calacitra

Szeretted a Hookah bart? Szeretni fogod ezt is. ÚÚÚÚÚÚúúúúúú.

Az Once Upon A Time in Mumbai Dobaranal pedig csak bebizonyosodott, hogy azért olyanok is ülnek ott és dolgoznak, csinálják, akik csak értenek hozzá hangyafasznyit. Hiszen tudják ők is jól a receptet, a gengszterfilm és a partizene mindig mindenhova együtt jár. Egyik a másik nélkül nem is tud létezni bwban. Kell, hogy legyen idő elugrani, ha máskor nem a végefőcímnél, a közeli-távoli klábba, hogy twisteljenek ott az egybegyültek valami patent muzsikára.  

És egye fene, de a Bismillah ilyen, egy partyhimnusznak meg is felel. Na jó, azért nem vetközöl ki magadból, és repülsz a parkettre, 'szigetelsz rá', de azért egy remix változatban akár még sikeres is lehet. Mert szerintem van belőle még mit kisajtolni. Kicsit lájti cucc, de lájtosoknak jó is. 

Akkor most és itt érdemes kihasználni a lehalkítás gombot a gépen akárhol. Mert erre meg az ilyen zenékre találták fel úgyis. Ha nem akarsz magaddal kiszúrni, akkor lapozol tovább mint a legnagyobbak, és észre sem veszed, hogy van itt egy ilyen dalbetét promó a Grand Mastitól, ami említésre se nagyon méltó, nem hogy posztolásra. Így könnyen ki is találhattátok, hogy semmi esélye nincs a hét zenéje titulus elérésére, és olyan messze van az évzeneségtől, mint ide India. A következőt, mielőtt még elkapcsoltok innen.   

Nem hiszitek el, de úgy a harmincadik másodperc derekán éreztem valamit, olyat amit Prakash Jha mozis dalbetéttől soha. Hogy ez jó. És már ott tartottam, hogy a Salim-Sulaimannak virtuálisan, elméletben odaajándékozok egy filmfaret, hogy ők még ezt is megcsinálták, behúzták a bakncslistáról. Ergó PJ filmből évzenével hozakodnak elő, amire tényleg olyan ritkán van példa, mint PJ filmben az évzenékre. Szóval ennyire. De aztán jött a csattanó. Mert a következő ugyanennyi idő eltelte után mondtuk azt, hogy a mézes meg a madzag vigye el, nincs is ebben semmi nagy durranás. Átlagos. Pedig milyen jól indult, emlékeztek még.  

Nem állok nagyon messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a Daft Punk szerzeménye van/volt/lett az idei nyár (év??) legnagyobb slágere. Olyan, mint az ex, kikerülhetetlen, mindenhol ott van már. Meg mindenki hallgatja, és ez alól az indiaiak, a bw színészek sem kivételek. Akik közül is most néhányan (Ranveer, Sonam, Alia, Yami stb..), plusz még másokkal együtt kiegészülve a Vouge Beauty Awards keretein belül, egy rögtönzött sóval ünnepelték meg magukat, és az egész díjátadót az említett zenére táncolva, plébekelve, kinek hogy. Persze nem kell ezt ennyire komolyan venni.

Szóval fogták magukat, meg a zenét, és twisteltek, mókáztak ami még a csövön kifért. Funfunfun. És bár minden tisztelem a nőké, szépek, gyönyörűek, de itt Ranveer Singh (aki egyébként nyert is valamit) mellett képtelenek voltak labdába rúgni. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy képtelenség volt. Pedig a férfiúi becsületet egymaga tartotta fent, rajta kívül csak a nők voltak, szerepeltek a videóban, de annyira magasiskolásan elrabolta a pillanatokat a többiek elől, hogy talán még nekem se lett volna esélyem ellene. És ez bók. 

A lényeg azonban az, hogy kissé rendhagyóan kezdjük el a hetet most, nem bw filmzenével éppen. De ettől még legalább annyira indiai ez nekünk, mint a filmeik szoktak lenni. Ha pedig azt veszem hozzá, hogy ennyire jól reggel régen indult már, akkor a hétkezdő, hétnyitó titulust már butaság is lenne memagyarázni. Mert komolyan, olyan volt, mint a reggeli kávé, pedig nem is kávézom.

Na de verdikt rántsuk, kapcsoljuk be, és adjunk neki, az előttünk terpeszkedő nem kimondottan hidegre sikeredő hétnek. Alapozzunk, burkoljunk, igyunk, de ne szívjunk ki magunkkal azért ozorán. És jótanács: kövessük is jól a bw híreket, olvassuk a blogot, mert jövő héten erre már nem lesz lehetőség. Csak majdmajdmajd utána. Egy hónap múlva pedig már itt se vagyunk. Get lucky, kidz.                 

'Egy életem egy halálom, de a Satyagraha soundtracket csak megfülelem és aztán meg is bánom'. Vagy nem. Ez a jövő zenéje. A Ras Ke Bhare Tore Nain a mostanié, a jelené, meg egyben a Satyagrahaból való, ahhoz tartozik. Szépnek szép, csak az nem elég egy bw dalnál. Csodálkoznék is, ha Prakash Jha filmje kitermelne magából legalább egy évzenét, nem arról híres. Pedig most a Salim-Sulaiman is közreműködött, talán miattam is. Úgy érzem, nekem szól az album, nekem címezték, nekem akartak kedveskedni, azok után pláne, hogy azt mertem írni: kevés vagy, mint Prakash Jha filmben a jó zene.