Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Love Dose

Napizene YoYo Honey Singhtől. Aki ezt az évet már kipipálta, és bőven felülmúlta a tavalyit már most. Pedig azért ez is hullámvasút volt, 2014-ügyileg, viszont a jó több lett, a rossz emlék, élmény meg a kevesebb. A love doset pl. e kettő közé lőném be. Annyira love/hate, szeretem utálni, meg utálom szeretni egyszerre. Nem is a diploma meg élete munkája, viszont kiteheti az ablakba minden kétely nélkül. 

0 Tovább

Desi Kalakaar

Várható volt, hogy nagyon filmesre veszi legújabb klipjét a punjabi zeneművészet fenegyereke, de hogy ennyire túllő a célon, az azért nem volt benne. Mert úgy igazán nehéz eldönteni, hogy mi is akar valójában lenni a Desi Kalakaar. Egy klip? Egy dalbetét? Egy sztori? Egy zene? Vagy lehet pont minden, egy picit ebből és abból, ahogy arra az indiai sajátos filmkészítési szokásokra jellemző. Ami nem is lenne baj, csak valahogy a zene és a klip is ellopja a showt a kilenc perces sztori elől.

Azonban a nyugatot majmolva úgy gondolom gyerekcipőben, szárnypróbálgatva még belefért simán YoYo ebbéli próbálkozása. Üveggolyón hatost nem dobsz tőle, de nem is kell az örögöt a falra festeni, hogy ezt hogy merészelte a rapper. Új oldalról szó sincs, de azért más ez a dal, és a köré épülő album, mint az eddigi referenciái. Miközben a Desi Kalakaar még az egyik legindiaibb, hazaibb cucc a korongról.

Ugyanakkor a dalszövegért járó oscart se nagyon kaphatja meg. Viszont a képkockák meglepően jól teljesítenek. Ha a sztoriba keményebben belevágnak (nyilván nem ez volt a terv pont), akkor sokkal impresszívebb lenne. Bár lehet úgy meg csomó olyan szkénától kéne búcsút venni, amik itt meg vígan elszerepeltek. És az igazság az, hogy jó is volt rájuk nézni. Mert india-fanatizmus ide, india-mazochizmus oda, Gulshan Kumarek csak le tettek az asztalra egy ilyen klipet, aminek lenne máshol is helye, szívesen fogadnák, nemcsak made in India.

Valaki egy Need for Sonakshit?

0 Tovább

Ami YO az YO

De mielőtt még teljesen elvinne a hév, azért jegyezzük meg, hogy Yo Yo Honey Singh új dalának előzetéséből pont az nem derült ki, aminek ki kellett volna alapjáraton. Mármint a zene maradt otthon többet. És inkább a klip történetére fókuszáltak ebben a szűk 45 másodpercben.

Márpedig egy-két vokálos téma is elfért volna bele bőven, így viszont anélkül augusztus 26-ig  kénytelenek vagyunk várakozó-vigyázó állásba helyezkedni. Plusz izgulni azon, hogy azért nem minden a szemre ment el, mármint Sonakshi, és/vagy helyszín-ügyileg (meanwhile in kalifornia), sztorilag (valaki már Maaron5 copyizik). Hanem a fül is megkapja, amit megérdemel és megkíván egy olyan előadótól, mint Honey. Félek attól, hogy az előbbi fog bekövetkezni. 

A Desi Kalakkar, mert ez a címe, viszont első blikkre teljesen padlófogásra készíti az embert, hogy ezt pont egy punjabi rappertől látjuk így. Tetszik na, és akkor még finoman fogalmaztam. Legyen állat! Ezek után kötelező büntetnie. 

Egyébként azt csiripelik, hogy YoYo a következőt már Jacquelinenel forgatja, durvaság.

0 Tovább

YO Sonakshi YO

Honey Singh mindig kitalál valamit. Mert eddig az évben nem volt olyan hónap, ami egy kicsit is ne róla szólt volna. A rapper teszi a dolgát, és már azt is tudja, hogy mi lesz a következő lépése a sakktáblán (rögtön az Issey kehte Hai Hip Hop és a Devil után). Meg már is is, szerencsére. Hiszen érkezik hamarosan az ú dala, ami talán Superstar címre hallgat majd és talán rövidfilmszerű klipet is kap majd. Kalifornában forgatták le, sok pénzzel, autós üldőzéses jelenettel is a képkockái között, na meg Sonakshi Sinhaval, hogy őt se hagyjuk ki már. Pláne úgy, hogy róla még egy photo is felkerült, amin ilyen JLo-san, nagyon amerikásan, és nem éppen száriban pózolgat. De persze whocares, csak látnánk már a végeredményt is, mert fincsinek hangzik minden amit tudunk az egész új YOYO projektről.  

0 Tovább

Issey Kehte Hain Hip Hop

A hatodik hónap utolsó hetének kezdetén Yo Yo Honey Singh hozza a talpalávalót, a héthimnuszt, és szövegeli meg a nagy igazságokat. Bár lehet ez a Issey Kehte Hain Hip Hop még korai volt, de hát elég sok mindent elért ahhoz, hogy ezt is kidumálja magából. Szép lányok és rágógumi nélkül, feattel érkezik Honey legújabb önálló dala és annak klipje. Azért nekem ez most annyira nem. 

0 Tovább
«
12345

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

2014.11.09.
2014.08.27.
2014.08.16.
2014.07.12.

Utolsó kommentek