calacitra

Szerethető meg minden az ILNY legújabb táncdalbetét promója, akkora különösebb probléma nincs is vele, csak elfelejted kategória, erre holnap senki nem fog már emlékezni.

Zenében is volt minőségibb audiocuc ezen a soundtracken Pritamtól, messze nem tökéletes, de még így is üti a látottakat. Amikről elég nehéz eldönteni, hogy annyira lájti, hogy az már jó vagy éppen ellenkezőleg.

De tudjátok mi jutott még eszembe róla. Az, hogy Kangna Ranaut nem tipikus heroine alapanyag. Már. Vagy sohasem volt az. Azért volt, mert a Fashionben pár évvel ezelőtt tényleg lealakította a csillagokat is az égről, fakt, viszont az is igaz, hogy azóta aztán tényleg semmi.

És nagy valószínűséggel nem is ezzel a mozival fog visszatérni és jelöléseket behúzni, az emberek szívét újra megérinteni, őket megnyerni, hogy lássátok itt vagyok én még, lehet velem számolni. Arra várni kell bizonyosan. A helyzetét pedig csak nehezíti, hogy sok jó fiatal tehetséges színésznő indul bwnak, és akkor még a befutott, felkapott mai színésznők is ott vannak, járnak előtte. Lehet persze én írtam le, és sokkal rózsásabb, színesebb a története, mint ahogy azt lefeketefehéreztem. Remélem azért hallunk még felőle, és újra kijön neki a lépés, mert képes rá. Addig meg ilyen romkomokba (mint a TWM volt pl) viszi a szél.   

Miután megnéztem jöttem rá arra, hogy mekkora szarban is vagyok. Mert kérdés magamhoz, hogy fogok én így egy évzenét kiemelni a Nautanki Saalaból, ha lassan mindegyiket imádom, rongyosra hallgatom és szerelem szeretem all in.

A Draamebaaz pölö az elsők között volt azok közül, akik kapásból megtetszettek és azt mondtam már a legelején ez kell, ez piszokjó. De persze tudom, dönteni kell, bármilyen nehéz meló is lesz (felállítom a pro és kontra táblámat, voálá), azért majd a nyár derekán ki fog derülni, július elején, hogy a második negyedévben ki kerül fel innen, erről a fasza kis korongról a legjobbak közé, a listára.

Ehhez a dalhoz még annyit, hogy ha esetleg nem tűnt volna fel, egy Amitab Bachchan -cameo azért csak befigyel a videóban meg még maga a rendező is a kamera előtt pózörködik. Imádjuk, nem is mondhatnánk mást. Most sem.  

Van már IPL, sok a trailer is, meg csomó bw news, de ezek mind megvárnak. Az Aashiqui 2 filmzenéje viszont nem. A mai napon napvilágot látott soundtrack legerősebb kreditje most már teljes hosszában legyen veled, veled is. Mert Mythoon ezt igen odatette. De Arijit Singhről az énekesről is csak szuperlatívuszokba lehet áradozni. Évzene-gyanús yep, a végelszámolásnál a 20-as listán helye lenne. És, de csak lenne, mert még hosszú az év, jönnek új hónapok, új filmek, új zenék, kérdőjel, kérdőjel. De addig viszont nincs kecmec, az év első felének egyik legdesibb, romantikusabb, figyelemelrablóbb, elgondolkodtatóbb dalmeséje ő nekem. Csak becsukom a szemem...   

B'wood első zomcomjába (látva a trailert) most nehezen tudunk elképzelni valami nagyon hagyományos, igazi desi muzsikát, persze ettől még lehet benne 30 percnyi, és a Sachin-Jigar megpróbálhatja. Remélem azért nem is lesz igazam, és csak-csak. De ha ez marad a felállás, mint a Slowly Slowlyban, akkor sem fogunk haragudni oké.

Meg aztán, végülis ez bw, itt tényleg lassan bármi megtörténhet.  Pláne így, egy zombi filmmel, amit évekkel ezelőtt egy szem indiai jóember nem gondolt volna, hogy majd lesz és bemutatnak és még Saif Ali Khannal, aki orosz maffia jeles képviselőjeként (Haan mein Delhi se hun bhenchod) táncol és lövi a halottember ellent.

És a dal is szokatlan persze, de nyugi megszokod. Nem lassan, hanem gyorsan és könnyen. Fülbemászó eléggé, és a betét is na ne na no na ne na, szóval jó. A soundtrack hol van már?     

Már megdumáltuk, hogy mennyire de pontosan annyira jó a címzenéje SLB legújabb szappanoperájának, a Saraswatichandranak, azon nincs mit tetézni, gyönyörű és kész. Sokkal inkább adós vagyok, maradtam azzal, hogy kik is a szerzők, kik éneklik úgy igazándiból, ami talán a leginkább fontos tényező, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre, nem születhetett volna meg ez a dalremek, amitől aztán csak még jobb lett maga a sorozat is, mert egy pluszt ad.

Az énekesekkel kezdem, mert ők többet mondanak, mármint a nevük, ismerősebben cseng azoknak, akik kicsi otthon vannak a bw filmekben. Sherya Ghoshalt és Javed Alit nem kell bemutatni ilyen szempontból, vagy ha mégis, akkor kiváló énekesek, plébek énekesek, bw hangjai, akiket többször is díjaztak és nyertek a különböző awardsokon. Együtt is énekeltek már több alkalommal, sok dalt jegyeznek, szebbnél-jobbakat, amikhez méltán sorakozik fel ez a címzene.

A zenefelelősök pedig az Adil-Prashant. Akik ha minden igaz, (de javítsatok ki, én nem tudok róla) bw filmzenét, soundtracket még nem szereztek(?), viszont tévés műsoroknak, shownak, sorozatoknak annál többet. Az indiai tévénézőknek minden bizonnyal sokkal információgazdagabb fogalmuk van a páros eddigi munkásságáról, és feltételezem SLB sem hiába kérte meg pont őket, szóval van múlt mögöttük. Meg nagy jövő is előttük, ahogy mondani szokták.  

És a fenti gondolatmenetből kiindulva, azt folytatva, egyáltalán nem elképzelhetetlen az se, hogy a közeli-távoli jövőre nézve az ilyen magas labdák után nemsokára bwban is befuthatnak, vagy tovább, ha már a sorozatok nem fizetnek, vagy szimplán csak megunják. Szívesen és örömmel fogadnám, ha mégis. Addig viszont pörög-forog a Saraswatichandra, most még egy valamiféle howtomakeit mellett, alól, érted, ahol az említettek, ergó a készítők mind-mind megszólalnak és énekelnek. Mi meg csak elolvadunk, ha már a hó nem akar.