A hirtelen jött rögtönzött zenetartalmi estimesék bw kiadását egy egészen különleges darabbal zárjuk most le, ami egyrészt felteszi a koronát az eddigiekre, egyfajta hab a tortán, másrészt pedig nyílt titok, hogy a legjobb az összes mindközül. Ez pedig nem vagyon más, mint a Raanjhanaa címzenéje, AR Rahman, a maestro utóbbi idők legklasszabb munkája, ic fakt.

Bár azért nem a legjobb, direkt kerültem is ezt a kifejezést rá. Mert ez még mindig nem az az AR Rahman, akit annyira szeretünk, szerettünk meg azokért a bizonyos dalokért. De ebben a title songban pont az a jó, hogy mintha hasonlítana azokra (a tum takban is volt valami), lenne benne egy kicsi belőlük. És talán el is indul, aminek el kell. ARR végre megtalálja a számításait, dejódeszép is lenne, mert hiánycikk lett már, nagyon hiányzik bwból, az ő dalai igen. Mert a JTHJ minden volt csak nem ARR anyag. Sem minőségben, sem sehogy. A Raanjhanaa még lehet. A reményt ne vegyétek el, köszi, a soundtracken legyen a világ szeme. 

Dhanush meg király, a Khanok félhetnek, elbújhatnak, szevasztok. Oké, én bekajáltam ezt dalbetét promót, meg az egész koreográfiát, pattogok itt a székben, mint kukoricaszemek a mikróban.