A nők nem férfiak. Madhuri Dixit se ma kezdte. A Gulaab Gang trailere pedig jobb nem is lehetne, a botrányosan botrányos poszter után. Szóval win-win. 

Anubhah Sinha filmje pont beleillik abba az elképzelésbe, amiben még több és több nőt, női szereplőt, főszereplőt szeretne látni a mozikban, mert a férfiak viszik ezt is el előlük. A fene se érti már a világot. Persze Indiában ez már hagyomány, most azonban Gulab Gang rendhagyóval áll elő, forradalmat sző, és nem csak abban, hogy a gyengébbik nem képviselőit helyezi a vezető színészek székébe, hanem még a történet középpontjába is őket helyezi, róluk szól. Arról, hogy mennyire el vannak nyomva, és vannak, akik mennyire nem, nem hagyják ezt annyiban. Madhuri ilyen. És tök igaza, igazuk van.

Végre egy film (2), ahol nem Srk vagy Salman csap össze, valami maszálá kíséretében, hanem női ikonok, Madhuri vs Juhi Chawla. Mert azért őket se kell félteni (haha), ha a hatalomról van szó, ugyanúgy mennek egymásnak, lesznek ellenek, mint ha a másik csak férfi lenne. Badassnék, akciók, és királynők úgy, ahogy még biztos nem láttuk őket. Se így, se úgy, se együtt, se sehogy. Ha az nem, akkor kérdem én mi lehet jobban felhívás egy keringőre. Engem lenyűgözött, meg meg is lepett. Remélem még maradt tartalék, és zúzni fog tovább, nem csücsül le, és megmutatja, hogy vannak, hol vannak az elfeledett, alulértékelt női teszteronok a mozikban, a mozikból. Ájájó.