Lambo, YoYo, tánc, meg azok a kék szemek. És ennyi elég is. Mert? 

Mert hosszú idő után Honey Sing az egyik legvállalhatóbb dalát hozta össze a Blue Eyes személyében. Ami igaz, hogy nem egy Brown Rang. De azért ha már itt tartunk, akkor érdemes követni a címválasztásait a punjabi rappernek, mert nagyon nem izgulja el. Vesz egy színt, ami mellé passzol egy testrészt, vagy testtel kapcsolatos részt, majd kész is.

De azért mégis más. Vagy van miben más. És most nem a táncra gondolok, hogy Honey megmozdult végre, és koreográfiát tanult, húha. Hanem a dal érdekes. Olyan, mint ő maga. Akitől láttunk, hallottunk sok mindent, viszont mégis az adja legjobban az igazságot, amit csak neki, csak tőle köszönhetünk. Minden egyébb, kooporodukciós vállalkozás már sántít picikét, onnantó kezdve, hogy csak coénekes, meg közreműködő.

Szóval aki szerette a Brown Rangot, ezt is fogja azért. Nyilván. Bár maszalásabb a kisugárzása, ahogy a műfajok mashupolnak, és nem tudod eldönteni, hogy ez most r&b, vagy nem, mert rap, vagy nem is, mert más. De semmi gáz nincs ebben. Nem is lehet, mert működik. A dallam tapad, a refrén csúszik, oyeeeee.