calacitra

Na ezt már szeretem. A Hasee Toh Phasee megérkezett. Vagy inkább elindult, ideje is volt. Főleg azok után, hogy eddig még aludta a nem létező téltábornok álmát, ténfergett egy sort olyan trailerekkel meg dalbetét promókkal, amik semmire sem voltak nagy használhatóak, és vállalhatóak is csak-csak, éppen hogy elmentek. Viszont ez az Ishq Bulaava már mintha egy más világ lenne, egy másik filmből való, ami szó szerint hív magához. 

Hétköznapi zene is lehetne, arra is jó, de igazán tipikusan egynapi, vasárnapi muzsika. Mondom is miért. Nincs más teendő, mint szépen, okosan, ügyesen elfáradni a veretésekkel és zúsásokkal teli éjszakába, és ott abban elfáradni, mert holnapra ebből kis szerencsével és ezzel a dallal karöltve együtt semmit sem fogunk érezni már. A másnaposság legjobb vény nélküli gyógyszere, de egyben az ellazulás (chill) kortárs indiai himnusza, amit hallva az ég világon az ég világot már az ég világ se érdekli. Pantent. Szép volt. 

A Vishal-Shekharnak meg többet kéne olvasni minket, hiszen mi már mikor megírtuk, hogy Sanam Puri nem egy x faktor kaliber énekes, hanem a jövőé. Tud valamit, ért ahhoz nagyon. Énekelni.    

A kitörés. Az minden fiatal álma. És ez alól Anirudh Ravichander sem kivétel. Mert bár igaz, hogy olyat tett Why this kolaveri di néven, amit bw zenei rendező soha, és szépen eléldegél abból, amit adott neki az Isten, tehetséget, hogy tamil filmzenéket szerezzen örökkön-örökké, de hát ő se így van berendezkedve. Vannak még vágyai, céljai, álmai, amiket szeretne szeretni. Amiket mi is persze, ahogy a többi daldarabját.

Egyelőre viszont a Aint nobody ****in with my music teaser nem tette le az államat, hogy azt két sarokkal is odébb hallották volna. Erről szó se volt. Persze ez még csak bemelegítés, lehet lesz sokkal jobb is.

Arról meg tényleg nem akarok most vitázni, hogy most ez az independent irány mennyire volt értelmes ötlet neki, tőle. Hát még az indokolatlan mennyiségű indokolatlan fákolást nem is hozom fel. Pedig sokak szerint ezzel mindent, amit elért hazavág. Én még nem tudom, tényleg. Egy biztos, akármi is lesza a végeredmény, nem fogom amiatt kevésbé imádni. Legfelejebb jobban.

Biztos elmondják, hogy a bw színésznek milyen gáz lenni, annak mennyi rossz oldala van, el se lehet képzelni, de azért néha helyet cserélnék párral úgy mégis. Különösen most, amikor ezeket a díjszezonos extravaganza időket éljük. (tegnap volt éppen a Filmfaréé)

Mert az egy dolog, hogy nem jelöltek, nem kapsz díjat, de legalább van party. És nemcsak utána. ELŐTTE is. Imádnivaló szokások vol7346. Ünnepelnek egyszer, aztán ünnepelnek kétszer, végül megint ünnepelnek harmadszor. Aki pedig jól csinálta, és még nyert is, annak már három durva húzos buli játszik be, nem is tudom, hogy bírja.

Valaki látszik pengeélen is táncol, azt se tudja hol van hirtelen. Vagy hogy melyiken. Még jó, hogy nem aftert mond. Szia Deepika. Amúgy meg pluszslusszpoén pont nála, hogy azt mondja tökre sadpanda amiért a YJHD miatt nem jelölték, mikor közbe a CE-rt, és a Ram Leelaért meg tudjuk, hogy igen. Komolyan három jelölést akart hazavinni, azért na. Nem ő a világ közepe, haha. Persze gyönyörűségben már lehet. Simán.

Véletlenek már pedig nincsenek. A történelem meg ismétli önmagát. Ugyanis Gaurav Dagaonkar nem volt rest egy újabb Soniye 'krakent' elengedni bwra, ránk, mert fel vagyunk rá készülve szerinte. Nem volt elég, az két éve, biztos elfelejtettük, talán nem emlékszünk arra, de minket nem lehet megvezetni (vissza, kereshetőek, vagyunk). És ha egyszer bejött, majd másodszor is fog. A baj csak az, hogy ez nem így van. Nem így lett.

A legújabb, Heartless filmhez szerzett KK által előadott nyomába se ér a korábbinak. Persze ettől még illdomos szemeket szegezni a zenei rendezőre, aki ritkán bújik elő a barlangjából (aka kap felkérést), de akkor azért mindig megmutatja mi és ki lakozik benne. A Bass Tu Hi, vagy a Kaafirana is jól példázza, hogy akad még ott potenicál, ahonnan ezek jöttek. És végülis a Heartless korongot is eladta két dal után, nekem legalábbis. Meghozta a kedvem.  

Veszélyes foglalkozás ez a bw zeneszakma. Mert pl. a csilliónyi 'maahi ve' kezdetű, című dalok után ember legyen a talpán aki aztán mégis ilyet költ 2014-ben, csak azért is. AR Rahmant viszont nem abból a fából faragták, aki berezelne ettől, meg a szövegírót se kell félteni, így a Highway megkapta a maga Maahi Vejet és nem maradtunk e nélkül idén se. De tényleg ez legyen a legkisebb bajunk. És ez az is.

Pedig a jodi továbbra is vegyes érzelmeket táplál. Akár a korkülönbség, akár a színészek múltja miatt. Amellett, hogy Randeepért odavagyok, komolyan, de ez homokszem lehet a gépezetben, mégis Imtiaz Ali Imtiaz Ali, ha nem ismernénk.

Magáról a dalról meg annyit, hogy ha ez nem lenne, akkor a Highway se lenne -nyilatkozta a rendező úr. És most törhetem is a fejem egy darabig, hogy melyik lenne a rosszabb verzió, szerencsére viszont van egyik, van másik is. És jelen esetben mindkettőnek örülni lehet.

AR Rahmannak meg lehet jót tesz, hogy újra Imtiazzal dolgozhatott. Valahogy magára talált a maestro. Irány fel fel és fel. És a vicces az, hogy a dal is valami hasonló szárnyakat ad, amíg hallgatom. Biztos nem erről szól, de régen szólt ennyire jól egy AR Rahman egy AR Rahman muzsikában. Medzsik kérem szépen.