calacitra

Még ha sokak szerint most el is pritamozta magát a Sachin Jagir, nincs ember a földön akit ez tényleg érdekelne. Pláne azok után, hogy meghallgatta ezt, a SDR legújabb dalbetétjét. Ja meg táncos betétjét IS. Mert klassz.

Jó, most erre mondják az okosok, nem hiába olyan - klassz, hiszen régen minden jobb volt, és ez abból lett. De néhány átfedésen túl, azért nem csak a zene miatt működik piszkosul a title song. Persze így is évzenegyanús a drága, azonban a színészektől kezdve, a kémián át a helyszínekig (India evör) meg a koreo'ig úgy kábé minden rendben van vele. Nem lehet belekötni, nem is érdemes. Szem, száj, fülorgazmus az egész. Imádnivaló, 2:16-nál pedig már te sem tudsz faképet vágni hozzá. Bugi költözik a testedbe, sudh dészi dészi dészi romansz, és csak azt sajnálod, hogy ilyen rövid. Még hogy három perc? Azmi? Nekem ez konstans végtelenítve szól 5 napja már. Megunhatatlan. És régen is volt már olyan, amikor első hallásra szerelem volt egy filmzene. Ez meg olyan.    

De hogy mondjunk valami rosszat is: a Sachin Jigartól nem kapunk már új zenéket az év hátralevő részében. Tehát igen, igaz, az utolsó nagy dobásuk volt a SDR. És nagynak nagy is lett. Annál nagyobb. A címzene is úgy hozta vissza a nyarat ezekbe a napokba, mintha csak most kezdődne. Öröm hallgatni, nézni, fun.

A többi filmzenével kiegészülve pedig az egyik legjobb korongjuk lett ez az idénről, ami a mókuskerék elhagyása előtt egy jó kis cliffhanger. Maradok is velük, náluk, sőt, egészen kiváncsi is vagyok mit hoznak majd össze nekünk a jövőben. Arról nem beszélve, hogy tavaly után akkorát léptek előre, feljebb, hogy azt minden traffikos megirigyelné. Ki merem jelenteni: ez az ő évük volt zenei szempontból, még akkor is, ha nem ők csinálták az év évzenéjét (csak néhányat azok közül), de marhára befutottak, és már ott tartunk, hogy bizony kell is velük számolni, meg hallani fogunk még róluk. És szeretnénk is.   

A film meg, hogy mennyire hidegen hagyott a legelején? Bezzeg most. Készülni moziba be, akkor még úgy is ráértek, csak egy napra rá lesz a nagy esküvő.   

Ha ott lettem volna akkor, amikor Ranbir igent mondott erre a filmre, akkor nemet mondott volna. Röviden ennyi a véleményem erről a dalbetétről. Hogy hosszabban? Biztos nem hagynám, hogy ilyen és ehhez hasonló leátlagolt, tesco-retro-discoféle mókásnak egyáltalán nem mókás filmekben adja el magát, mint a Besharam. Főleg az, és azok után, hogy az utóbbi két évben halálra gyűjtötte magát különböző díjakból. Amik tegyük hozzá, azért jó helyre is kerültek. Meg amúgy is, Ranbir majd' khanérett lett, mindenki benne látja a következő, eljövő Shahrukhot, szóval nem kéne ezzel semmissé tenni mindazt, amit mostanság csinált bwban, és tényleg kalapmegemelő szerepeivel, szavama mondom. Ahogy azt is, hogy több kakaóval ez a dal is vállalhatóbb lenne. Így se kuka, de nem is jön át. Messzebb van ez az évzenétől, mint István a király István a királytól.      

Nem akarom tudni. Nem akarom tudni. És nem akarom tudni. 1 percnél inkább otthagytam, elváltak útjaink. Ti azonban nézzétek, biztos szép, csak aki a filmet is látni akarja, nem hazavágni az élményt, emiatt, az maradjon ki most ebből a körből inkább. Fura, hogy pont ezt mondom, meg én mondom, meg bw moziról mondom, de hát majd majd majd, megéri várni rá, találkozzunk a filmben, ha megjelenik akkor. Viszlát hát Dhuaan, bár szeretlek, mint zenét. Soha nem mondd, hogy viszlát...

A Zanjeer megint az a film, ami bármilyen és bármennyi vállalhatatlan promót le tudna tolni a torkomon, mert már nem érdekel, látni kell, ez fakt.

Meg erre jöttem rá most, hogy vannak ilyenek. Hiszen mindig csak arról beszélünk, hogy a dalbetétek így meg úgy fontosak, eladják az egészet tokkal vonóval. De van ez így se. Amikor pont az ellenkezője történik ennek, mint ami itt a Zanjeernál. Hogy beesik egy Pinky, ami abszolút mélypont volt itt, és még az se tud eltántorítani a céltól.

Szerencsére, a Lamha Tera Mera már egy jobb kiadás. A soundtrack élharcosa, elitdarabja ő (Mumbai Ke Hero a favorit továbbra is), amit most vizuálisan sem sikerült tönkrevágni. Bár hozzá kell tenni, hogy Priyanka overacting mérője azért kiakad, de ha elsül a fegyver, már neki se olyan nagy a mellénye. Amúgy jól néznek ki egymás mellett, egymásnak. RCT király, a dal is kellemes, tgif.    

Ez az agyontáncolt, jól koreografált, színes-szagos wannabe item number kezdésnek meg is teszi. Ha már a trailert úgy elszúrták a Besharamnal.

Szóval, az azt követő csalódást Ranbiréknak el kell feledtetni, és erre kiváló eszközök a dal, betét, promók. Lehet törleszteni, reményt csiholni, hitet pumpálni, kádba lyukat vágni, meg egyáltalán felállni onnan a padlóról (KO), ahova került a Besharam. Vagy ahol és ahogy kezdte ezt az egész marketingfolyamot. Ez tényleg szégyentelen. Ranbirra nézve is, aki nem ilyen filmekhez van hozzászokva, meg mi se.

De mondom, a Love Ki Ghantival már kettesbe kapcsolnak, és úgy tűnik, hogy Lalit Pandit és az ő zenéi jelenthetnek gyógyírt a kezdeti bajokra. Meg ott van a helyszín Delhi, a koreofelelős Papu Mallu is, akik mind-mind kitettek magukért itt, ebben a dalbetét promóban.

Harmadszorra már egészen meg is szerettem. És tudjátok mit, pont az tetszik benne, hogy valahogy a régi időket hozza vissza. Olyan hangulata van az egésznek. Fűszeres, ízes, Lalit Panditnak köszönni. De látottakban se szenvedünk hiányt.

Rendben van. Folytatás innen akkor, remélem tovább feljebb.