Mit tudunk eddig erről? Az a Vikramaditya Motwane rendezi, akitől a nagyszerű Udaant (és a Dev D szkriptet köszönhetjük) láthattuk már. S aki nem más, mint az indie bw filmek, a hindi low budget filmek mestere úgy Anurag Kashyap mellett, talán még mögött. De ha ez nem, akkor talán az már csak jelent valamit, hogy első rendezésével azonnal fimfaret nyert. Egy olyan filmmel, amire mindent lehetne rásütni, de hogy bw darab lenne, azt semmiképpen sem. Ez volt az Udaan.  

A Lootera főszereplői között ott lesz a felkapott Sonakshi Sinha. Akit a Dabangg sikere magával ragadott, filmfaret nyert, és csak ebben az évben legalább öt filmben is láthatjuk majd, köztük ebben is. A filmbéli partnere pedig az a Ranveer Singh, akit eddig csak YRF égisz alatt született mozikban csodálhattunk. Végül is, ha ők nem lénnek ő se lenne most itt ahol, de a Lootera már más tészta. Itt nincs és nem is lesz Chopra, talán neki is jobb lesz így. 

A sztori? VM annyit elrepesgetett, hogy az 50-es (70-es) évekbe megyünk vissza időben, Bengáliába, Kasmírba. Ott is forgatták az egész filmet, ha minden igaz. Sokak szerint valami szerelmi történetre van kilátás, s bár a producerek inkább csak egy egyedülálló és mókás mesének titulálták a darabot, végül csak kiderült, hogy egy O' Henry klasszikuson fog alapulni. Az utolsó levél történetéhez nyúl, aminek az első felét bw ízekre szedik, kiegészítik, a második felét azonban meghagyják úgy ahogy az le vagyon írva. Érdekes vállalkozás. 

És ha még ezek után se érdekelne senkit a Lootera, akkor mondok még egy nevet. Amit Trivedi. Bw egyik legígéretesebb zeneszerzőjére sem random esett ám a választás. Hiszen az Udaan és a Dev D dalait is egytől-egyig ő szerezte. A sikerpáros tehát újra együtt. Mi fog ebből oszt kisülni?

Hááát. Nagyon messze van még a október. Amikor is bemutatják a Looterat. Bár az év elején még arról lehetett olvasni, hogy ilyen-olyan hógondok miatt csúszik minden, de azóta semmi komolyabb, rosszabb hír nem érkezett. Sőt. Pl a minap már egy kép is felkerült a forgatásról. Nagyon várjuk.    

update: közben kikerült plusz egy kép is, ahol Ranveer Purulián szórakoztatja a tömeget (a BBB zenéire táncolt) a forgatások után.