calacitra

Úgy tartják, hogy a háborúból nem illik és nem szép dolog viccet csinálni. Fakt. De vannak kivételek. Ilyen lesz a War Chhod Na Yaar. Bw első warcomja (háborús vígjáték).

Amihez trailer is van már, de előtte jöjjön inkább a címzene, azt mutatjuk most be, és hoztuk el képkockástul mindenestül. Olyan látjiféle, de azért lötyögni is lehet rajta. Meg az egész alapjáraton fülbarát, miközben semmi olyan nincs benne, amitől valami lehetne.

Azonban a hétkezdésből most kiveszi a részét rendesen, nem is egyhasznalátos, fogunk is még vele fültalálkozni. Hajtás utána.   

Amennyire hozzánőtt a remakezés bwhoz, annyira elválaszthatatlan lett mostanság Akshay Kumar és Prabhu Deva. Meg kibővíthetném a sort még Sonakshival. Egyébként örülök, hogy ennyire örülnek egymásnak, és hogy jól megvannak, nem zavarnak, de ne is szóljanak hozzám filmtéren egyelőre. So booooring, yaar, akár csak ez a dalbetét. Még attól is jobban beindultam, hogy valaki megnyerte a lottót, pedig nem is én vagyok.   

Annál rosszabb kevés dolog van bwban, mint amikor az előzetesen kiadott filmzenék elméletben sehogy sem akarnak passzolni magához a filmhez. És hiába erőltetjük rá, keressük a linket közöttük, hogy ki lehet rakni ezt a két darabos puzzlet, mert az egyiknek a másik a párja, mégse illenek össze, teszem hozzá egyelőre.

Látatlanban persze nehéz vallani, viszont az az egy biztos, hogy sokan nem így képzelték el a Krrish 3 soundtracket. És én se. De annyira nem, hogy először el se hittem, hogy ezt a Salim-Sulaiman csinálta. Kiderült: nem is, csak közreműködtek, a háttérből, a háttérben segítettek. Viszont ettől még ez nagy katyvasz maradt. Aminek se eleje se vége. Rajesh Roshan ezt elszúrta. Nagyon benézte, pedig voltak ám óriási ígérgetések, hogy majd ilyen meg olyan lesz, de a padlás leszakadt, azokból meg semmi nem maradt.

Két dalra lehet még csak-csak bólintani (Raghupati, God Allah), nem elismerően, de valahogyan, hogy tetszetős darabok, viszont a többiről én per pillanat nem tudom eldönteni, hogy akarom-e hallani újra őket, bármikor is. Ehhez most számításaim szerint csodának kellene történnie. Amiből azért bw már sokat megélt, úgy, hogy a hallgathatatlant eladták képkockákkal, betétekkel, így már sokkal fogyaszhatóbb lett, és a fülünket sem zavarta tovább, mert a szemeink előtt történt minden. Szóval esély van, a labda ott pattog, azon a térfélen, de kezdésnek ez gáyszos-gyalázatos meg minden.     

Remélem tényleg annak lesz igaza, aki azt írja, hogy kit is érdekel ebben a zene, mert a film majd úgyis teszi a dolgát, és ledönt a lábainkról. Legyen úgy. Ezeket meg meg ne halljam többet, mert a legborzasztóbb az egészben, hogy egy ekkora volumenű, kultikus film folytatás kapott ilyen méltatlan dalválogatást maga mellé, amire kár is több szót pazarolni.   

Kapooréknál ég a világ, Sütik már a rántott békát. Zimmezum, zimmezum, Rece fice bum-bum-bum.

Ergó családban maradt a legújabb Besharam dalbetét. Itt egy Kiskapoor (Ranbir), ott egy nagykapoor (Rishi), kettő is (Neeta), tehát mindenki jelen van aki 'fam' és számít.

Még egy ilyen wannabe item numbernek is megfelelne a produkció, sőt nem is olyan szörnyű a többi dalbetéttel összehasonlítva. Nyilván a Kapoorerő, és varázslat uralkodik el az emberen amikor nézi, és meglágyítja a szívét, hogy egy rossz szót nem tud írni róla.

Pedig lehetne, mert ez is inkább semmi, mint a több esete. Hiszen azért ez lehetne puccosabb, kihupáltabb is, de igazából már úgy se várunk sokat a Besharamtól. De így legalább pont kellemes meglepetés lett a Chal Hand Uthake Nachche, amit lehet ajánlani azoknak, akik imádják ezt a famíliát egyestül és mindenestül. Nekik bátran. És nekik.   

Túl az év felén, lassan már a célegyenesre fordulva, de még attól nagy messze itt az idő, hogy kileltározzuk a harmadik negyedév legévzenébb évzenéit #ohnofuckingway. Azokat, akikkel együtt már összesen 31 jelentkezőre bővül a 2013 legjobb filmzenéjére pályázó jelentkezők száma.

A verseny bár nem túl szoros, de annyit elárulhatok, hogy a mostani elmúlt háromhavi termésből vígan válogatva is akad olyan, akit szívesen látnánk majd az élmezőnyben, az elit, a felsőhárom tagjaként is akár. De rajta kívül is vannak, kerültek ki szép számmal az elmúlt, nevezett időszakból olyan filmzenék, akik meg odaérhetnek a legjobb 20 mezőnyébe, ami legalább akkora eredménynek számít szvsz.

És ha a tényeket nézem, a statsztikákat, akkor bizony minden esély megvan arra, hogy akár ennek a tizesnek itt ni köszönthetjük majd a legjobbakat a végső elszámolásnál. Hiszen babonák ide vagy oda, mégiscsak az elmúlt években a második, és a harmadik negyedév fej-fej mellett adták ki a legnívósabb, minőségibb dalokat, akik aztán nevetve ott találták magukat a dobogó legtetején.

Szóval ha a trend trend marad, és az átkot senki sem képes megtörni majd az utolsó három felvonásban, bizony előfordulhat, hogy most is, mint mindig, kulcsfontosságú a szerepe ezeknek a most következő, vigyázbaálló és felsorakozó dalkiválasztottaknak. Viszont azt is érdemes észben tartani, hogy a második negyedévhez hűen itt se igazán fürödtünk a jóban, és eresztettek-árasztottak el minket kiváló, csillogó zenecsodákkal a zenei rendezők. Sőt.

Némi javulást azért érezni lehetett, meg amúgy is nyár volt, ilyenkor az ember elnézőbb, nyitottabb, könnyebben emészti meg még a rossz dalokat is, mint pl. télen. De mégis hol van ez attól, amit az év elején kaptunk a fejünkhöz. Ami ehhez képest egy fülorgia volt, hozsanna, és évzenekavalkád, himnuszok kisnagy találkozója bw zenében kiporciózva.

Viszont azért ennek a nyári-őszi válogatásnak is megvan a maga szépsége, és vállalható, mitöbb szerethető muzsikái. Különben nem lennénk itt, és nem tudtunk volna 10 darab olyan zenét összemaszalázni a dragontape által, ami teljesen megérdemli szerintünk, hogy itt és most, és a későbbiekben is úgy tekintsünk rájuk, mint évzenegyanús kreditekre mindhalálig.

És mielőtt még ők lennének soron, vennék át a stafétabotot tőlem, meg a dalok kapnák meg a megérdemelt főszerepet, 30 és valahány perc hírnevet, azelőtt még egy gyors jelentés a harmadik negyedév legjobb filmzenei albumairól, akiket rongyosra lehetett játszani, mert nagy egészek voltak, komplettek az első számtól az utolsóig nincs vagy alig van gyengepontjuk.

Ilyen vanvoltlesz például top3 a Chennai Express, aminek csak sikerült nagy nehezen megszerettetnie magát velem, de sikerült. A top2 fokára a Ramaiya Vastavaiya ért be, aki talán az egyik legkiegyensúlyozotabb album címére simán pályázhatnak idén, miközben meg kiemelni belőle egyet maga volt a rezsiharc. Az első és egyetlen pedig, a top1 végül, nem is lehetett más, mint a Shuddh Desi Romance. Nehéz jelzőket ragozni rá, nem is tesszük. Csak annyit még, hogy azért az első két soundtrack a bizonyos Sachin-Jigar zenei rendező duó, páros gyümölcse, akik tehát kinőtték a kiskabátot, felnőttek, nekik már nagykabát is dukál a továbbiakban.          

Ennyit is akkor az albumokról. Ennyit. De még többet a zenékről. Ideje volt. Hát legyen. Iszkoljatok no ide, tapadjatok mint a dallam, szálljatok a dallal, megérkeztetek, aztán plébekeljetek, twisteljetek sokat. Ők úgyis bizonyítanak, nem ígérnek, innen már rajtatok a sor.