Várható volt, hogy nagyon filmesre veszi legújabb klipjét a punjabi zeneművészet fenegyereke, de hogy ennyire túllő a célon, az azért nem volt benne. Mert úgy igazán nehéz eldönteni, hogy mi is akar valójában lenni a Desi Kalakaar. Egy klip? Egy dalbetét? Egy sztori? Egy zene? Vagy lehet pont minden, egy picit ebből és abból, ahogy arra az indiai sajátos filmkészítési szokásokra jellemző. Ami nem is lenne baj, csak valahogy a zene és a klip is ellopja a showt a kilenc perces sztori elől.

Azonban a nyugatot majmolva úgy gondolom gyerekcipőben, szárnypróbálgatva még belefért simán YoYo ebbéli próbálkozása. Üveggolyón hatost nem dobsz tőle, de nem is kell az örögöt a falra festeni, hogy ezt hogy merészelte a rapper. Új oldalról szó sincs, de azért más ez a dal, és a köré épülő album, mint az eddigi referenciái. Miközben a Desi Kalakaar még az egyik legindiaibb, hazaibb cucc a korongról.

Ugyanakkor a dalszövegért járó oscart se nagyon kaphatja meg. Viszont a képkockák meglepően jól teljesítenek. Ha a sztoriba keményebben belevágnak (nyilván nem ez volt a terv pont), akkor sokkal impresszívebb lenne. Bár lehet úgy meg csomó olyan szkénától kéne búcsút venni, amik itt meg vígan elszerepeltek. És az igazság az, hogy jó is volt rájuk nézni. Mert india-fanatizmus ide, india-mazochizmus oda, Gulshan Kumarek csak le tettek az asztalra egy ilyen klipet, aminek lenne máshol is helye, szívesen fogadnák, nemcsak made in India.

Valaki egy Need for Sonakshit?