calacitra

Shah Rukh Khan megmondja. És ha valaki, na ő aztán csak tudja mitől. Érdemes is hallgatni rá, releváns a témában. A színész a Chennai Expresst hozza most alapul, meg öt tippet ad mellé jótanácsba, hogy jegyezzük fel, mert az még jól jöhet bármikor.

Ezt kihagyni, nononono. Én gyorsan vettem is egy üres lapot, és megfogadom valamennyit, amennyi(re) csak tőlem telik. És amennyire komolyan lehet venni egyáltalán ezt a hét percet. Mert alapjáraton fun az egész, konstans dobáltam tőle a szmájlikat.

Még ilyen ígykészültnek is simán megteszi, sok behind the szkéna van benne.

Az Srk-Dee jodi meg félelmetes, hogy milyen jól mutat. Akár on, akár offscreen. Pont ma olvastam egy cikket ezzel kapcsolatosan, ahol az volt a főfőfőkérdés, hogy vajon megismétlődik az a fajta medzsik, ami az Om Shant Om-ban megvolt közöttük, és amiért annyira lehet szeretni azt a mozit. Háát, nehéz ügy. Csak remélni tudom, hogy igen lesz a válasz, és a Chennai Express velük, miattuk (is) fog örökzöld lenni, és hasonló magasságokat elérni, mint azt az OSO teszi, és tette a mai napig.

A legjobb jelenet: 5:09. Nekem ez azóta se sikerül. Pedig baromira menő.              

Az őszintét megmondva nem ez a legévzenébb a Chennai Express albumról. De azért így se kell szégyenkeznie, mert szép darab, egyáltalán de nem húzza le az albumot, sőt, kifejezetten jót tesz neki azzal, hogy ez pofonegyszerű, minden modorosságtól mentes, nem mint a többi olykor.

Amiknél néha úgy érezni, hogy túl vannak spilázva, mert a Vishal-Shekhar is nagyot akart robbantani, hozni valamit, olyat, picit mást, mint eddig. Meg hát a nyomás is ott volt a kezeken, SRK filmről lévén szó és ez érezhetővé is válik.

Ettől eltekintve, ha nem mondtam volna még, a soundtrack fülbarát, a tavalyi AR Rahmani JTHJ-hoz képest sokkal több dallamtapadás-gyanús trekk bújik meg rajta. És én ezek közé sorolom ezt, a Kashmir Main Tu Kanyakumarit is. Hogy miért? Mert kapós. Hogy milyen?

A fogékony hangulata, a plébek énekesek tökéletes párosa, a desivarázsa olyan plusz, ami jól jön a mindennapokban. Van kisugárzása, kellemes, és lehet táncolni rá, a dalszövege is releváns, a Fifty-fifty har situationt pl. úgy megjegyztem, hogy nem is akartam.

A videóról meg még inkább felesleges sorokat koptatni. Abban tényleg nincs hiba. Működik nagyon. Egyszerűen nézeti magát. Még ilyet. Most már komolyan várom a következő dalbetét promót. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy a címzenét a végére tartogatják, mégis puskapor és chartbuster szagú.             

YOYO!

És gondolom nem is kell mondani, mit jelent ez a négy betű. Mindenki tudja, hogy ez csak az indiai rapper Honey Singh lehet, senki más.

Aki a saját dalain kívül most már nem csak, hogy részesévé válik egy-két bw filmzenének (beleszövegel, ha úgy esik), hanem ott tartunk már, hogy kérem szépen ő maga írja (sokadmagával) meg énekli meg szerzi hozzá, a filmhez zenéket.

A most következő darab, a Kudi Tu Butter névre hallgató dal - a Bajatey Raho filmből - pont egy ilyen. Mert ha Honey nem lenne, ez a zeneszám se lenne. Miatta készült, készülhetett el egyáltalán.

És bár olvasom, hogy egyesek szerint uncsi, nuku party hard, de nekem egészen bejön. Jóllehet a Brown Rang sem volt táncparkettgyilkos fajta, mégis az a nagy kedvencem mindyoyoközül, nem a bulitrekkek. Szóval, akinek az bejött, annak ez is be fog.  Tetszikelem. 

Mint Rockynak az Eye of the tiger. Csak annyi pici különbséggel, hogy ez bw, a Bhaag Milkha Bhaag filmből való, amit ROM készít, Farhannal és nem Stalloneval, a zenét pedig a SEL szerzi. Premier két nap múlva, mindenki várja? Mindenki várja. Big B-re meg lehet irigykedni mert már látta sokadmagával.  

Akkor Sachin-Jigar évzenékben gazdag 2013-at. A zeneszerző páros ugyanis kezdi nagyon érezni ezt a dalkészítési dolgot, és el is kapták a fonalat.

Egyre több felkérést kapnak, de ami annál fontosabb a végeredmények is jönnek, amik jól szólnak, fülbarátok. Jóllehet díjakra nem elegek, meg amúgyse ők indulnak ott, az mások hazája, de ha így folytatják lassan-lassan odakerülnek valamelyikre, meg a színpadra, hogy elértek valami igazán nagyot. Persze a díjak túlértékeltek, én azok nélkül is bizton merem állítani, hogy velük még találkozni fogunk sokat és sokszor majd a közeli és távoli jövőben.

Addig itt egy refenciaanyag, dallamos kontent a Prabhu Deva-féle Ramaiya Vasta Vaiyahoz. Ami hamarosan a mozikba is beköltözik. Sálálálá-