calacitra

Ahány indiai film, annyi koreográfia. És a mozdulatgazdag, innovatívbomba, már-már lekövethetetlen lépés sorozatok kombójától is el lehet csábulni, fakt, de van úgy, hogy nem kell túlspilázni, nagy dolgokra gondolni, csak a lehető legegyszerűbbet elővenni a szekrényből, ahogy a nők is szokták (NOT) a ruhákkal, mielőtt elindulnának, khm, elindultak volna már egy órája.

Legutóbb a Caller Tune vette arcpiritóan fapadosra, és rezsicsökkentősre a tánctémát, most pedig a dél-indiai vízekre evezve, a tamil nyelvű kollywoodi Vadacurry egyik dalának betétje kér ki magának többször visszajátszást, amire képtelenség vállat vonni. Képtelenség, mert fel és le és le és fel mozog az, mint a szinuszgörbe, ennyire ragadós dolog ez ám. Aki nem hiszi, járjon utána most itt rögtön.

Nyilván a kroeo egy adalék, viszont a beatek nélkül ez is csak félkarú rabló lehetne. A Vivek-Mervinnek jár is pacsi. 

u.i.: de azért nem csak én, ti is megijedtetek, amikor megállt levegőt venni a dal? 

Yvette elment, Barbi megjött, de a Sweety örök.

Bw meg mehet a levesbe, mert itt van Allu Arjun és azok a Race Gurram dalbetétek teljes kiszerelésben, köztük az általunk igen csak nagy népszerűségnek (és akkor még finoman fogalmaztam) örvendő csókos Sweety, amit bárhol bármikor bárkivel és bárhogyan.

Amúgy jól olvasod, szótlan vagyok, mert lassan tetézni a tetézhetetlent nem tudom, vagy hogy hova fel magasztaljam, mert olyan magasság már nincs. A Sweety elért oda, meg oda, hogy a szuperlatívuszok is csak aprócska fokozásoknak tűnhetnek. Amihez még a dalbetét egy adag tömör gyönyör, a teljes elélvezéshez vezet mindazonáltal. Annyira rendben van, annyira imádnivaló, annyira indiai, annyira allu arjun, annyira shruti haasan, de annyira. Pont ennyire. 

A nyár meg már kopogtat a szomszédban, még nem késő megtanulni minden egyes sorát. Mert ez lesz a himnusza az ideinek. És ehhez nem kell dábtep, kézfeltevés, twerkelés, szelfi sincs benne, csak zene az egész. ZenÉL.   

Azt merő túlzás lenne azt állítani, hogy a tamil nyelvű Veeram filmzenéje a zenéje miatt, és elsősorban azért, csak amiatt kap most helyet, külön posztot a blog életében, mert akkor a Pancho Aréna is egy futballstadionra hasonlítana kívülről. De nem. Nem így van. Az igazság az, hogy a svájci zászló az oka. Wtf? Mert tök jó látni, hogy bw oda mindig hazatér forgatni, szép is na, és ilyenkor eszembe jut, hogy mi meg hol vagyunk, kérem szépen?    

Még a klip, betét nélkül is olyanokat írtam róla, hogy most lány lenne, belepirulna, de hát azzal együtt, ami mostantól már publikus, hivatalos mindenki számára, válik igazán egyértelművé a tökéletessége ennek a tamil nyelvű kollywoodi filmzenének. Ami Harris Jayaraj érdeme, és amit az Endrendum Punnagai című filmben hallhatunk. Ó PRIJÁ. 

Ha Rajinikanth kitöltötte volna a négynégynégy bulikvízét, akkor biztosan az lett volna a végeredménye, hogy "nem kell bulihely ahhoz, hogy jól érezd magad - a buli ott van, ahol te vagy!" És yep. Mert ahol Rajini, ott mindig van, történik valami. Csak ezt most italok helyett mozgóképekben mérjük. Ebben ő az etalon. Legutóbb a Robot című alkotása borzolta a kedélyeket, kicsit túlcifrázva, reagálva a kelletténél, most pedig elkészítette a tamilok Avatarjat. Kábé olyan technikával, - 1 Cameronnal. + 1 Deepikaval!!!! meg AR Rahmannal. Persze korántsem ugyanaz a kettő, mielőtt még bárki valami rosszaságon törné a fejét. De epikus. Az lesz, azt ígérik. A trailer elsők között adja alánk a lovat. Aztán vagy hiszünk a szemünknek vagy nem. Az igazság az, hogy valahol szokni kell a szemnek még ezt. De kihagyni meg butaság lenne.