calacitra

Azt hogy ti nem értitek, még oké, de az, hogy már én se, az valahol megmagyarázhatatlan. Legalábbis az a része, hogy tavaly AR Rahman muzsika nélkül maradt a legjobb bw dalok 20-as mezőnye, miközben a Raanjhanaa nem szűkölködött jó dalokban, és mégis oda jutottunk. Valahol tehát megérkezett, visszatért a medzsik a zsenitől, de ha választás elé kényszerültem, már alulmaradt a többiekkel szemben. Viszont nincs idő ezen sírni, sokat, mert ez már 2014. Annak a zenéje, a Highwayből, Imtiaz Ali új filmjéből. A Patakha Guddi a Nooran tesók vezérletével, és AR Rahman gatyáját felkötve próbálja nekünk a Rockstart megidézni, és felidézni bennünk, amikor még tudta, mi az a zenekészítés bw módra. És nem is teszi ezt rosszul. Már nem mondok semmit, nem visz el az első fülszerelem. De azért arról gyorsan emlékezzünk meg itt, hogy hallgatni kötelező.   

Bocsi Sohail Sen meg Gunday, de az előző dalbetét sokkal impresszívebb volt. Oké ez priyankachoprasabb, színesebb, vegyesebb, gazdagabb minden széppel és jóval ellátva, de se hogy se de nem elég, hogy egy Jashn e Ishiqa legyen belőle. Vagy azt a hatást, élményt hozza el ide most nekünk, újra, másodszorra. Ettől még nem tettem le a filmről, csak az agarakból visszavettem, meg a hypeból, hogy legközelebb már legyen miért örömködni.

Ne legyen igazam, de továbbra sem látom ennek a filmnek a helyét. Félő, hogy bele fog süllyedni a középszerbe, átlagos lesz, meg egy tucat. Amivel talán nem is lenne baj, mert sokaknak ez is elég, viszont talán ebben az esetben egy ilyen színészgárdával, akik törnének fel, mint a talajvíz, ez annyira mégse magától értetődő. A színészek se biztos, hogy jó döntést hoztak, amikor igent mondtak erre, a Hasee Toh Phaseera. Hát még a Vishal-Shehkar, akik valahogy nem kapták el a fontalat, még most se, másodjára se. Azért reméljük a legjobbakat a folytatásra.

Aj de nehéz elengedni 2013 kezét. Legalábbis bw zeneügyileg. Kell egy kis idő még, pár nap, amíg arról-erre rászokok. Addig viszont egy percig se bánom, hogy későn érő vagyok, a múlt megszállottja, addig, amíg az ilyen DJ Shadow mashupok vesznek körül. Jó is lett. Teljes maszáláság, van benne party, dráma, romantika-szekció, és mégse hullik darabjaira, vagy lenne a megszakítás miatt rossz érzésünk. De hát ezért bw. Ők értenek hozzá. Meg Dj Shadow is, aki a tuctuc elemekkel együtt is ezt a fasza mashupot hozta le közénk. Olyat, amiért lehet szeretni 2013-at, ugye Kiran Kamath!

Csak egy hajszálon múlt. Mert amikor már majdnem a Jai Ho legújabb és legérdektelenebb dalbetétjére váltott volna a kontentáradat következő posztfejezete, akkor Amit Trivedi kettőezertizenégyesített Sadi Galija (hasonló, eskűvös, és kanganaranautos) a semmiből felbukkanva, a mellékvágányon, a surranópályán beelőzte. És itt is van, itt találta magát, voálá.

Még szerencse, mert amúgy se jutott volna eszembe semmi arról, míg erről, a London Thumakdaról annál több. Amit már hallgatni is fülgyönyör. Amúgy a Queen c. film egyik betétdala, bár sokat nem nagyon foglalkoztunk vele eddig. Viszont az, hogy Amit Trivedi igen, az már egy felkérés meg felhívás a keringőre, hogy aztán mi sem maradjunk ki belőle.

És habár a zenei rendező le se tagadhatná, hogy köze van ehhez a dalhoz, attól még ez egy jó kiadós indiai wedding song. Amire szívesen lehetne is ropni. Fogják is azt hiszem. Teljesen joggal. Még nekem is esküvőhangulatom lett tőle. Ide is nekem a mennyasszonyt, meg a Sadi Galit és ezt mellé, aztán holtodiglan-holtomiglan evör.