calacitra

Az eső az új Shraddha Kapoor. Egyszerűen mindenhol ott van. A forintban, a legutóbbi Raja Natwarlal dalbetétben, az életben, és most a Creature féle Sawan Ayaa Haiban is.

A dalt amúgy Tony Kakkar komponálta meg, és Arjit Singh adja elő. A betétben pedig az említett csapadékon kívül Bipasha Basu próbál meg szerelmes lenni, vagy legalább úgy kinézni. Eszméletlen, hogy milyen kevés sikerrel. De azért a filmzenének is van beleszólása ebbe, mert attól se fog kisütni a nap. Bocs Arijit, tudod szeretlek, de ez egyelőre nem. 

A Kicknél a bemutatón túl már elértünk arra a pontra, hogy már nem lepődünk meg egy újabb ugyancsak szenzációs dalelőzetesen (mert a Tu Hi Hu is Neeti Mohan dalolászásával, Himesh szépet domborított itt), hanem inkább a fél szemünket a jegyeledásokra, a nézettségi mutatókra szegezzük. Bár ne tennék.  

Hiszen, mint kiderült, sokkal nyögvenyelősebben kezdett a jegypénztáraknál a Kick, ahhoz képest, hogy egy Salman Khan film. Ergó reklámra se sajnáltak, a nép is szereti, a dalokat is bekajálták, mitöbb elég sok vásznon, moziban vetítették. Erre jött egy alig 27 crore/first day.

Mi azért egy biztonságos 30-ra taksáltuk előzetesen. De ez semmi, a Krrish tudott hasonlót, és akkor a Chennai Expressről és a Dhoom 3-ról ne is beszéljünk, akik más szinten vannak, bőven 30-on felül. Talán az Eid, talán a Salman faktor ég ki, de ez már megalapozta a további eladásokat is. Amik javultak persze, viszont a magic 100 croret csak 4 nap alatt matekozta össze. És simán lehet blocbuster belőle (update: az is lett), de ilyen 400+ crorekat alig ha fog bezsebelni, amit megcéloztak neki mindenhol előtte.

Némileg meglepetés, hogy ennyire alul teljesített, ami sok pénz nem árt leszögezni így is, meg hatalmas nézőszám, azonban az ember többet várna. Várt volna, pláne, hogy egy ilyen ígéretes casttal meg előzetessel volt megáldva a Kick. Sőt Salman is dalra fakadt, na vajon miért, hármat találhattok.

Egy ajtó tehát bezárult, viszont a HPNY, a Peekay és társai előtt még ott az út, az esély, hogy megbirizgálják az oroszlán bajszát, és többre vigyék annál, mint amire a Kick vitte.     

Ami a Zinda volt a Milkhanak, az Eye of tiger Rockynak, az most a Ziddi Dil Mary Komnak. 

És abban egyetérhetünk, hogy nagyon epikus, patetikus az egész, sablonmű az ilyen fimekbe bele való, n+1. De mégis roppant mód innováló, inspiráló és életigenlő Shashi Suman legelső dalszerzeménye - a filmből és az albumról. Legutoljára hasonló érzést talán csak a Chak De India címzenéje tudott kiváltani. Az volt ennyire futás, nem megállás, mennés, meg 

 a hétfő reggeli ébresztők késő péntek éjszakája.  

Nem energiabomba, vissza van fogva, de a sportszeletnél meg több. Vishal Dadlani is korrekt, jáájájé. Szóval ki ne akarna ezek után kesztyűt húzni. 

u.i.: azért leszek mazochista, és szívesen kézbe venném ennek a feltúrbosított, karcosabb kiadását is, amellett, hogy ez így is az álmok himnusza.

Már akkor és onnantól kezdve gyanús lehetett volna, hogy páran Lungi Dance ripoffként hivatkoznak rá, kommentekben, de mivel Yo Yo-nak ebben évben kijött minden lépés, így hát a Singham 2 vele és általa készült dalbetétje sem maradhatott ki.

Bár kimaradt volna.

Mert én soha többet nem akarom hallani ezt a három szót, never ever, így együtt, egymás után, dalban mondva el. A 200 +/- kisgyerek yard öltönyben pedig még vicces is, de amit a fülünk elvisel itt három percben (addig se bírtam ki), ahhoz lehet bármilyen cukitartalom rendelve, mert arra már figyelni képtelenség. 

Szörnyű. Pff.

Miután a minap valami oknál fogva (erre még másfél hónapot kell várni, hogy kiderüljön miért is pontosan) ABCD dalokat hallgattam vissza, azok után ez a Mad About Dance olyan most, mint bubival közlekedni kerékpár helyett. Nem ugyanaz, az érzés. És a Sangett Siddharth se tudja lekövetni azt a varázslatot, amit a Sachin-Jigar hajtott végre egy évvel ezelőtt legnagyobb megdöbbenésünkre. A Party's Going Mad egy közepes alá erős jóindulattal.