calacitra

Sok mindenre vár az ember az életében: magasabb fizetésre, Palvin Barbarára, és békére, de ha véletlenül valami csoda okán mégse így alakulnának ahogy, még mindig ott van az az adú ász, amit egy hiánypótló Sachin-Jigar bw filmzene jelent és kárpótol azokért, hogy azok aztán a fenébe nem történnek meg. Johnny Johnny? Haanji!

Ha a Slowly Slowlynak lenne kistestvére, akkor az It's Entertainment filmzenéje lenne az. Nem csak azért, mert a szerzők ugyanazok, vagy mert a cím is hasonló, vagy mert party zene, hanem úgy cakumpakk ezért három tényezőért úgy együtt. És imádom az SJ zenéket, de a macskám tanúm rá, hogy amikor először hallottam ezt, azt mondtam, hogy képtelen lennék forever ever végtelenítve a fülemben tartani, a világ végére is elkísérve. Aztán inthebarinthecar és már cseppet sem volt ellenszenves, megbarátkoztunk, bár oké szerelem azért nem lesz belőle.  

Ja és ahogy az előd, ez se a szó szoros értelmében hétköznapi bw slágerdaldarab. Ne arra tessék felkötni. Hanem erre.

Erősen fejvakarásra okot adó, de valakinek ott odaát bevillant, hogy kéne már mikszelni egy mashup dolgot a Gunday dalokból, mert olyan úgy sincs még. És ez trúság, csak hát két kérdésem van. Minek? Most? Lemaradtam valamiről, a bemutató fényévekkel előttünk, a dévédé megjelenés se tegnap volt, szóval foghatatlan egyelőre. Nyilván örülni is lehetne neki, nem a rosszat keresni, meg látni benne. De úgy való valójában nem is sikerüt földöntúlira ez vállalkozás. Majd öt perc, túl van eresztve, és erőtlen, olyan elkészült mint a brazil focivébé. 

Persze a Dzsáseneiská az még mindig trálálálá. 

Ti lesztek a legelsők eskü, akik tudni fognak róla, ha elválnak útjaink Arijit Singh-el, mert már nem lesz többé fülbarát és élmény az egyben hallgatni őt. De ez a pillanat az nem az a pillanat, még. Arra várni kell, sokat, és még annál is többet, hiába érzem súlytalannak, sótlannak most tőle ezt a Hate Story 2 dalt, az Aaj Phirt. Pedig látom ám mennyien megették, és szeretik. Remélem akkor ti is így vagytok vele, hasonló cipőben jártok, és csak nekem ment a hallásom vakációzni. 

Ha az első benyomást akarjátok hallani, hát nem tetszett a bw-ba át(k)öltöztetett Saturday Saturday. És sokadjára se adta meg és át magát nekem. #sosad.

Persze ebben az is nagy szerepet játszik, hogy az egész az elejétől kezdve bűzlik már, és ezért nézek rá ferde szemmel most is. Mert reneszánsz ide vagy oda, azért kedves bw! tessék már feltalálni egy saját jó kis partydalt, minthogy kölcsönkérjük a szomszédtól, mert neki erre futotta és még be is jött. Nekik igen tényleg.

Mert lehet bármennyire felejtős az eredeti dal és klip, Indeep Bakshitól Badshah tolmácsolásában, mégis simán viszi az aranyérmet, pedig arra biztos nem dobtak ki annyi croret, mint erre a csilivili Alia és Varun főszerepelt dalbetétre, ahol a füstöt a tank okádja és hasonló szituk (batmandejavu, világító kezek) játszanak be a rövidke két és fél perc alatt.

A női verze meg értem én, hogy kellett, csak ez így nagyon rosszul néz ki és veszi ki magát.

De hogy valami jót is mondjak erről, a Humpty Sharma Ki Dulhania dalelőzetéséről. Például Aliaval és Varunnal semmi baj nincs, előbbi szép, utóbbi tud táncolni, erre is gyúrtak értelemszerűen a készítők. A koreo se igazán szégyenfolt, a refrén alatti ugrabugra pedig még mém is lehet, csak valahogy sokat akart a szarka.

Himnusz ez itt nem lesz. Amúgy két évvel ezelőtt a legjobb nem bw filmzenék év végi top listáján (BOB-2012) ott szerepelt a Saturday Saturday, akkor ezt írtuk róla, egyúttal linkelünk is oda: 

Mert ha a péntek lehet funfunfun, akkor a szombat whynot! Ez az én pakisztáni guilty pleasurem Indeep Bakshi tolmácsolásában. Badshah rapbetétje meg odavissza kisebbminthárom.

Azt nem mondom, hogy AR Rahman a Lekar Hum Deewana Dil filmzenékkel fiatalabb lett a szememben, de az szent, hogy miközbe csinálta azért ő ledobott magáról pár évet. Mert csak ismételni tudom magam, a maestro a legváratlanabb pillanatban húzott elő valamit, amikor senki se számított rá. Vagy amitől pont nem pont ezt vártuk. És a legszenzációsabb a történetben az az, hogy úgy tudott fiatalosat komponálni, hogy nem át a szomszédba, hanem érezni rajta, rajtuk őt, a szerzőt. A nyár védőitalait halljuk.