calacitra

Azt mondja: visszatértem. Én meg kérdem: honnan? Na Indiába feltehetőleg ezért se szeretnének. Hiszen utánnézve az énekesnek, Altaf Raja mögött komoly énekes pályafutás meg múlt van, szóval oké csöndben is maradok. Jóllehet az izgat a legkevésbé most, hogy mit csinált eddig meg hogy ki ő, sokkal inkább az, amit Amittól hallok, a legmaibb Ghanchakkar dalban, és dalbetétben. Egy biztos, ez se hétköznapi bw muzsika, nem ment szomszédba kérni segítséget hogyan zenélnek ők, helyette megint hozott valami fineszt a desiségbe. Miközbe azért megmaradt annak is lenni. Not bad, bár valahogy nem lett az enyém. Viszont Emraan Hashmit ebben a pizsamában (?) így elég vicces látni. Éljen a gyereknap!   

Megfordult már egyszer a fülemben a - RVV - soundtrack első hallgatásakor, de akkor valahogy valamiért nem szólt olyan jól, vagy ilyen jól, mint ahogy most lement és danszoltam rá, plébekeltem a szomszédnak picit, hello.

Lehet, sőt biztos, hogy a Hip Hop Pammit (is ez) a dalbetét emeli ki, helyezi egy másik következő szintre, meg pluszt ad neki. Persze a jó koreoval, egy csipetnyi PrabhuDevaval, meg érdekes, szerethető, kiváló táncos színészekkel simán korrumpálható vagyok, tudják ezt jól ott is bwban. Favolnom is kell, nincs mese, kidz. 

De persze a daltól se akarom nagyon elvenni az érdemet. Hiszen van benne valami catchység, amitől nem lesz közömbös, érdektelen, vagy unalmas sokadszorra sem. Sőt, éppen hogy ellenkezőleg, hiszen minél többet jön vissza, annál inkább megmarad, lecsücsül, lehorgonyoz, hogy ne felejtsd el, go desi cool. 

Nézem Neha Sharmat, nézem a környzetet, a nagy csinnadrattára figyelek, a kolorizáltság majd kiszúrja jól a szemem, közbe pedig megy valami a háttérben, valami zene, egy ismerős hanggal (Mika), de igazából olyan, mintha nem is szólna. Egyik fülemen be, másikon ki. Elég is volt belőle, ennyi, egyszer és nem többször.

A zenei rendezők meg, a Sharib & Toshi ezt, és az egész YPD2 filmzenei korongot se teszik majd a legjobbak közé, asztalára. Egyedül a címzene pattog, még forogpörög, tartja a hátát, csinálja a showt, menti a menthetetlent, a YPDbecsületbeli ügyet,  a többiek viszont már csak ilyenek lettek, elég gyászosak.  

Szomorú vagyok. Ram Sampath se a régi. Ahogy körbedicsértem, rajongtam a title song kapcsán, azt hittem évzenekiller tételekkel, többel érkezik majd a Fukrey korong, rettegj bw meg többi zenegyáros. Hát de nem. Közel sem, lett igazam nekem. Mert az a helyzet, hogy a címzenén kívül első fülre alig találtam még egy hasonlót hozzá képes, ami legalább annyira nagyot szól, és fun, és fiatalos, és igazi ramsampathos. Persze nem kell krokodilkönnyezni, bedepizni, azért nem felejtett el zenét szerezni Ram. Jobb, mint az átlag, csak magához képest lett kevéske vagy amit vártam tőle. Az Ambarsariya se tartozik az igazán hangos tökéletes elithez, de ezzel a dalbetéttel azért már majdnem szeretnivaló lett. Fuk fuk fukrey.     

Áááh, ezt megint jobb nézni, mint hallgatni. Pedig Mohit Chauhan az Mohit Chauhan, nem is rajta megy el ez a Shortcut Romeo filmzene. Himesh Reshammiya az egész elkövetője. Úgynevezett zenefelelős, aki mintha mindig egy 'hangyafasznyival' marad el a tapstól, a dicsőségtől, a megérdemelt sikertől. Mert ebben a dalban is benne van a potenciál, hogy nagy legyen, nagyobb ennél, de valahol elveszik útközbe, elveszít engem, mint egy valakit, aki szeretne jó bw zenéket kapni tőle, azt várja, hátha.

A Khali Salam Dua se kukába vele való-fajta, csak átlagos, szürke, rutinmunka, aminél kezdem azt hinni, hogy a zenei rendezőnk nem is tud varázslatosabbat, slágeresebbet, élvezhetőbbet. Remélem a továbbiakban azért segít, hogy megváltozzon a véleményem erről, egyúttal róla.