Bw komoly visszaesőnek tekinthető. Abból a szempontból legalábbis, hogy soha nem nő fel. Van és lesz egy ilyen arca, ami azért jó is tud lenni. És képes olyan filmeket hozni, mint a Rajjo. Most, 2013-ban. Miközben a film valahol a 70-80-as években állná meg a helyét, elég csak az előzetest végigtekerni (hogy össze-lett-vágva), a történet meg a háttér önmagáért beszél.
Nyilván a változástutálók, és maradiak, meg nosztalgiaharcosok most ennek láttan majd kibújtak a bőrükből örömükben, érthető, talán nekik is készült elsősorban. Míg, velük szemben, az ellentábor szerint azért e felett is eljárt az idő, annak a vasfoga, nincs ennek már komoly piaca, amire lehetne építeni, amiből borsós sikert lehetne igazán kovácsolni.
Mindkét oldalnak igaza van. Meg nem is. Szvsz bw azért ne felejtse el soha, hogy honnan jött, miért lett az ami, viszont közbe ne is éljen a négy fal között, hanem nyugodtan szemrevételezze mi történik máshol, tanuljon belőle. És tanuljanak is belőle, tőle, mutassák meg nagyvilágnak, hogy van élet a gyárban, több, mint ahogyan azt mások, máshol elképzelik maguknak.
A Rajjo egyébként, hogy a tárgyra is térjünk lassan, Vishwas Patil rendezése, amiben a méltatlanul elfeledett, és mellőzött Kangana Ranaut játssza a főfőszepet, #onewomenshow, ergó heroinet. A filmet november 15-én mutatják be, pont akkor, amikor a Ramleelat is vetíteni kezdik. Ami azért nem jó jel különösen erre nézve, de legalább az indiaiaknak lesz egy olyan mozisnapja, amikor csupa olyan filmet nézhetnek meg, vagy választhatnak azok közül (kettő darab), amelyekből tényleg nem spórolják ki a desifaktort, hanem eleve abból főznek ott és itt is.
Akinek pedig Kangana a liblingje, az egészen mázlistának érezheti magát már most, és dörzsölheti a tenyerét agyon, hiszen még a Rajjo előtt, 12 nappal is láthatják egy másik moziban, a Krrish 3-ban. Szóval egy hónapon belül kétszer is a miénk lehet, miközben hónapokig még egy snittet se láthattunk belőle. Következhet tehát a jól megérdemelt jutalom. És bár mi is bírjuk a színésznő egészen egyedi buráját, azonban nem feltétlenül lettünk meggyőzve arról (pl. hála ennek a zseniálisan tönkrevágott trailernek) hogy nekünk ezt nagyon, minden körülmények között látnunk kéne mégis. Ettől persze még az old school lehet tőlem a new school, csak ezt ne.
Utolsó kommentek