a bőrükből örömükben, érthető, talán nekik is készült elsősorban. Míg, velük szemben, az ellentábor szerint azért e felett is eljárt az idő, annak a vasfoga, nincs ennek már komoly piaca, amire lehetne építeni, amiből borsós sikert lehetne igazán kovácsolni.

Mindkét oldalnak igaza van. Meg nem is. Szvsz bw azért ne felejtse el soha, hogy honnan jött, miért lett az ami, viszont közbe ne is éljen a négy fal között, hanem nyugodtan szemrevételezze mi történik máshol, tanuljon belőle. És tanuljanak is belőle, tőle, mutassák meg nagyvilágnak, hogy van élet a gyárban, több, mint ahogyan azt mások, máshol elképzelik maguknak.

A Rajjo egyébként, hogy a tárgyra is térjünk lassan, Vishwas Patil rendezése, amiben a méltatlanul elfeledett, és mellőzött Kangana Ranaut játssza a főfőszepet, #onewomenshow, ergó heroinet. A filmet november 15-én mutatják be, pont akkor, amikor a Ramleelat is vetíteni kezdik. Ami azért nem jó jel különösen erre nézve, de legalább az indiaiaknak lesz egy olyan mozisnapja, amikor csupa olyan filmet nézhetnek meg, vagy választhatnak azok közül (kettő darab), amelyekből tényleg nem spórolják ki a desifaktort, hanem eleve abból főznek ott és itt is.        

Akinek pedig Kangana a liblingje, az egészen mázlistának érezheti magát már most, és dörzsölheti a tenyerét agyon, hiszen még a Rajjo előtt, 12 nappal is láthatják egy másik moziban, a Krrish 3-ban. Szóval egy hónapon belül kétszer is a miénk lehet, miközben hónapokig még egy snittet se láthattunk belőle. Következhet tehát a jól megérdemelt jutalom. És bár mi is bírjuk a színésznő egészen egyedi buráját, azonban nem feltétlenül lettünk meggyőzve arról (pl. hála ennek a zseniálisan tönkrevágott trailernek) hogy nekünk ezt nagyon, minden körülmények között látnunk kéne mégis. Ettől persze még az old school lehet tőlem a new school, csak ezt ne.   

Most komolyan, bw! Erre is egy évet kellett várni már? What the hell.

Ha igazam van, mert igazam van, akkor az Anurag Kashyap nevével fémjelzett Shahidot a tavalyi torontói filmfeszten mutatták be nagy hacacáré közepette, először és világpremierbe, ami azért szép dolog, könnyet is csal az ember szemébe. Viszont, viszont azóta (még bejárhatott néhány kisebb fesztet, miközben) nagyítóval is felesleges volt keresni az ottani hazai mozis kínálatokban, hiszen csak nem akart eljönni a nap, hogy bemutassák az aktív saját közönségnek is.

Egy év elteltével azonban csak összejött, csak sikerült, és október 18-án már mindenki, minden indiai láthatja a saját szemével a 2010-ben Mumbaiban meggyilkolt ügyvéd és emberjogi aktivista Shahid Azhmi történetét Hansal Mehta rendezésében és Raj Kumar Yadav főszereplésével.

Aki szépen csendben tör fel mint a talajvíz, mindenhol ott van és még jól is szerepel mellé. A Talaashban Aamir oldalán egyáltalán nem volt megilletődve, simán partiba volt vele. Míg ott volt idén a Kai Po Che, ahol szintén nem fürdött be. A Shahid pedig még mindezek előtt van, volt, és csak és csakis róla szól, ő van a főszerepben, engem pedig nem is érdekel más, és több.

Must-see. És lehet kövezni, de azért szeretem azt az oldalát is a bw életnek, amikor egy filmje még nyomokban sem tartalmaz nagyon desi elemeket, maszalá eszközöket, ilyen dalbetéteket, olyan overacting költeményhegyeket. Erről is jut eszembe, hogy pont pár napja futottam bele egy The Lunchbox kritikába, ahol a csomó pozítiv, erőSség mellett annyit tudtak negatíW megemlíteni, felhozni ellene, hogy biztosan nem nézik meg sokan, mert nem maszalá szerint készült.

A Shahid is pont ugyanebben a cipőbe jár, vagy majd kell járnia. Persze azt egy szóval se mondom, hogy a kutyát se fogja érdekelni, hiszen trú a sztori, viszont félnie se kell attól, hogy úgy teljesít majd, mint egy Chennai Express. De nem is ez a lényeg, hiszen a kettő ég és föld, meg lemerem fogadni, hogy ez sokkal jobb film lesz annál. Meglássátok.