calacitra

Pritam évet kezd. Bw elpunjabáskodik. Harry meg nem Bhramchari.

A Shaadi Ke Side Effects első dala nem robbantott bankot. Valahogy a trailerben jobban is szólt, picit túl lájtos, Pritamtól nem ilyenhez vagyunk már hozzászokva. És ha meg onnan vesszük, hogy punjab keveredik a dábszteppel, akkor annak nagyobb lángja kellene, hogy legyen. Erre a füstje maradt meg. Miközben nem rémes, és borzadály a köbön. Szerethetőség, helyenként már elhiszem, hogy ez adja, de annyira mégse, hogy hívna a táncparkettre magához közel. Pedig az előzetes és a poszterek nagyon magasra tették a lécet.   

Na ezt már szeretem. A Hasee Toh Phasee megérkezett. Vagy inkább elindult, ideje is volt. Főleg azok után, hogy eddig még aludta a nem létező téltábornok álmát, ténfergett egy sort olyan trailerekkel meg dalbetét promókkal, amik semmire sem voltak nagy használhatóak, és vállalhatóak is csak-csak, éppen hogy elmentek. Viszont ez az Ishq Bulaava már mintha egy más világ lenne, egy másik filmből való, ami szó szerint hív magához. 

Hétköznapi zene is lehetne, arra is jó, de igazán tipikusan egynapi, vasárnapi muzsika. Mondom is miért. Nincs más teendő, mint szépen, okosan, ügyesen elfáradni a veretésekkel és zúsásokkal teli éjszakába, és ott abban elfáradni, mert holnapra ebből kis szerencsével és ezzel a dallal karöltve együtt semmit sem fogunk érezni már. A másnaposság legjobb vény nélküli gyógyszere, de egyben az ellazulás (chill) kortárs indiai himnusza, amit hallva az ég világon az ég világot már az ég világ se érdekli. Pantent. Szép volt. 

A Vishal-Shekharnak meg többet kéne olvasni minket, hiszen mi már mikor megírtuk, hogy Sanam Puri nem egy x faktor kaliber énekes, hanem a jövőé. Tud valamit, ért ahhoz nagyon. Énekelni.    

Véletlenek már pedig nincsenek. A történelem meg ismétli önmagát. Ugyanis Gaurav Dagaonkar nem volt rest egy újabb Soniye 'krakent' elengedni bwra, ránk, mert fel vagyunk rá készülve szerinte. Nem volt elég, az két éve, biztos elfelejtettük, talán nem emlékszünk arra, de minket nem lehet megvezetni (vissza, kereshetőek, vagyunk). És ha egyszer bejött, majd másodszor is fog. A baj csak az, hogy ez nem így van. Nem így lett.

A legújabb, Heartless filmhez szerzett KK által előadott nyomába se ér a korábbinak. Persze ettől még illdomos szemeket szegezni a zenei rendezőre, aki ritkán bújik elő a barlangjából (aka kap felkérést), de akkor azért mindig megmutatja mi és ki lakozik benne. A Bass Tu Hi, vagy a Kaafirana is jól példázza, hogy akad még ott potenicál, ahonnan ezek jöttek. És végülis a Heartless korongot is eladta két dal után, nekem legalábbis. Meghozta a kedvem.  

Veszélyes foglalkozás ez a bw zeneszakma. Mert pl. a csilliónyi 'maahi ve' kezdetű, című dalok után ember legyen a talpán aki aztán mégis ilyet költ 2014-ben, csak azért is. AR Rahmant viszont nem abból a fából faragták, aki berezelne ettől, meg a szövegírót se kell félteni, így a Highway megkapta a maga Maahi Vejet és nem maradtunk e nélkül idén se. De tényleg ez legyen a legkisebb bajunk. És ez az is.

Pedig a jodi továbbra is vegyes érzelmeket táplál. Akár a korkülönbség, akár a színészek múltja miatt. Amellett, hogy Randeepért odavagyok, komolyan, de ez homokszem lehet a gépezetben, mégis Imtiaz Ali Imtiaz Ali, ha nem ismernénk.

Magáról a dalról meg annyit, hogy ha ez nem lenne, akkor a Highway se lenne -nyilatkozta a rendező úr. És most törhetem is a fejem egy darabig, hogy melyik lenne a rosszabb verzió, szerencsére viszont van egyik, van másik is. És jelen esetben mindkettőnek örülni lehet.

AR Rahmannak meg lehet jót tesz, hogy újra Imtiazzal dolgozhatott. Valahogy magára talált a maestro. Irány fel fel és fel. És a vicces az, hogy a dal is valami hasonló szárnyakat ad, amíg hallgatom. Biztos nem erről szól, de régen szólt ennyire jól egy AR Rahman egy AR Rahman muzsikában. Medzsik kérem szépen.

Amikor kitalálták azt a kifejezést, hogy ismeretlenül nagyot szóló, az nem emiatt lehetett, de azért nyugodtan vehetjük egy kalap alá ezzel a dallal. Mert Amit Trivedi bár a szokások rabja, valahogy ismétli már önmagát, és ez a Queen filmzenei is olyan egyszerű, mint egy trafikot kirabolni, de azért még képes így is, ezzel együtt a kedvünkben járni újra és megint a zenei rendezőnk. Akár hiszünk a fülünknek, akár nem, megcsinálja. Énekelni pedig énekelhet, szeressük. Az még pikánsabbá teszi a számomra a dalait, sokkal közelebb hozza, mert mégis ő szerezte, az ő sorai meg minden. Ez pedig már, ha jól számolom, a második Queen dal a sorban, amiben nincs hiba.