Ilyen se volt még, pedig simán lehetne rendszert csinálni belőle. Abból, hogy ott vannak, szerepelnek a bollywoodi filmek nap mint nap az egyes csatornák műsorkínálataiban. De nincsenek, ez a magyar valóság. Erről már, a semmilyen helyzetről értekeztem korábban, mondottam volt akkor is, hogy azért be kell látni több probléma áll fenn egy bw film forgalmazásával, mint egy hollywoodi produkcióéval. Ami persze kiküszöbölhető meg nem nagy akadály, de mégis csak több problémaforrást jelentenek a tv platform számára, mint behozni, és levetíteni egy másik náció által legyártott alkotást. Mint pl. Egy. Az igény kevés rá. Kettő. A bwfilmek játékidejeinek hossza. Három. A szinkronkérdés az állandóan beszúrt táncos-zenés jelenetek, montázsok miatt. A négy a pénz, de az meg mindig ott van.

Lehet tévedek, javítsatok ki nyugodtan, de az utóbbi időben a Krrisht játsszák agyon az egyik filmescsatornán, aztán volt még a Saawariya is nézhető, valamint a duna próbálkozott meg még régen egy indiai filmeshéttel, amiből az lett, hogy összevágtak hetet havat a bwfilmekből, mire azokból semmi, semmi élvezhető nem maradt. Aztán el is érkeztünk a mai napra, amikor is az HBO a My Name is Khant, 2010 egyik legjobb romantikus drámáját (nem csak bw szinten) tűzi műsorára, 21:20 perckor. Egy kommentelő szerint is rátaláltak B-Townra, azok alkotásaira, és csak reménykedni lehet, hogy ezt több és még több követi majd.

A fentiekkel ellentétben, ez a film szerintem most jó választás. Már csak azért is, mivel kortárs, az új kor gyermeke, amiből hiányzik egy kis bw íz, na meg táncjelenetek, amire sokan allergiásak a kritikus magyar tömegből. Érződik rajta valami nyugati behatás, a helyszín is SF, és bár a zene az elmaradhatatlan benne, de inkább csak a nyugati filmeknél megszokott klipmontázsokat, szekvenciákat festik meg ezzel. Aztán ott a téma, annak 9/11-hez való kapcsolata. Persze ez elsőre ijesztő, lerágottnak tűnik, de csak tűnhet, szerencsére, mert nem amerikai aspektusból látjuk a dolgokat n+1 végrevégre, hanem a muszlimok oldaláról. Azok közül is az asperger-szindrómában szenvedő Mr Khan történetét látjuk SFriscoban, aki bevándorlóként megtalálja a szerelmet (érdemes nézni a játékot, azt a bájt, könnyedséget, ami körülveszi a romantikus szkénákat, holott érzelmek nélkül operál végig a férfi) a boldogságot a hindu Mandira mellett, de jön 9/11 és mindezt (az életét) egy csapásra megváltoztatja.

Modernség ide-oda, az álca mögött azért az MNIK, attól még bwdarab. Erre a műfaji sokszínűsége a bizonyíték többek között, a színészek, a zenék stb mellett. Hiszen míg a film első fele romkomszerű (lovestory, de mondom más köntösben), addig az intervalig, intermissionig, ergo a film feléig elérkezik a dráma is, ami az örökre emlékezetes futballpályás jelenettel csúcsosodik ki. De ezzel még nincs vége. Ezután jön még, következik egy roadmovie style, ami hol szép jelenetekkel (repair), hol már kicsit eltúlzóakkal (árvíz) él, de mindenképpen új lendületet vesz belőle a film. S bár a dráma a mozgatórugója már az eseményeknek, minden a miatt történik, de azért ez rv filing (új emberek, más tájak) külön is pirospontot érdemel. Meg egyébként is, végig szem előtt van, azzal, hogy a férfi már az első képkockától utazik, csak flesbekszerűen visszaemlékszik, elmeséli azt, hogy hogyan is került oda a padra, arra a buszra pont.

A férfi, aki nem más, mint Shah Rukh Khan, bw egyik legnagyobb színésze és aki ezért az alakításáért díjat, díjakat zsebelt be - teljesen jogosan. A margóra még elfér, hogy a romantikus filmek sztárjának az MNIK esetében egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen egy overactingot nélkülöző, érzelmeket kimutatni nem képes embert kellett hoznia a vászonra. Ez pedig nem mindennapos házi kötelező feladat bwban, de azon kívül se egyszerű játék a színészeknek. Ő azonban megoldotta, hibátlanul teljesített. Ahogy a társ, Kajol is, akivel a legösszeszokottabb, legszebb és t'án legjobb női-férfi duója, párosa bwnak. Sok film van mögöttük már, ez látszik. És reméljük lesz is még vala, mert most is egyszerűen öröm volt nézni őket, így együtt. Néhol a szívünk szakadt meg értük, de izgultunk is velük, miközben azért nem kellett köröm rágva félni a végkifejlettől. Attól, hogy mi lesz. Mert annyira azért bw és kiszámítható, persze ennek ellenére jól esett. Úgy álltam fel előle, hogy nem is, ott maradt előttem, belém ragadt.

Karan Johar családcentrikus, szeretetközpontú, de egyszerre vallási tabukat is döntögető filmje telis tele van olyan pillanatokkal, melyek modorossá, giccsessé, ömlengéssé, limonádévá tehetnék azt. De a rendező úr, aki nem ma kezdte, s akinek a kezében sok jó film megfordult már tesz ellene, hogy ne így legyen. Csak egy dolog, pl. a színészeket, azok érzelmeit kordában tartja, de úgy gondolom a semmi mással nem azonosítható hangulat, az együttélés a varázslat benne, Mert egy darab ponttól eltekintve nem is hagy más lehetőséget, mint hogy utazzunk mi is a főhőssel, ismerjük meg a meséjét, tanuljunk tőle, habár közvetve nem is nekünk szól. Nem utolsó sorban szurkoljunk még neki, hogy véghezvigye azt, amit felesége "kért tőle" s vele együtt mondjuk el, ki annak a személynek, hogy My Name is Khan and I am not a terrorist.