Már említettem, hogy Ranbir helyében ezt nem írtam volna alá. Ha én álltam volna ott, a helyében, helyette, akkor nem történt volna meg az, ami. Hogy a Besharam megszületett. Ezt azóta is tartom, nem szívom vissza, még akkor is, ha a film megtekintése nélkül mondom, túlzottan is szkeptikusan és kissé rosszmájúan (azért röhögve várom, hogy ne legyen igazam).

Most azonban továbbmegyek, emelek a téten, és azt állítom, hogy Lalit Pandit is rossz lóra tett ezzel a filmmel. Az egész soundtrack ugyanis inkább emlékeztett egy Sajid-Wajid féle szerzett korongra, mint sem azokra a régiekre, amikből aztán tényleg klasszikusok lettek. És azért ez szomorú na, ezen a téren is többet vártam volna a Besharamtól. Desi nagyon, azzal baj nincs, a táncbetétre sem lehet húzni a szánkat, mégis olyan érzése van az embernek tőle, hogy majdnem, de nem. Ez meg a legrosszabb, olyan mintha Messi kihagyna egy tizenegyest, vagy nem nyerné meg 79326 alkalommal az Év játékosa címet. Érdekel, de mégse izgat.