calacitra

Shantanu Moitra zenéi nekem eddig is mindig olyanok voltak, mint az albánia ellen utolsó percekben szerzett győzelemmel felérő tizenegyesgól. Plasztikázott, összedrótozott, megmentett. Ami lehet valakinek elég, sacperkábé neki, de nekünk ez a közönségnek már nem. A Jashn is csak Shreya Ghoshal miatt tud többet adni annál, mint amire hivatott alapjáraton. A refrén még csak-csak, a többi viszont mehet a levesbe. De nem is vártunk nagyon mást, legalábbis én nem. A filmtől, a Bobby Jasoostól ettől még nem vette el kedvem egy fabatkányit se. 

És még Priyanka akar betörni a zenebizniszbe, na de kérem?!

Alia Bhatt után tehát egy újabb fiatal heroine palánta, tanonc vette kezébe a mikrofont, és kezdett el úgy énekelni, ahogy azt senki nem látta előre jönni. Mert nem is az, hogy volt bátorsága, hanem, hogy még egészen jól is szól. Nyilván én a nem dalolászási skillemmel nem fogom megmondani most a tutit arról, hogy Shraddha aztán a nagy cét is ki tudja. Viszont az tisztán hallatszik, hogy ez nincs megtámogatva hátulról, nem segítenek rá, hogy jobban szóljon. Persze nem is kell, van annyira charm, hogy még egy ok miatt szeressük a feltörekvő színésznőt. Ja és a Galliyant adja elő, az Ek Villain egyik legszuperebb filmzenéjét. Társa még Ankit Tiwari ebben.

Összetört szívűeknek, meg azoknak akik a Valentine egyveleg már túl mainstream. Sziasztok. Mert Dj Chetas piaci résre bukkant, és hülye lett volna nem kiaknázni, itt van a The Break Up Mashup. És verjük is a fejünket a falba, hogy ez nekünk miért nem jutott eszünkbe előbb, amikor bw csurig van töltve szomorú balladákkal, mert ahol szerelmeses van, ott ez is.    

Az utolsó dal meg? Hármat találhattok. Egyébként, ha most a padlón lennék biztos rongyosra hallgatnám becsszó. Persze amúgy is ezt teszem, mert mindenkinek szól meg hát a dalok megkívánják. Jut eszembe a Love Aaj Kal breakup partyján is játszották volna...   

És még én voltam olyan bolond, hogy azt hittem, AR Rahman öngólt kreál a Lekar Hum Deewana Dil filmzenékkel. Most meg csak hebegek, aztán habogok, ahogy hallgatom őket.

Talán túlzás azt állítani, de az utóbbi időben ez a score az egyelőre, ami a legjobban megragadt, megfogott a maestrotól. Pedig minden korábbi nagyobb hypeot élvezett, jobban elmentek rá a kritikusok, az emberek élvezkedtek rá.

Mégis ez az LHDD zeneegyüttes a maga életrevalóságával, egyszerűségével fejen ütött, fülön talált meg hasonlók. Volt is egy Khalifa, volt is egy Maalom, már a címek is fűszeresek (nálam ez prioritást élvez, majd valamikor erről is írok), most meg az Alaahda köszönt be. Habkönnyű, bébipopsi puha. Ami sokaknak nemgyerebe elhiszem, viszont aki hajlamos az ilyenre, érzékeny rá, annak nem lesz megállás, és welcome to dallamtapadás.

Ki kell emelni még Shiraz Uppalt, aki énekel. Még hogy énekel?! Nagy jóság. A betéten meg már fel se emelem a szemöldököm. Egy nagy adag kanállal kérek belőle. Még, még az ilyen szkénákból, na meg a filmből.    

Az már egyre biztosabb, hogy az Ek Villain nem Shraddha Kapoorról fog szólni elsősorban, és sehogyan se, hanem a férfi nemhősökről. Köztük is Siddharth Malhotraról az élen. Akit annyiszor ekéztem már, és tartok túlértékeltnek, hogy itt igazán bebizonyíthatja mire is képes, és mi tud igazából. Mert ez egy olyan film lehet, amiben komoly esélye van erre, meg arra, hogy beragasztozza a kétkedők száját egyúttal és végérvényesen (bár a HTPba se vallott  szégyent). Szépfiú helyett bad boyság. Ez meg a Zaroorat, MIthoon legújabb dalkölteménye, Mustafa Zahid előadásában. Ilyen murderes mellékíze van ennek is, de ez csak bók akar lenni. Tetszikelem.