Nézem Neha Sharmat, nézem a környzetet, a nagy csinnadrattára figyelek, a kolorizáltság majd kiszúrja jól a szemem, közbe pedig megy valami a háttérben, valami zene, egy ismerős hanggal (Mika), de igazából olyan, mintha nem is szólna. Egyik fülemen be, másikon ki. Elég is volt belőle, ennyi, egyszer és nem többször.

A zenei rendezők meg, a Sharib & Toshi ezt, és az egész YPD2 filmzenei korongot se teszik majd a legjobbak közé, asztalára. Egyedül a címzene pattog, még forogpörög, tartja a hátát, csinálja a showt, menti a menthetetlent, a YPDbecsületbeli ügyet,  a többiek viszont már csak ilyenek lettek, elég gyászosak.