calacitra

Ha filmes blogot írtok, vagy fogtok, akkor itt egy jótanács, legyetek elfogulatlanok, rajongjatok, mert ellenkező esetben juthattok el oda, ahova én a Chennai Express legújabb dalbetét promójának nézése/hallgatása közben, hogy mást mond a szívem, és mást az eszem, ami azért nagyon nincs rendben.

Egyrészt vallom, hogy ez talán az egyik leggyengébb láncszem a soundtracken, a Vishal-Shekhartól. Hiába is énekli Srk ide vagy oda, ez kevés, - mint magyar klubcsapat az EL-ben. De ha mégis valami romantikusra vágyakoznál (szomorú vs boldog), vagy ilyet akarsz arról a korongról mutatni a barátnődnek, akkor a te helyed ott van, ahol Titli, nem pedig a Tera Rastaa Chhodoon Na. Az jobb döntés, a Titli jobban teljesít. Nem utolsó sorban még a dalbetétje is királyabb.

De hiába tudom, hogy ez nagy helyzet, ez van, akkor is szívecskéket, több tucatot posztolnék ki most, akkor, amikor csak azt látom, hogy feketefeketébe #000000 öltözve az ősz hajnalán, a falevelek szakadatlan potyogása közben Dee és Srk táncolnak (1:25-27 BEST), OSO dejavut varázsolnak a képernyőre, amit nem lehet már se magyar, se india szavakkal leírni. Látni kell. Elolvadok. 

Egyébként meg nem tudom észrevettétek-e, de mindjárt itt augusztus 9. Pedig mintha csak tegnap láttam volna először a trailert. Hogy megy az idő...     

Ahogy Akshay Kumar leveszi a napszemüvegét, nekem abból kell több még és még. A dal meg nem rossz, ahhoz képest, hogy a OUATIMD soundtrackről való, ahol tényleg nagyítóval kell keresni a évzenéket. Talán ez is a legjobb mindközül, de nehéz szülés, mert annyira egy húron pendülnek, hogy ember legyen talpán, aki azokból választani tud egyet is, ami for, előtte, felette van a többieknek. Én tippre a Chugliyaant jelölném, de egyelőre csak, annyira azért nem hoz lázba, nem ettől van melegem, azt az időjárás teszi.  

Első fülre nagyon nem voltunk egy hullámhosszon. De másodikra sem. Pedig szeretném szeretni, főként Shahid miatt, aki nagyon akarta ezt a mozit, vagy inkább azt az irányvonalat, műfajúságot, amit képvisel a Phata Poster Nikla Hero. Azok után ugye, hogy konkrétan elege meg herótja lett a romantikus filmekből. Ezért gondolt egy nagyot, és váltott maszálára, hogy majd ezt kajálni fogja a nép.

Írtam a trailernél, hogy nem szembarát, amit látunk, ahogy éppen nagyszájú wannabe chulbul pandeyt és rendőrt alakít. De másrészről persze örülni kell neki, hogy újra itt van, mint a nagycsapat, hiszen hozzátartozik a mai bwhoz, nélküle szegényebb lenne az indiai színész-társadalom. Szóval szumma love/hate kapcsolat a mienk, az enyém meg a PPNH-é. Mikor ezt néztem, akkor se tudtam eldönteni, most sírjak vagy nevessek, hogy ez most jó vagy nemigen.

Pozítivum az Ileana D' Cruz. Meg az egész környezet, a helyszín megkapó. Érdekes, picit unikumszagú, ami talán kiemelheti a többi közül. Már ha maga a dal erre nem éppen predesztinálja. És csak arra tudok gondolni, hogy Pritamot is megviseli a meleg, biztosan. Mert ettől nem lesznek álmatlan éjszakaim, hogy nem tudom letenni. Talán a folytatásra jöhet valami nagyobb durranás. 

Még ez az erősen felejthető Prague dalbetét se tudja elvenni a kedvem, ugyanis még ma enyém lesz a soundtrackje. Mostanában jelent meg valamikor, csomó trekkel a fedélzeten, ami csak arra vár, hogy közelebbről is jól meghallgathassuk maguknak. Úgy legyen. Egy évzene gaynús zenéje már van, tudjátok, erről a korongról való a hiperszuper Botal Khol, ájájó, szóval nem indul a nulláról, és előfordulhat, hogy még több ilyen ismeretlen nagyot karcoló, szóló gyöngyszem is akad a filmzenéi között. Persze nem vagyunk elfogultak és telhetetlenek, kezdésnek ez is megteszi. 

Ott hagytuk abba a Shuddh Desi Romancet még a trailer bevizsgálásánál, hogy csak akkor fog és tud majd igazán lekenyerezni magának, ha előáll valamivel, mit tudom én jó dalokkal, mert akkor még az övé lehetek, és elhiszem azt neki, hogy tényleg jó moziról van és lesz szó, csak legfeljebb az előzetes ment félre egy csöppet. Folyt.köv.

.

. 

Itt vagyunk. Ez már a jelen. És mintha olvasnának minket (ideje félni), vagy nem tudom, de a Sachin-Jigar nem alszik továbbra se, és komolyan számolni kell velük az idén. A Pritam, az AR Rahman, meg az Amit Trivedi pedig monnyon le. Mert ha őket együtt, stílus miegymás összegyurmáznám most, akkor kapnék olyat, olyan ízeket, mint amilyet az SDR legelső dalbetét promója, a Tere Mere Beech Mein kínál. És mégse egészen. Mert ez valami más. Azokhoz nem hasonlítható. De így szuper.

Welcome to egy falatnyi hindi broadway előszobájában, Sundhi és Mohit duójától. Legalábbis a refrén része engem arra emlékeztet, de lehet nagyon messze vagyok a valóságtól, az igazságtól és vaksötétbe tapogatozom, amikor ezt mondom. Vagy lehet a betét az oka ennek, ami összepókhálózta a gondolataimat, mert annyira jópofa a videó is, Sushant és Parineeti jodi, hogy akarva-akaratlanul belédmászik, és nem tudsz szabadulni tőle egyhamar. Bájos, és talán ez is a legjobb szó rá. Mellette azért bolondos is tud lenni: 1:49.

Szumma. Mindenképpen az utóbbi idők egyik legversenyképesebb, unkonvencionálisabb, desibb, leghangulatosabb dalbetétje ez. Kihagyni kihagyhatatlan.