calacitra

Ehhez most 94126587 gif is kevés lenne, hogy kifejezze milyen szinten lett ZSENÁLIS a legújabb Ramleela dalbetét. Meg táncbetét. Vagy gáfkgfdmhéglnbséfnfdhé. És akkor bogozzátok ki most mire is gondoltam, mit akartam írni.

Nyilván valami felső, superduper jelzőt, amit, amilyet szerintem még nem találtak fel ebben a világegyetemben. A Nagada Sang Dhol ugyanis annyira magasan van, hogy oda a kezek se érnek fel. Minden kétséget kizáróan az év eddigi legjobb dal és táncbetétje (bár az nem biztos, hogy ez a filmben is így fog visszajönni), amiben hidegkirázósan már kényelmetlenül minden a helyén van. És nincs hiba, egy beragadt homokszem, ami legalább egy picit teret adna szájhúzásra.

Ilyen nincs. Mert tényleg nincs. És tessék bw, lehet itt nyugatot majmolni, menni utána, követni, ilyen szuperhős filmekkel, olyan feldolgozásokkal (ez is az azért), de aztán ezerszer is csak oda lyukadunk ki, ahonnan az egész indult, elkezdődött. Amiért az ami, és amiért nagyon imádjuk. Pontosan ezért. Ezekért a pillanatokért. Bw reneszánszát éljük át, vele együtt. De mi a siker titka? Elárulom no, felsorolok öt fontos tényezőt, ami nélkül ez nem lenne ekkora élmény.

Mondom, figyeltek, írjtátok? SLB. SLB. SLB. SLB. SLB.

Akkor ezt is túltárgyaltuk. Persze van ebben több és más is, ám a kulcs, a generátor, a tröszt ő maga, a rendező, meg zenei rendező, a Ramleela atyja és anyja egyben. Akinek a seggén nem akarjuk feltolni a szivárványt még inkább, de hát a tények tények, magukért beszélnek, amik szerint a film az előzetestől kezdve csak egyre jobb és minőségibb lesz, annak tűnik. Meg egyre magasabb fokokra kapcsol, és a hypelufit pedig innen már nehéz jobban és hova felfújni egyszerűen (egyedül a további zenék miatt van para, jogosan sajnos). Van még kérdés?

Szóval Sanjal Leela Bhansali géniusz. Ezt tudtuk eddig is. Lehet régimódi, begyöpösödött, aki Romeó és Júliákat választ filmadaptációnak a 21. században, meg olyan öregember, aki még mindig hiszi, hogy bw az bw, tisztán, hagyományosan adja leginkább az igazságot, de ilyenek után, láttán mégis ki mondana neki ellent. Az ki, van, zárva.

Deepika Padukone pedig áááhh. Ezzel nem csak hogy bemutatkozott Leelaként (Ranveer alias Ram után, Tattad Tattad, azt is nagyon imádjuk), hanem jól be is mutatott azoknak, akik szerint nem tud táncolni, meg akik szerint nem való ide, egy ilyen szerepre. Akik sírnak itt Aishwarya után, hogy hát már semmi sem régi. De most ne is legyen. Mert ez így tökéletes. Vele. Deevel. Aki észbontó, szemet gyönyörködtető, micsoda performansz, energia, báj, és tudjátok mit, nekem olyan volt, mintha pont Aisht látnám. Kövezzetek. Viszont ha ezzel nem is értetek egyet, azzal biztosan, hogy igazi heroine lett, amit SLB hozott ki belőle, meg a szerep, a koreográfus meg saját maga. Hiszen ez ott van benne, és most előjött, a legjobbkor, amikor az idei úgyis az ő éve, a Ramleela pedig már csak hab a tortán lesz neki. Meg nekünk, tőle. Köszönjük.

Végezetül pedig ott aa környezet, a színek, a koreográfia, a tánc, a mozdulatok, amik mind-mind olyan elemek, hogy azokkal csak még teljesebb, még profibb, még élvezetesebb lesz a Nagada Sang Dhol, és amiket lehetne még mézesebb-mázosabb szavakkal illetni, de hát már kifogytunk, és csak arra van erőnk, hogy jobbulást kívánjunk a másik szereplőnek, Ranveer Singhnek, aki péntek óta kórházban van, ott ápolják, segítenek neki, hogy meggyógyuljon. Annyi biztos, hogy magas lázzal (dengue) vitték be, és az orvosok elmondása szerint az állapota azóta se változott, se jobb, de szerencsére rosszabbra se fordult, ami azért jó jel. Viszont így a Ram Leela marketingkampánykörútja, de a napokra tervezett zene bemutató is csúszik, bár ez most kit is érdekel. Neki hajrá innen is, nektek pedig akkor itt egy kihagyhatatlan kötelező képkocka látni és hallgatnivaló az október mellé megérkezve.         

Minden maradék erőmmel (a többi a betegségé) azon voltam eddig a pillanatig, hogy bebizonyítsam magamnak meg Shahidnak, hogy megérte a Phata Poster Nikla Herot elkészíteni, de egyelőre nem látok olyat a bemutatót követően (stat, mutatók, szimpáitaszavazás), ami erre okot is adna, legalább egyet.

Az biztos, hogy nem ettől robbantak fel a moziszínházak, és különösebben nem is volt hangos a bw szájtok, a sajtó tőle, mert olyan csudahaláliklassz lett, hogy az már nem igaz, olyan nincs. Mert van. Van ennél jobb, született egynéhány már maszálá szinten. Ez meg tucat lett, és Shahid újfent megint rosszul döntött. Remélem azért nem pókerezik, vagy lottózik, mert annak csúnya vége lenne már ezek láttán.

Na de most a nagy PPNH temetés közepette azért még álljunk meg egy dalbetétre, ami ugyancsak jól visszaadja, hogy a kolbászból tényleg nem lett itt kerítés. Szépnek szép azért, ha már a fülünket egyáltalán nem érdekli mi történik körülötte és benne.       

Azt már kidumáltuk, hogy a Krrish 3 filmzenék alapból és alapjáraton nem igazán tudnak érvényesülni egymagukban. Ami baj.

Meg nem is. Hiszen bw számtalanszor megmutatta, hogy képes feltámasztani vagy reinkarnálni egy lesajnált, alulértékelt, elfeledett darabot a dalbetétjeivel. Vagyis azzal, az által, hogy igazán pöpec, puccos hol táncos hol tánctalan snitteket, montázsokat készít el hozzájuk, amikkel együtt sokkal szerethetőbbé válik az egész történetcsomag.

Na a Dil Tu Hi Bataara ez pont nem igaz. Szóval felejtsétek is el, amit az előbb és fentebb írtam, mert ezt kimagyarázni, ami itt Krrish zenék körül forog nehezebb dió, mint a kokainozást letagadni, úgy, hogy közbe videóra vettek és világgá is kürtöltek.

Egyszóval csalódás. És még annál is nagyobb. Hrithik kockái meg lehetnek akárhányan, hisz a nyilvánvaló tényt, hibákat, és negatívumokat úgy se tudja elfeledni.

Sőt akkor még arról nem is beszéltünk, hogy itt aztán a Guzaarishtól a K3G filmzene betétekig (suraj hua madham) mindent láttunk már valamikor, valahol. Ami meg egy ilyen nagy csinadrattával bejelentett, felhájpolt, most már kimondom: túlértékelt kultikus filmfolytatás esetében igen csak öngólnak teszik lenni. Ehhez képest FBI-t játszani a helyi kocsmában menőség. Ez meg szégyen és gyalázat.       

Egy biztos: ha most lenne hárommilliárdom biztos nem ezt a Warning mesápot hallgatnám. Annyit nem ér, annyit nem érne. Mert ezek a filmzenék pont olyanok:

1) Amik egyenként még csak-csak elvannak.

2) De együtt színezve rossz dj kezekbe kerülve már nagyon NEM adják az igazságot.    

És ha ezt még én is tudom, akkor az aki csinálta miért nem, volt tisztába vele. Felejtős az egész, úgy ahogy van. Kábé az fajta lett, amit jó, hogy elkészítettek, de talán jobb lett volna ha mégse. 

Persze értem én, hogy sikk ma bwban ilyet kreálni, gyorsan is születnek meg épülgetnek, akár csak itthon a stadionok, de a mennyiség már régen nem mindig minőség. Határozottan kihagyható.    

Tapossunk a lényegre már a legelején: Ranveer Singh testénél csak a dal lett tökéletesebb. Kockák és képkockák itt és ott is.

Tattad Tattad a címe, a Ramleela első hivatalos dal és táncbetétjének (promójának), amit ajánlunk is elsősorban hölgyeknek - felhívás a keringőre, de SLB fanoknak, színbűnözőknek, táncfanatikusoknak, vagy bw megszállottaknak is, meg nem utolsó sorban olyanoknak, akik szerint hajjal nem lehet koreográfiát eladni. Mert de. 

A Ramleela jelentem feljebb kapcsolt. A lenyűgöző előzetest kiheverve máris a filmzenék felé vesszük az irányt. Azokhoz, amiket SLB többed magával, az élen szerzett. És bár nem nevezhető ilyen kiemelkedőnek ez az önjelölt Navratri himnusz, vagy éppen olyan frissfriss szerzeménynek, de mégis Aditya Narayannal (Udit fia), az énekessel együtt engem baromira eltaláltak. Eléggé meg is szerettem rövid idő alatt, már végtelenítve hallgatom, mintha nem lenne holnap. 

U.i.: Ram tehát beköszönt, stílusosan, macsosan, ahogy azt kell. Mi még örüljünk ennek, de aztán jöhet(ne már) Leela is bemutatkozni.