calacitra

Ez itt és most a reklám helye. Nézzétek, meg vegyétek.

Unalmas és lassú - írják ezt sokan a pár napja vetített Looterara. Ami már csak azért is vicces, hiszen tudjuk, hogy az indiai aktív közönség tényleg nem ehhez, az ilyen fajta romantikushoz van hozzászokva, így érthető miért mondják azt amit. Nyilván az se elképzelhetetlen, hogy ebben az esetben igazuk van, és fején találták a szöget.

Viszont egyúttal azt sem szabad és lehet elfelejteni, hogy Vikramaditya Motwane, a rendező korábbi munkája az Udaan se volt szélsebes, és történetgazdag, és maszalakistestvér, mégis egy örökzöld, egy klasszikus lett belőle, amire szívesen lehet emlékezni, és újra elővenni akármikor. Meg aztán várható volt, hogy itt sem fog kapkodni, hanem megint egy egyedi, egy unikum képkocka-néznivalóval áll elő. Pontosan olyannal, amilyen az Udaan volt, és amilyennek lefestik azért a Looterat is néhányan. Várjuk nagyon nagy szeretettel.       

Néha olyan kevés tud lenni ez a 24 óra egy napra lebontva. Mert ha az ember nem időmilliomos, akkor lehet 23 is az, mert annyira mindegy már, nem marad ideje semmire. Ez most csak azért jutott eszembe, mert még a korábbi Issaq dalpromónál tettem egy olyan kijelentést, hogy ott akkor és azonnal magamévá teszem a Sachinn Gupta, a Sachin-Jigar és Krsna nevekkel fémjelzett soundtracket, ami persze akkor és azóta se történt meg. De hát ilyen ez a bwpopszakma.

Ami pedig az Enne Unnet illeti. Krsna különszerzeménye a filmzenei-összesből, és Holi-dal. Nem himnusz, mert azt Pritam Balam Pichkarija érdemelte ki teljes joggal ebben az évben, de azért nyugodtan egy lapon elmlíthető vele. Fülbarát, egészen megszerettem, és ha addig élek is, de ezek után mindenképpen sort, napot, egy röpke fél órát fogok keríteni valahonnan, az életemből, hogy tényleg közelebbről is megismerjem ezeket az Issaq dalokat. Ha nem teszem, elfelejtem, elnapolom, nyugodtan szóljatok rám.     

Azért azt már most elkönyvelhetjük, hogy ma sem volt érdemes felkelni. Komolyan. Sehol egy Yeh Jawaani Hai Deewani dévédé kiadás. Leírom megint: sehol. Hát nagyon szomorú dolgok ezek. Mert eléggé vágom már a centit, számolom vissza a napokat a megjelenésig. Jóllehet tudom legbelül, hogy inkább csak a hó végén, a következő elején lehet majd számítani rá, akkor fog beesni, és felkerülni a polcokra. Viszont legalább a dal(os/táncos)betéteket megkapjuk, amiket jó is nézni is, meg nem is akarom nagyon. Legyen csak meglepetés. Persze könnyű ezt mondani. A Kabira is végigment, hiába tapadtam a pausera, hogy most majd most, meg most állítom le, de nem voltam képes megtenni és rányomni, hogy elég volt, elég volt belőle. Oh nem, megnéztem magamnak jól még az egyszer. 

Ha már itt tartunk, akkor mondjuk is el, hogy az OUATIM folytatásának nem csak és kizárólag a bemutatóját tolták el egy héttel később (a CE miatt), hanem még címe is megváltozott, a régit lecseréltek egy újra. Ami annyit tesz, hogy a Once Upon a Time in Mumbaai Again helyett a mozipénztáraknál, kasszáknál a Once Upon A Time in Mumbaai Dobarara lehet majd jegyet váltani a közönségnek. Izé, khm, ne is kérdezzétek. Elég szokatlan event ez. Egy hónappal a premier előtt erre miért is volt szükség Ekta Kapoor, what the hell? Nagyon izzadságszagú és tök feleslegesnek is érzem.  

De van itt más is, ami nem kerek. Az pedig a zene. Oké, kettőből még nem ítélkezünk, megvárjuk a többit is. Viszont ez eddig nagyon antipritam. Rá se lehet ismerni, quawali ide classic stlye oda. Egyszerűen kevés, mint volton a józan ember. Imran Khan meg azóta is a fejét veri a falba, hogy erre a szerepre igent mondott.