calacitra

Hát kérem itt nem tudnak hibázni. Egyelőre. A marhajó trailer után most még a poszter is lázba hoz. Igazából ez kell. Tőlem aztán lehet Cocktail utó meg mellékíze is, a falon majd jól megférnek egymás mellett. Mert ez oda való, oda találták ki. Imádom. Már ha egy plakátot lehet egyáltalán? Mondjátok, hogy igen.

Képzeljük el, mi lenne akkor, ha a SEL nem ilyen rezsicsökkentősen nyomná a One by Two filmzenéket. De talán mégse, mert csak jobban megüt a guta, megesz a méreg, hogy miért is nem csinálják akkor. Vagy csinálták meg, ezt úgy, ahogy arra képesek ők. Mert azok. A Kaboom is megáll ott valahol a félúton, a határon lecövekel. Az persze jó hír, hogy lelép a sablonosság mezsgyéjéről, de a következő szintre már nem kapaszkodik fel, és lesz belőle igazán slágertermék. Attól messze van, pedig van benne valami, ami aztá nem lett.  

Mert nem csak Anirudh indul Kollywoodban. Hiába toljuk fel a szivárványt a seggén, ahol és amikor csak tehetjük, hiszen azért a kollégák se ülnek ölbe tett kézzel a stúdióban a szitár előtt, hanem dalgyártanak amíg a csövön kifér. AR Rahmantól, Yuvan Shankar Rajan át, Harris Jayarajig bezárólag tényleg felsorolni is nehéz mennyi izgalmas, és szakértelemben, maszalázásban gazdag zenei rendező adja az áldást hiperszuper csudaklasszul tamil nyelven mostanság. Egy nap talán majd elfogynak, és mindenkire rákerül a sor, persze újak is vannak, voltak, lesznek. Aki még biztos kimaradt, vagy nem és akkor csak keveset beszéltünk róla, az G.V. Prakash Kumar, akinek tavaly egy pazar Raja Rani soundtracket köszönhettünk többek között. Erről is érkezik most a Hey Baby, de mondom a tesókat is érdemes megpróbálni, vannak ilyen jók, mint ez. Elég vegyes, színes, szagos, aki pedig látta a filmet az akár még nevetni is tud rajta egy nagyot, ha eszébe jutnak azok a képsorok, amik akkor pörögtekforogtak, mikor ez a dal ment a fülbe. Laza az egész, de szét nem esik. Dalmóka ez igaz? 

Színfalak mögötti, két dal megszületés közötti pihi a nagy géniuszok társaságában. Imtiaz Ali és AR Rahman, vagy AR Rahman és Imtiaz Ali (hogy egyik se vegye már zokon) éppen ebédszünetben lazulnak egy csöppet, dumálgatnak, vajon miről. Kitalálni is nehéz. Nem is kell, nem is fontos, a kép van annyira epik, hogy eladja magát úgy is. 

A nők nem férfiak. Madhuri Dixit se ma kezdte. A Gulaab Gang trailere pedig jobb nem is lehetne, a botrányosan botrányos poszter után. Szóval win-win. 

Anubhah Sinha filmje pont beleillik abba az elképzelésbe, amiben még több és több nőt, női szereplőt, főszereplőt szeretne látni a mozikban, mert a férfiak viszik ezt is el előlük. A fene se érti már a világot. Persze Indiában ez már hagyomány, most azonban Gulab Gang rendhagyóval áll elő, forradalmat sző, és nem csak abban, hogy a gyengébbik nem képviselőit helyezi a vezető színészek székébe, hanem még a történet középpontjába is őket helyezi, róluk szól. Arról, hogy mennyire el vannak nyomva, és vannak, akik mennyire nem, nem hagyják ezt annyiban. Madhuri ilyen. És tök igaza, igazuk van.

Végre egy film (2), ahol nem Srk vagy Salman csap össze, valami maszálá kíséretében, hanem női ikonok, Madhuri vs Juhi Chawla. Mert azért őket se kell félteni (haha), ha a hatalomról van szó, ugyanúgy mennek egymásnak, lesznek ellenek, mint ha a másik csak férfi lenne. Badassnék, akciók, és királynők úgy, ahogy még biztos nem láttuk őket. Se így, se úgy, se együtt, se sehogy. Ha az nem, akkor kérdem én mi lehet jobban felhívás egy keringőre. Engem lenyűgözött, meg meg is lepett. Remélem még maradt tartalék, és zúzni fog tovább, nem csücsül le, és megmutatja, hogy vannak, hol vannak az elfeledett, alulértékelt női teszteronok a mozikban, a mozikból. Ájájó.