calacitra

Lehet a nyár a valódi arcát nem is mutatta ki a három hónap alatt, de legalább az összetevők nem hagyták annyiban, és azokon nem múlt egy fabatkányit se, hogy azért az érzés olyan legyen, meg meglegyen alapjáraton, mintha lubickolnánk (lubickoltunk volna) a jó időben all the time.

Hiszen a lemondott napsütés a minekvan szél és eső kollaboráció se tudta háttérbe szorítani azokat az ütemeket, amik szebbé, elviselhetőbbé, élhetőbbé tették a várva várt vakációt, a leállásokat, vagy a nyaralásokat mindközül.

Az ütemek, viccelsz?

Nemigen. Már-már kipotólták az unalomperceket, egy vödörnyi jeges víz voltak a fej fölött, yolora serkentettek, vagy csak úgy szóltak, ahogy egy nyári slágertől az szokás. Sőt, a 3 hónapnyi garancia se vette el az ember kedvét, se az, hogy túl jól szituáltaknak tetszettek lenni, miközben egyes egyedüli küldetésük abban rejlett, amit aztán sikeresen abszolváltak is.

Mégpedig?

Éjjel-nappali nyitvatartást a fülekhez, álmatlan éjszakákat, esti meséket, reggeli ébresztőket, sok mosolyt, még több légéneklést, annál is több táncmozdulatot senki szeme láttára. Ha másért nem is, na ezért megérte ezt a nyarat megrendezni. Meg, hogy elfogadtuk a meghívást rá, így gazdagabbak lettünk csilliónyi szupi-szuper zenével, amivel India zenei világközepe lepett meg minket.

Bár meglepődni azért nem sikerült, hiszen ahogy a tavalyi lista is a tanú rá, azért ez benne van. Lehet számítani ilyen esetben is rá, mármint, hogy feltupírozza picit azt, ami nem az. Színessé, harsányabbá, mozgalmasabbá, élvezetesebbé tegye a rendhagyó, mint később kiderült: átlag alatt teljesítő nyár ázsióját. De nem is temetni jöttem, hanem örömködni nekik, miattuk.

Lássuk tehát akkor, hogy kik voltak

az indiai zeneélet vallomásai, nyárigyerekei, rakpartjai

nekünk, szubjektív egyenesen egész Indiából. Van itt bw filmzene, punjabi poplíra, anirudhi feltámadás, atuzomokorta, és hát a malayalam dalok még itt sincsenek, pont hogy lecsúsztak egy hangyafasznyival a első tíz verhetetlen, magas zenelejátszási krediteket bezsákoló mindentvívő extravaganza audiokontentjei sorától. De soha semmi esetre sem cserélnék velük, még úgy se, hogy a tavalyi Neram mindegyiket szétalázza.

Ja és ha a sorrendet nézitek, ne nézzétek, mert nincs. Nem is lehet. Jótanács: adjunk még egy esélyt azoknak a hónapoknak, mert visszanézve nem is volt az olyan rettenet. Hajtás utána.

Dhanush és Anirudh legújabb kollabirációja felülírja mindazt, amit korábban felülírtak. Eszméletlen jó a páros, olyan, mint a borsó meg a héja. Talán külön-külön nem is érnek annyit, mint együtt. Hiszen ekkor vannak igazán elemükben, és úgy érezni, hogy kifogyhatatlanok, nem lehet őket megállítani.

A Velai Illa Pattadhariban pedig ugyancsak ez történik. És ott folytatják, ahol a Moonu és az Ethir Neechal (két szám volt közös ott, de az háháhá) után elköszöntek egymástól.

Nem mellesleg Dhanush színészi karrierjének 25. filmje ez a VIP, amit úgy koronáz meg, ahogy azt a legnagyobb se szokták, és nem is tudják. Az Udhangada Sanguról persze tudtuk, hogy dalban simán ott a helye az idei felsőtíz tamil filmzenék krémjében, írtunk is róla, de hogy a hozzá készült betét minden képzeletet felülmúlóra terjesztik fel, azt nem láthattuk előre.

Talán jobb is. Mert így szem nem marad szárazon, nyelni is elfelejtesz, és már csak ebből akarsz csak többet. És ezt úgy, hogy akár te is kipróbálhatod otthon, csak pár haver meg egy tető kell hozzá, ahol szét lehet veretni a veretést, pasztmek.

Ezt csak azért, mert tamil, mert AR Murugadosstól érkezik, és mert lazán az év eddigi legjobb indiai filmplakátja. Ha tudják überelni, és fele annyira lesz az majd jó, mint ez, akkor már megérte elkészíteni. Persze az is sokat dob rajta, hogy Anirudh felelős a zenéért, akinek bár nincs rettenetesen kimagasló éve, de tudjuk, hogy elég csak egy kis heuréka tőle, és bármikor képes villantani, olyannal előrukkolni, aminek csodájára minden bw zenei rendező rájár majd. És elvileg már ma hallhatjuk is az első dalt a Kaththi lemezről.     

És akkor még szerencse, hogy Dhanush csak a filmben munkanélküli. Mert nélküle igen jóval szegényebb lenne úgy ánblok az indiai filmélet. Amire pont jó példa ez a Velai Illa Pattadhaari (kurvajó) előzetes. Hogy miért ő az, aki. Kollywood bw hercege, amolyan srk-aamir-salman egyveleg, de mégis olyan, amilyen egyik se.

Tavaly a Maryannal és a Raanjhanaaval (bw debüt pipa) is bizonyított, most meg a VIP talán még mind a kettőnél is extravagánsabb filmélményt hozhat el a mozikba.

Úgy, hogy egy egészen földhöz ragadt vezértémából építkezik, ahogy arra az első mondatban is utaltam. Hirtelen nem is tudom, mikor volt utoljára olyan indiai alkotás, ahol a munkanélküliséget akármilyen formában is, ennyire felhozták volna és foglalkoztak volna vele (nem ilyen doku stílusban, nagy bésen, prakash jhasan). De persze a VIP azért nem ennyire lesz fekete fehér, mint a való élet. Előkerülnek a rossz fiúk is a történetben, Amala Paul személyben pedig a szerelem is.

Érdekesség, hogy R Velraj rendezése Dhanush számára mérföldkő, hiszen ez már a 25. filmje. Ebből az alkalomból meg is lepte magát azzal, hogy a film zenéit maga írta és szerezte Anirudh Ravichander kézfogásával. És reméljük ez csak a kezdet. Must see.

Shit that booty maama. Avagy meg lettünk sunnyleonozva ebben az évben. Mert ha már nem volt elég, esetleg hiányzott volna már, akkor most a köreinkben is nagy sikert aratott Baby Doll filmzene, Saree Wali Girl punjabi nóta után biza Kollywood felé vette az irányt a 'színésznő' és a Vadacurry egyik dalbetétjében tűnik majd fel. Aminek apró ígykészültje látható most itt nem sokat árulkodva. Amúgy Anirudh meg Andrea Jeremah a hangját adta hozzá, mármint a dalhoz. A látványvilágra meg holnap derül fény. Meglássuk.