calacitra

Kövezzetek meg, de úgy vélem, hogy Irrfan Khan ahelyett, hogy nyugaton próbálkozik be állandóan, inkább maradna a seggén. Ott otthon. És csinálna több, valami ehhez, a Lunchboxhoz (másnéven Dabba) hasonló vagy akár ettől eltérő, csak bw filmet, mert azért azoknak sincs párja.

A Billu Barbert is mennyire imádjuk vele, de tavaly a Paan Singh Tomarral is díjak tömkelegét söpörte be, ami jól mutatja, hogy tud, meg hogy szeretik is, hiszen sokan meg is nézték csak miatta.

De az egyik legújabb filmje a D-Day is nagyon impozáns darab lett, mondhatni az idei év egyik legprofibb gengszterfilmje. Meg is kéne nézni még egyszer. A másikról, a mostaniról, a Lunchboxról nem is beszélve (bár a bemutatása ennek még várat magára). Mert, ahogy említettük a trailer kibeszélőben, egyszerűen nagyszerűnek fest, amit ez az oldszkul daldarab is jól megerősít.   

Metaőrülteknek, discolelkeknek és nem utolsó sorban retrohivőknek álljon itt most a Zanjeer legújabb dalbetétje. Amiben Mahie Gill - táncával idézi meg a klasszikust, az eredetit, pár szkéna erejéig, csak sárga ruha nélkül. Mindezt úgy, hogy az embernek tényleg olyan érzése van, mintha elromlott volna a fuxuskondenzátor, és ott ragadtunk volna a hetvenes években. De végülis egyáltalán nem baj. Mert ez a fajta kikacsintás, intertextualitási product placement bőven belefér. Pláne ebbe a moziba, ami remake lesz, és így legalább a gyökereket nem felejti el, azt-azt, hogy honnan jött éppen. Meg hát bw-nak ezt nem is lehet a szemére vetni. Amúgy tetszetős darab, de azért nem erre fogja ropni a násznép majd hetedikén, akarom mondani a nép a táncperketten, Indiában, vagy akárhol.      

Szerettem volna szeretni, de végül nem sikerült. YOYO meg amilyen jól indult nálam, olyannyira hirtelen kegyvesztett is lett. Mert az utóbbi időben valamiért kevés olyan értékelhető dalbarabot tud felmutatni, amik vírusok lennének azon nyomban. Hol is van már a Brown Rang és sikere, vagy a Cocktail filmzenék? Persze mondjátok, és akkor a Lungi Dance az smafu! Nekem, igen az. Mert egyáltalán nem tartom sokra. Elhiszem, és elviselem, ha valakinek bejön, de azért Honey volt már ennél Honeybb is. Régen minden jobb volt. Ő is. Remélem, mielőbb visszatalál oda, ahonnan jött, nem fekszik le minden felkérésnek, és végre saját munkáit is kiadja lemezestül. Ja meg nem csak hostol, featel állandóan, mert az úgy nem az igazi a YOYO YOLO filing. Ez a címzene pedig nem gyerebe.    

Nem lövöm le a poént, csak annyit, hogy a Sachin Jigar idei utolsó nagy dobására tényleg nagyot domborított. Kispályázásnak szaga nincs, majd az összes dal a Shuddh Desi Romanceról egybe van, és tényleg bárhonnan hallod ráismersz, mitöbb hallgattatja magát veled. Ezek pedig olyan tényezők, amiknél többet, jobbat az ember fia el sem várhat egy bw soundtracktől.

Már most fáj a hajam, főhet is a fejem, hogy kit is válasszak majd innen a harmadik negyedév legjobb zenéi közé. Ah, egy nagyon nehéz döntés lesz, ehhez képest a szíriai beavatkozás villásreggelis meeting párperces megbeszéléske.

De ha már itt tartunk, és megjött a felhívás a keringőre, akkor gyorsan ki is zárjuk a Chanchal Mann Ati Randomot ezek közül. De nem azért. Mert ez is perfekt, csak kevésbé évzenefaktoros, mint a többi. Tehát nem rossz ez, ettől még vibrál, ahogy azt kell.

A film pedig, a zenéinek köszönje csak meg, mert odáig jutott, hogy már érdekel, és lehet, hogy a bemutatót követő második, harmadik napon már a moziba is elrohannék miatta. Nagy szó.        

Már említettem, hogy Ranbir helyében ezt nem írtam volna alá. Ha én álltam volna ott, a helyében, helyette, akkor nem történt volna meg az, ami. Hogy a Besharam megszületett. Ezt azóta is tartom, nem szívom vissza, még akkor is, ha a film megtekintése nélkül mondom, túlzottan is szkeptikusan és kissé rosszmájúan (azért röhögve várom, hogy ne legyen igazam).

Most azonban továbbmegyek, emelek a téten, és azt állítom, hogy Lalit Pandit is rossz lóra tett ezzel a filmmel. Az egész soundtrack ugyanis inkább emlékeztett egy Sajid-Wajid féle szerzett korongra, mint sem azokra a régiekre, amikből aztán tényleg klasszikusok lettek. És azért ez szomorú na, ezen a téren is többet vártam volna a Besharamtól. Desi nagyon, azzal baj nincs, a táncbetétre sem lehet húzni a szánkat, mégis olyan érzése van az embernek tőle, hogy majdnem, de nem. Ez meg a legrosszabb, olyan mintha Messi kihagyna egy tizenegyest, vagy nem nyerné meg 79326 alkalommal az Év játékosa címet. Érdekel, de mégse izgat.