Breaking news. Vidya Balan & Farhan Akhtar párosával folytatódik a Pyaar Ke Side Effects. A címe már biztosan Shaadi ke Side Effects lesz, és a producer Pritish Nandy elmondása szerint a színészeken kívül más nagyobb változásra, változtatásra nem kell számítani majd vele kapcsolatban. Ahogy mondta, a SKSE ott folytatódik, ahol a PKSE anno befejezte. A rendező Saket Choudhary és a zenei rendező Pritam is visszatér. Ahogy az sem volt kérdés, hogy a film is.

Miért ne? - folytatta Pritish. Hiszen a PKSE egy vicces, okos, kicsit vad film volt. Megmutatta a szerelmet a házasság előtt és után. Az aktív közönség pedig szerette, ahogy a zenék is nagy népszerűségnek örvendtek, örvendenek a mai napig. Ergó minden ok megvolt a folytatásra. Egyedül a forgatókönyv jött össze nehezen. Vagy nem is nehezen, hanem lassan. A rendező Saket munkája ez is, aki zseni rendező, csak írásban picit csigatempóban dolgozik. Tette hozzá a producer.

A színészek? Farhan úgy nyilatkozott, hogy ez eltér a korábbi munkáitól. Romkomban még nem próbálta ki magát, szóval új élmény lesz a számára. És persze alig várja, hogy Vidyaval együtt dolgozzon. Ki nem? Az említett Vidya pedig szerette, nagyon imádta a PKSE-t (közhelytár vol1000), különönösen a történetet benne. Hogy miután a férfi és nő férj és feleség lesznek nem jön be a the end, mint minden romkomban, hanem forog tovább a film. Aztán dicsérte Saketet is persze. Azért, hogy milyen egyszerű és természetes mozikat készít, amik őrültek, viccesek és még szexik is tudnak lenni. Pont ez kell neki. Farhannal meg várja a közös munkát, naná. Majd így fejezte be aranyosan: "He's [Farhan] so real that everything about our situation in SKSE would seem believable".

Tegye fel a kezét komolyan, aki ezek után nem várja? Még úgy is, hogy az első nem látta, mint én. Meg kell nézni azt. Előtte. Majd utána jöhet is ez. Már most kiráz a hideg, Vidya-Farhan jodi, wow, ennyi is elég.