Ha már megvolt a tojás, akkor most jöhet a tyúk. Vagy hogyan. A lényeg, hogy a Queenről már megemlékeztünk nem is egy, nem is kettő, hanem három alkalommal eddig, dalbetétek formájában, viszont trailerrel még adósak voltunk. Ez is vár ránk most.

Kangana Ranautra meg valami sikerféle. Legalábbis ráférne már, hosszú idő óta elkerüli az szegényt. Pedig nem egy rossz színésznő, alulértékelt kissé, egyszerűen csak soha se de nem van jó helyen jó időben. Sőt még a filmválasztásai is vállalhatatlanok olykor. De hát abból kell meríteni, ami van. És mivel annyira nem A, de nem is B kategóriás név már elnézést a fanoktól, így a tavalyi három filmje közül is, az egyik csak-csak elment, a másikat talán be se mutatták, a harmadikra meg az elefánt se emlékszik.

Viszont 2014 van, hello. Új év, új remények, új filmek. A Queen pedig lehet, hogy gyógyír lesz a problémáira. Engem főként, valamiért az English Vinglishre emlékeztet, Amit Trivedi miatt is, de nem csak miatt. Ugyanúgy egy tőzsgyökeres indiai lány külföldön találja magát, és ott kell valahogy egyről a kettőre jutnia, miközben mi csak nevetünk az egészen, rajta, meg úgy minden, ami vele történik. Bár ha azt veszem, hogy a delhi girl next door házas és elvileg meg gyakorlatilag is egyedül megy nászútra Párizsba, meg Amszterdamba, akkor azért már érdekesebb a leányzó fekvése. 

Mindegyúttal örülök neki, hogy a dalbetétek meggyőztek, mert a trailer nagyon is rendben van, nem szerelem második látásra, nem is király, de királynő. Jóféle.