calacitra

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. És ez mindjárt meg is magyarázza, hogy 2014 első romantikusromantikus mozijának, a Karle Pyar Karlenak a címadó dala, ami csiliónyi sebből vérzik, hogy kaphatott helyet itt az oldalon, a minőségi bw posztok között. Mert olyan rossz, hogy már rossz. Mégis a szívem most szemet huny felette. Amúgy egyszerhasználatos, még az öreg rókáknak is fel vagyon adva a lecke általa, hogy ezmiez. 

Ha van valaki, akkor az Imtiaz Ali. Amit ez a trailer is jól példáz. Oly annyira, hogy megjött a kedvem a többi régi eddigi filmjeihez, azokat most elővenni és ledarálni újra. Mert zseni a pali. Elég csak a legutóbbi filmjére rámenni, ott volt a Rockstar. Vagy a Jab We Met, vagyvagyvagy, de talán ha ezt kettőt nézzük, és mossuk össze kaphatjuk meg ezt a Highwayt. Előbbi roadmovie jellegéből fakadóan emlékeztet arra, utóbbi pedig há' persze, hogy a zenei maestro, AR Rahman miatt jön elő. És egyik film sem volt csúnya az említettek közül, szóval legyen hype, meg legyek elfogult, több mint ígéretes egy szokatlan utazásra van kilátás a közeli jövőben, úgy február végén. 

A történet szerint Randeep Hooda és csapata elrabolják Alia Bhatott, és addig el nem engedik, amíg ugye pénzt nem kapnak érte, vagy akármit. Rejtegetik fél Indián keresztül, miközben különlegesebbnél különbözőbb helyszínekre kalauzolnak el minket a Highway és emberrablói. Már ez megér egy külön misét. Az meg pláne, hogy a fiatal lány a látottak alapján még élvezi is a rabságot. Így kezdődik már a trailer is. És csak azt várja, hogy soha ne legyen vége. Amiből aztán fura helyzetek születnek, meg valami szerelemféle is, közte és Randeep között. Imtiaz azért ebben is nagy mester. 

Igazából talán csak egy banánhéjon csúszhat el a film. De nem is nálam elsősorban, hiszen vevő vagyok rá, hanem az ottani aktív közönségnél, és a kasszáknál. Ez pedig, hogy sztártalan egy film lett a Highway. Ergó se Randeep Hooda, se Alia Bhatt nem számít akkora névnek, hogy az tömegeket mozgasson meg. Tehát A kategóriás színész kihúzva. Anno még szó volt róla, hogy Ranbir Kapoort szerette volna Imtiaz ide is, de az nem jött össze. Annyira nem sajnáljuk, mert Randeep is kiváló színész, csak nyilván mégse Kapoor, hogy abból kasszasiker legyen 3 nap alatt meg 100 core. De mondom ne legyen most  se igazam.

Így marad egy jó rendező, egy jó zenei rendező, akiknek a neve, azért mégis mond valamit. Bár akár sikeres lesz, akár nem, és akámilyenek lesznek a színészek, ez bizony kötelező képkocka látnivaló jóság, addig meg pótoljuk, újrázzuk az elmúlt év Imtiaz Ali filmjeit szépen okosan ügyesen, csak ráhangolódás képpen meg mert csak.  

A teasernél még úgy voltam vele, hogy hátha, meg na majd most és Salman is back. De nem.

Bár oké, azt is butaság lenne kikiáltani, hogy a Jai Ho trailer az valami eszeveszettül rossz lenne, egyszerűen csak arról van szó, hogy pont annyit ad, amennyit kell, semmi többet, senki többet másodszor. És sajnos félő, hogy ez a filmre is átragad. Az se ad majd ennél többet. 

Persze tipikus salmankhanos, amivel semmi baj nincs. De láttuk, hogy egy sztár még nem minden, ahhoz kell még pl. egy rendező is, ami egyelőre számomra leggyengébb láncszemnek tűnik az egész Jai Ho gépezetben. Sry, de nekem tesó ne csináljon már filmet. Aztán lehet jól jönnek ki majd belőle, és nekem kell majd magyarázkodnom utóbb. Végülis egy trailer még nem a film.  

De miközben néztem, mégis, egyáltalán nem éreztem azt, hogy ide nekem az oroszlánt, azonnal, még akkor se, ha tudom, Salman miatt ez akár több lehet a szokásos dél-indiai feldolgozások zömétől. És ha jobban belegondolok, legutoljára talán az Ek Tha Tiger előzetese fogott meg, Salmantól. Azóta meg valahogy nem találtuk egymás számításait, beleértve a mostanit.

A Jai Ho kicsit bé, nagyon akció, ahol dzséj rendet tesz és megállítja azt, akit, vagy amit kell. Műfajilag maszálának mondanánk, de valahogy a könnyedebb műfaj képkocka képviselői nem igen vonultak fel eddig, amiből arra következtetünk, amit már a teasernél is felvezettünk, hogy a nép embere nem fog viccet csinálni a problémákból, azok megoldásaiból, mint ahogyan a Dabanggban tette, hanem komolyan veszi, még ha nem is fullra, mert akkor Filmfare lady nem gyűn majd érte. Bár azzal se jönne. De hát nem is ezért szeretjük Salman filmjeit.

Szumma, azért többet vártunk egy év után Salmantól, viszont még filmzenékkel javíthat. Bár igazán, azok nélkül se nagyon tudnék ellenállni ennek a Jai Honak, bármennyire is sok minden ellene szól. Mégis.  

Már úton vannak. Már úton vagyok. A célállomás február 21. A cím Highway. Aki vezet Randeep Hooda, aki rendez Imtiaz Ali, aki pedig csak belecsöppent ebbe az egészbe Alia Bhatt.  

Posztereket meg raknám. Ki a falra. 

Love goes cuckin frazy!

Ha tanítanák, hogy egy híres tesó árnyékából hogyan célszerű kitörni, akkor Parineeti Chopra tananyag lehetne. Mert neki igen lehet hozzá valami érzéke, ha képes fennmaradni, köztudatban így, vagy filmeket csinálni úgy. Még akkor is, ha bw bw, és tudjuk jól, hogy a kapcsolatok ott is sokat nyomnak, egyszóval Priyanka oldalán könnyű volt beevickélnie a gyárba.   

De azért az egy dolog, míg a filmekben már neki kell a saját lábán megállnia, és megszerettetnie magát a közönséggel, pláne ez utóbbi az igazán nehéz szülés. Amit egyelőre még nehezebbé tesz, ezekkel a filmszerepekkel, amiket elvállal, amióta csak betette a lábát bwba.

Vegyük csak sorba. Az általa játszott, megformált Ladies vs Ricky Bahl, az Ishaqzaade, vagy az idei Shuddh Desi Romance karakter is annyira más úton jár, mint a klasszikus női, heroine bw karakterek többsége (még az Ishaqzaade csak-csak), hogy az ember azt gondolná ebben nincs jövő. Erre mit dob a gép, Parineeti a legújabb filmjében, a Hasee Toh Phasee-ban is folytatja jó szokását, itt éppen valami őrült tudóspalántát alakít, amivel megint nem lesz beljebb.

De na bumm, ha az indiaiaknak ez nem is trendi, akkor is megsüvegelendő, hogy próbálkozik mindig valami mással, és, elég is okosan csinálja, amit csinál, érdekes filmekre mond igent, amikre lehet, hogy más nem igen mondana. Nyilván ennek is van két oldala. Hiszen a nagy név erre élből nemet mond, és marad ő, így megcsinálja. Az egész hátterében mégis kell a kortárs antikonvencionális bw is, az új rendező, az új szemlélet, amit Anurag Kashyap képvisel, aki Karan Joharral karöltve adtak bele mindent ebbe a Hasee Toh Phasee-ba, hogy működhet a fenébe is.

És miért ne. Már a trailer is ad kuncogásra okot. A történet abszurd, egyedi (éljen Anurag), de valamennyire a lávlávláv fő mozgatórugója az egésznek, oly romkomosan. Ahogy az azonban látszik-hallatszik, zenékben, dalbetétekben sem lesz rest, nem lesz hiány, szóval bwnak is megmarad, (éljen KJo). Parineeti meg ellopja a showt, nem hiába vezettem fel vele a posztot. Sidharth Malhotraval nem tehettem ezt, már csak azért, mert egyelőre nem találom a helyét mellette, a filmben, se, sehogy. Csak úgy van, mint égen a csillag. Félek miatta, hogy milyen lesz ez végül. De talán lesz ez jobb is, a végén, végeredményben.

Mi van még? A rendező nevével adós vagyok még, aki nem más, mint Vinil Mathew lesz. Itt meg az előzetes, menjen is az a vacsing.