Vagy akár írhattam volna úgy is, hogy az év legjobb 10 filmje, bwban, meg onnan. És talán nem is állnék messze az igazságtól, mert ők azok, akiktől a legtöbbet lehetett kapni. Drámát, akciót, humort, meglepetést, élményt, egyszóval szórakoztatást hatványozottan.

Be is kell vallani, hogy bw 2013-ban jobban teljesített. Hiába akarnék, akkor se tudnék igazán belekötni az évbe. Nyilván voltak megingások, megcsúszások, bukták (mert azt szeretem), de azokból vagy kevesebb is jutott, vagy a sok pozítiv hatás elnyomta őket, és nem is igazán lehetett rájuk figyelni.

Nem is kell. Mert a színpadon, a középpontban nem azok vannak. Hanem ezek. A legek, a legjobbak, az év kiemelkedői jeles, vagy színjeles tanulói, az olykor bw-ot magát meghazudtoló önjelölt, bátor, öngyilkosok filmvállalkozásai, akik nekimentek a megszokásnak. És éppen bejött nekik.

Vagy azok, akik csak azt csinálták, amihez a legjobban értenek. Aztán mégis itt vannak, tudtak emelni a téten, és tetézték azt, amit már azt gondoltuk nem igen lehet. Feldolgoztak, mosolyt csaltak, érzelmeket szültek, elhitették, hogy bw élt, él és élni fog. Van keresnivalója, nem csak határokon belül, hanem azon túl.

Következzenek tehát valamennyien, a top10, ahol a new age, párhuzamos filmművészet un-bollywoodish újhullám oldalának képviselői mellett a hagyományos trendet követő konvencionális határokon belül mozgó darabok is helyet kapnak. Nem azért, mert így akartam, hanem mert így alakult.

Kaptunk innen és onnan is egészen vállalható kötelező képkocka látnivaló jóságokat. Érdemes volt tehát bw mellett maradni, vele tartani most is, idén is. És csak reméljük, hogy jövőre, ugyanekkor, ugyanitt egy csöppet sem fog megváltozni a véleményünk, és kitartunk egymás mellett, bármit is tartogat az a 2014.    

Table No. 21. Mint legjobb film.

A Bob ismétli önmagát. Újra egy nem hétköznapi bw film lett az év győztese, a tavalyi Kahaani után, ami akár a hagyományos mozik végét is jelenthetné, de azért erről szó sincs. Még akkor se, ha ez a kis költségvetésű, komoly üzenettel bíró, bw körökben alulértékelt, és már-már noname Table No 21 minden elemében szórakoztató, és kellően nyugatorientált csoda lett a javából. Igazi show, és még több annál. Az év filmje, tessék csak kikérni maguknak.  

Go Goa Gone. Mint legnagyobb meglepetés.

Aki arra keresi a választ, vagy csak szimplán furrdalja az oldalát a kiváncsiság, hogy hogyan oldhatja meg egy egy falra szegezett Steve Jobs (fake?) idézet a külföldiek hibájából már Indiába, azon belül Goán is felbukkanó zombitámadást, az semmi esetre se hagyja ki, bw idei óriási meglepetését, első zomkomját, pontosan ezt. Haláli egysorosok, prémium dalok, hülyebiztosság, és na meg Boris. Are you really Russian?

Aashiqui 2. Mint legjobb folytatás.

Az előzetest látva egy rúpia esélyt nem tettem volna rá. Arra, hogy egyszer majd, úgy beszéljek róla, mint az év legjobb folytatásos mozijáról. Pedig tessék, itt van, megtörtént. Bhattek megcsinálták, a szívem szakadt meg sokszor rajta, a dalokkal ébredtem és álmodtam, mitöbb két tehetséges színészpalántát adtak a közeli és távoli jövőre bwnak, akik nélkül ez a film fél lábon állt volna csak meg. Semmi sallang, csak tisztaság.

Ramaiya Vastavaiya. Mint legjobb remake.

De akkora feldolgozás, amiért mindenki elnézést kér magától, ha valaha is azt merte mondani, hogy a remake-készítés bűn. Mert ha valaki igazán tudja hogyan kell ezt szakmázni, akkor az Prabhu Dhevha. Aki simán elérte azt, hogy egy teljesen érdektelen ríméket tett fel olyan magasra, hogy azt irigykedve nézheti bármelyik indiai rendező, vagy más hasonló sorstárs, aki már próbálkozott hasonlóval.

Lootera. Mint legjobb romantikus.

Ugye van a fejünkben egy kép, hogy hogyan is néz ki egy klasszikus bw romantikus történet. Színes dalbetétek, overactinghegyek, humor, dráma, akció, és a többi. Na ha ez megvan, akkor felejtsük is el, most. Mert a Lootera egészen más. Ranveer és Sonakshi sokak szerint unalmas és lassú lávsztorija egyszerre egyszerű gyönyörű, mesés, meg olyan amitől kiráz a hideg. Motwane rendezzen is még sokat, a közönséget meg hagyja annyiban.

Bhaag Milkha Bhaag. Mint legjobb based on true story.

De nem csak az, hanem a legjobb sport(os)film is idén. Persze maguk a készítők próbálták elhesegetni a kisdördögöt, hogy ez inkább személyes, biopic, ami végülis igaz, de azért bw filmről lévén szó hagyjuk csak meg ennek is meg annak is. Már csak azért, mert mindkettőnek megállja a helyét. Ezen felül Farhan Akhtar díjra jelentkezik be vele, teljes joggal, Milkha Singhként. Míg a filmet nyugodtan említhetjük a Chak De Indiaval és a Lagaanal egy lapon..

D-Day. Mint legjobb kémfilm.

Hogy az alvilági donok is megkapják a szokásos évi egy filmjüket. Persze van ez több is általában, de abból tényleg, ha ennyi az annyi, amennyi ki tud és felül tud emelkedni, meg képes megragadni, váratlannal kecsegtetni, vagy csak egy jó sztorival és színészekkel és filmzenékkel. A kémek élete pedig nem játék és mese, főleg akkor, ha a saját hazájukért tesznek meg akármit. Nikhil Advani bravó, ez szép volt.

Madras Cafe. Mint legjobb legújabb.

Shoojit Sircar fejébe se könnyű belelátni. Hogy éppen mit és mire gondol. Hiszen a tavalyi Vicky Donorral szöges homlokegyenest ellentétben idénre egy olyan korszakalkotó és mérföldkőszerű valós események ihlette összeeskűvésekkel teli politikai thrillert nyomott a képünkbe, hogy tényleg  alig hittünk a szemünknek. Feszes, izgalmas, minden bw reklámtól mentes, John Abraham meg igen is tud színészkedni.

Yeh Jawaani Hai Deewani. Mint legjobb coa-film.

Most mondok valami olyat, amit mindenki tud, csak legfeljebb senki se mondja ki. Ez a film nem Ranbir Kapoor miatt lett szenzációs. A blockbuster jelző egyáltalán nem az ő sara, hanem a rendezőé, meg a zenei rendező, tehát a rendezőké. Akik így együtt az év szó szerint legfeelgoodabb romkomját vitték vászonra. Szem és fülőpornó az elejétől a végéig, ahol az ízléses romantika mellett a nevető izmaink sem maradnak szárazon.

Kai Po Che. Mint legjobb könyvfeldolgozás.

A bromance csak megveti a lábát bwban is. Már jelentős filmeket köszönhetünk neki, ennek a műfajnak, ott van a Rang de Basanti, a Dil Chachta Hai, a Rock On, és most ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott ez a Chetan Bhagat bestsellerén, a 'The 3 Mistakes of My Life'-on alapuló dramedy. Celebfaktor nélkül, ismeretlen arcokkal ő 2013-ban, a new age legcsiszolatlanabb gyöngyszeme.