calacitra

Lehet megnyugodni. Nem azért, mert annyira erős lett a Kick első dalelőzetese. Nem. Hanem, mert Himesh hála bhagwan a többi filmzenéből nem fogja kivenni a részét, már ami ezt a soundtracket illeti. Hallom, le is esett egy két kő valahol még... Közbe látom, hogy a fenéket, hiszen ő csinál még, blah

És akkor nézzük a Jumme Ki Raatot. Inkább. Mint hogy hallgassuk. Bár azt hiszem most kicsit a csalódottság  beszél belőlem, hiszen nem akkora szégyen ez, mint egy olasz vereség costa ricatól. Van rajta mit enni, ilyen Ek Tha Tiger ízű, Jacqueline 'katrinakaif' Fernandez is fúde eyecandy, a koreo is patent, mégis valami hiányzik belőle. 

De legalább innen már csak felfelé vezethet az út. Jön még MBA meg Yo Yo is, jöhetnek, jöjjenek is. Addig meg ez pörögjön limonádéval. Pöröghet, megengedem.

A kék ötven árnyalata. Meg Govinda rázza a régi szép idők emlékére ebben a Holiday dalbetétben. Ami lehet sokaknak megdobogtatja a szívét, és elcsábulnak felette, viszont én most abba a táborba tartozom, akiket ez a Palang Tod nem különösöbben ránt ki a szürke hétköznapokból. Jól szól, ahhoz már kevés, hogy szeretni is akarjam. Tipikusan olyan túlgenerált, amiből és amiért is számomra kiveszik az élmény faktor.

Talán még a spanyolok #vb kiesésénél is elképesztőbb az, hogy a Sachin-Jigar ezzel a Humpty Sharma Ki Dulhania filmzenével milyen egy sablongenerált, rémegyszerű, erőtlen tettet hajtott végre. Amit hát még a csilivili hiperszuper képkockák sem tudják megmenteni. Pedig aztán minden megtettek a készítők ezen a téren, állták a sarat, ahogy a Saturday Saturdayban sem volt ez másként. Viszont a szem helyett a fül maradt szárazon, és azt nem találták el, amikor pont várható volt, hogy na majd most. Többet vártam ennél. A fenomenális raprészről meg ne is beszéljünk, blah.

Pont azon gondolkodtam a napokban, hogy egy 2 States, egy Queen filmzene mit is vétet istenigazából, hogy nem kapja meg a saját mashupját, amit teljes joggal megérdemelne. Mert a süket is hallhatja, hogy az egész egy nagy évzene kupac, vagy mindkettő. Erre fel érkezik a Humshakalsnak mesáp. Ki érti ezt már? Miközben a Caller Tune az egyedüli arról a korongról, ami egyáltalán vízre, versenybe szállhat azokkal, akik a fent említett albumokon csücsülnek.

Kiran Kamath viszont nem adta fel, vette félvállról az elkészítést, aminek eredményeképpen legnagyobb megdöbbenésünkre vállalhatóra, működőre sikeredett most ez. Pedig mondom a dalok önmagukban, külön-külön nem váltják meg a világot, viszont itt jól maszáláznak. Nyilván ez Kirant dícséri, mint a dalszerzőket. Szóval kellmes meglepetés a hét végéhez közel. Rongyosra nem lesz karcolva, de azért hajtás utána.     

Valaki írta jól kommentekben alul, hogy 'so usual'. Mert ha nagyon választanom kéne, akkor a tamil Race Gurram féle Sweety mellett tenném le a voksomat. Sőt. Igazából ha már itt vagyunk, akkor össze se lehet hasonlítani a kettőt. Persze jójó ez egészen más nyelven, más műfajban utazik, de a Bobby Jasoost se a zenéiért fogjuk szeretni. Mindamellett viszont azért nem is kukába való, elvakultaknak betalálhat.