calacitra

Ami Ágh a Vas Népének, az Anirudh nekünk. Detto. Mert ha csak tehetjük, akkor foglalkozunk vele. És tesszük is, erről pedig már ő tehet. Mármint ez utóbbi.

Aki bár még legújabb dalszerzeményeit nem osztotta meg a köz kívánatára, valamikor három hét múlva ilyenkor fognak nagyon durván elszabadulni az indulatok, és az Anirudh egy napra eső posztok száma, de szerencsére van kontent tőle, belőle, hogy addig se unatkozzunk különösöbben, vagy kellene hiányolnunk az életünkből. Nem mintha el telne nap nélküle, vagy akármelyik zenéje nélkül.

Egy a lényeg, Vivek Siva se bírt nyugton maradni a seggén, egy helyben ülni, miközben hallgatta ezeket a slágereket, azon belül is a Vanakkam Chennai filmzenéket (amiket mi egyesével másodpercről-másodpercre kielemeztünk becsesen), és összerántott a négyből egy mesápot, mert az és azt úgy illik hozzájuk, megérdemlik, meg miért ne, az úgyis sikk lett.

A végeredmény? Hát nem kérdőjelezem Vivek hozzá vagy nem hozzá értését ehhez a mashup szakmázáshoz, de hogy nem olvasta azt a könyvet, ami erről szól, arra mérget vennék. Legalábbis azt a fejezetet átugrotta, ahol a hogyan kezdjük el a mesápot témát boncolgatják, elég csak itt ebbe az első pár másodpercre belefülelni. Már-már szörnyű. Olyan, mintha el se kezdődne, vagy kezdődött volna igazán.

A folytatásban viszont egészen magára talál. Ergó ne hagyjátok annyiban, mert kezdi érezni az egésznek a miértjét. És mi is egyre jobban élvezzük. Persze ehhez a zenék is kellenek, amik olyanok, amilyenek. Anirudhosak, nagyon, jó értelemben naná. És a befejezésre meg már majdnem el is felejtjenénk honnan indult még anno, csak amikor újráznánk jövünk rá, hogy jaj.

Nem rossz szumma, de talán Higuainnak ajánljuk inkább, hátha akkor nem érzi egyedül magát, mert a Chievo elleni helyzete legalább akkora kihagyott ziccer volt és lett, mint amit Vivek bemutatott itt nekünk a Vanakkam Chennai mesáppal.  

Nem tudom, említettem már, hogy a Main Tera Hero előzetese előzetesen nem volt ennyire magaslabda. De bumm, és azóta se tértünk napirendre az észrevehető királykodása felett. Csak nézünk, mint Vona Londonban. Nem értjük mi történt. A Dhawanok lesznek az új Khanok. Vagy valami ilyesmi.

A Sajid-Wajid meg talán felébredt téli álmából. Ugyanis, mint kiderült, ők lesznek a zenefelelősek, ami megint nonszensz, hiszen azok a dalok jól szólnak ott abban a pár percben. Viszont oké, nekik is összejöhet valami, Wawrinkatól se vártuk, hogy odáig jut, meg Matthew McConaugheytől se, mégis róluk beszél mindenki. Igazából állatira szurkolok most nekik, hiába a sok kő, ez még jó is lehet.

Az alábbi poszteren pedig Varun kábé egy képregényből ugrik be. Semmilyen. De nem tudom, említettem már, hogy a Main....   

Ha már megvolt a tojás, akkor most jöhet a tyúk. Vagy hogyan. A lényeg, hogy a Queenről már megemlékeztünk nem is egy, nem is kettő, hanem három alkalommal eddig, dalbetétek formájában, viszont trailerrel még adósak voltunk. Ez is vár ránk most.

Kangana Ranautra meg valami sikerféle. Legalábbis ráférne már, hosszú idő óta elkerüli az szegényt. Pedig nem egy rossz színésznő, alulértékelt kissé, egyszerűen csak soha se de nem van jó helyen jó időben. Sőt még a filmválasztásai is vállalhatatlanok olykor. De hát abból kell meríteni, ami van. És mivel annyira nem A, de nem is B kategóriás név már elnézést a fanoktól, így a tavalyi három filmje közül is, az egyik csak-csak elment, a másikat talán be se mutatták, a harmadikra meg az elefánt se emlékszik.

Viszont 2014 van, hello. Új év, új remények, új filmek. A Queen pedig lehet, hogy gyógyír lesz a problémáira. Engem főként, valamiért az English Vinglishre emlékeztet, Amit Trivedi miatt is, de nem csak miatt. Ugyanúgy egy tőzsgyökeres indiai lány külföldön találja magát, és ott kell valahogy egyről a kettőre jutnia, miközben mi csak nevetünk az egészen, rajta, meg úgy minden, ami vele történik. Bár ha azt veszem, hogy a delhi girl next door házas és elvileg meg gyakorlatilag is egyedül megy nászútra Párizsba, meg Amszterdamba, akkor azért már érdekesebb a leányzó fekvése. 

Mindegyúttal örülök neki, hogy a dalbetétek meggyőztek, mert a trailer nagyon is rendben van, nem szerelem második látásra, nem is király, de királynő. Jóféle.

2014. január 24. A nap, amikor megfogadtam, hogy Kangana Ranaut legújabb filmjét, ami Queen névre hallgat, és bő egy hónap múlva vetítenek majd, azt látni kell, amolyan kötelező képkocka látnivaló jóság lesz a számomra, nincs mese.

Miközben mondom, a trailer annyira nem vett meg magának, hogy el is felejtettem megosztani itt, nem is emlékszem rá túlzottan. Aztán tessék-lássék pálfordulat: na idevele.

Persze lehet az első hó potyogások közepette, és amiatt is zavaradtunk, gabalyodtunk bele, de kétsgételenül dalbetétről dalbetétre egyre jobban teljesít a Queen. Amihez, az egyre színesebb mutatókhoz, Amit Trivedinek nagyon is sok köze van.

A zenefelelős mintha itt már emlékeztetne régi önmagára, amiért szeretjük őt igazán. A punjabi wedding song és a szokásos dala után most a Gujariyaval meghozta a következő napok ébresztődalát. De azon kívül bárhol, akár a táncparketten is lehet létjogosultsága, a betéttel együtt meg olyan, hogy mindjárt felteszem a napszemüveget és nekimegyek a fehér éjszakának. Fasza. 

Ha én lennék a blogírás szilágyibélája, akkor a most következő Hasee Toh Phasee dalbetétről sem tudnék egy árva rossz szót se megejteni, sőt még azt mondanám, hogy ez csak jobb lesz, majd, annál is jobb, 2025-ben a filmben, de hát nem. Így kénytelen vagyok szomorúan, csalódottan tudomásul venni, hogy ez dal se lett fenékig tejfel. Ahogy a többi se, innen, a Vishal-Shekhar közreműködésében. De a legdurvább, hogy erre alapjáraton bulizni kéne, arra találták ki, de még a kisujjam sem mozdult meg rá. Gyenge, semmilyen, Siddharth meg kezdhet másik meló után nézni, pláne ha többieknek jobban bejön az élet.